A kémiai kasztrációtól nem lesz kevesebb az erőszak

Családon belüli - főképp nők és gyermekek sérelmére - elkövetett erőszakos bűncselekmények tömkelege lát napvilágot az utóbbi hónapokban, még sincs értelmes cselekvés. Nincs prevenció, a védett házak férőhelyei messzemenőkig elégtelenek, a jelzőrendszerek nem működnek, a hatóságok tétlenek, a társadalom pedig a tizedét sem látja annak, ami valójában zajlik, holott ha valaminek nyilvánosságot kéne kapnia, akkor az ez. Nagyon nagy a baj, de a tétlenség mellett azért akad más is. Áldozathibáztatástól elkezdve, az álszentségen át, a hatékonyságnövelés helyett javasolt középkori büntetés-végrehajtásig. Jó lenne már egyszer eldönteni, hogy Európához akarunk tartozni.

A Jobbik javaslatának megvalósulása a középkorba taszítaná a magyar társadalmat a büntető törvénykönyv módosításával. A szélsőjobboldali párt szemlélete - és a formális logika - alapján a lopásért kézlevágás, gyilkosságért halálbüntetés járna? Akinek a büntetésről és a büntetés-végrehajtásról a megtorlás jut eszébe, az nem érti az európai jogfejlődést, és azzal a felelősséggel játszik, hogy a társadalomban akár jogosan keletkezett indulatokat valamifajta közösségi bosszúállásban vezesse le. Ezzel viszont valós problémáról terelődik el a figyelem.

gyerekek_elleni_szexualis_eroszak.jpgElsődleges feladat, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések magakadályozása és megelőzése érdekében meg kell tenni mindent. Nem pusztán jogszabályok, de intézményi keretek és tettek formájában is. Hazánkban becslések szerint 300.000 érintett gyermek lehet, de az ügyek egy százaléka sem kerül bíróságra. A megelőzés, a hatósági eljárás és az igazságszolgáltatás terén kell erősödni.

Ehhez nagyobb törvényi és intézményi védelemre is szükség van. A gyermekek elleni szexuális erőszak visszaszorítása érdekében a - 2010-ben Magyarország által már aláírt, tavaly ratifikált – Lanzarote-i Egyezményt végre kell hajtani, tényleges jogi és intézményi keretrendszer változtatással küzdeni azért, hogy minél kevesebb gyermeket bántalmazzanak. Hatékonyabbá kell tenni a gyermekvédelmi szolgálatot és a prevenciót – a távolságtartás intézményének megerősítésével -, és gondoskodni kell róla, hogy az elkövetők valóban eljussanak a bírósági felelősségre vonásig, aztán pedig a börtönbüntetésig.  

A jogi értelemben vett felelősségre vonás jelenleg mértéktelenül enyhe az elkövetett bűnökhöz képest. A legtöbb nemi erőszak családon belül történik, - a leggyakoribb tipikus elkövető rokon, házastárs, élettárs vagy közeli barát – a rémtettek több mint 99%-ára nem derül fény, amelyre mégis, ott is gyakran megjelenik az áldozathibáztatás attitűdje, és az, hogy még a bíró is nehezen hisz az áldozatnak vagy törvényes képviselőjének. Vannak szexuálisan molesztált gyermekek, akiket hosszú éveken át faggatnak szakemberek, hogy kiderítsék, tényleg megtörtént-e velük, amit mesélnek a saját zaklatásukról, aztán a bíróság bizonyíték hiányában ejti az ügyet.

A kormányzat folyton azt hajtogatja, hogy a családok kormányával állunk szemben, azonban a nők elleni erőszak visszaszorítására kötelező Isztambuli Egyezmény ratifikációja máig nem történt meg, a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények visszaszorítása érdekében ratifikált Lanzarote-i Egyezményt nem veszik komolyan. A magyar hatóságok legtöbbször tétlenül – vagy ami még rosszabb, hitetlenkedve - állnak az ilyen bűncselekmények fölött: az elkövetők és az áldozatok továbbra is egy háztartásban élnek, a nemi erőszaktevőket pedig nem vonják felelősségre.

Mindenki emlékszik a kisbaba esetére, akit apja dobott le az emeletről, majd utána ugrott. A férfi, a távolságtartás intézményének megfelelő működése mellett nem is láthatta volna a gyereket, de még az anyját sem, mert korábban is ki akarta dobni az emeletről a gyermeket, amit a nagymama akadályozott meg. Rövid idő után azonban szabadult a börtönből, és a láthatáson veszett össze újra a gyerek anyjával. Kettejük életébe került a súlyos állami mulasztás – már ha az anya életét ezen túl életnek lehet nevezni.

bilincsbe_verve.jpgNéhány hónapja egy férfi, aki korábban már erőszakoskodott saját lánytestvérével és édesanyjával, lopott, garázdálkodott, volt barátnőjét pedig úgy lefejelte, hogy annak eltört az orra, egy gyerekkori lánybarátját gyilkolta meg brutálisan, akit a kert végében találtak meg, egy éhen pusztult disznó mellé elrejtve. Ez a férfi miért nem kapott megfelelő büntetést a korábbi erőszakos cselekedetei és garázdaság miatt? Hogyan lehetett része annak a közösségnek, amelyre veszélyt jelentett az, ahogyan élt, és ahogyan az emberekkel bánt?  

Hány ilyen tragédiának kell még történnie, hogy világos legyen: szigorú törvényi szabályozásra van szükség, olyanra, amely nem a megtorlásra koncentrál, hanem hatékony hatósági eljárásokon keresztül, valóban képes megelőzni ezeket a bűncselekményeket, vagy ha már megtörtént a baj, legalább izolálja a tettest, és hatékony, gyors ügyintézésen keresztül eljuttatja a bírósági szakaszig az ügyet, ahol valóban felelősségre vonják tettéért? Már az enyhébb bűncselekményeket is rendkívül komolyan kell venni, hiszen ritkán történik családon belüli gyilkosság vagy nemi erőszak előzmények nélkül. A fenti két eset, megfelelő jelzőrendszereken keresztül megakadályozható lett volna. Nem így történt.

A Jobbik által javasolt büntetés barbár társadalmak módszere, Európába a prevenció, megtörtént bűncselekmények esetén pedig az áldozat mihamarabbi biztonságba helyezése, becsületes nyomozás és tisztes bírósági tárgyaláson meghozott szigorú ítélet, börtönbüntetés való. Sajnos most egyik téren sem állunk jól. Pedig nők és gyerekek százezrei sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekről, testi és lelki erőszakról van szó. Ha a nyilvánosság értesül a gyilkosságról vagy a nemi erőszakról, feltehetően már minden előjel megtörtént - anélkül, hogy erről bárki is tudott volna. Ez ellen kell hatékonyan fellépni, mert a megtorlás, az áldozatok számára, eső után köpönyeg.