„A romlás virágai” – avagy minden, mi elveszti közpénz jellegét
Napvilágot látott, hogy Orbán Viktor a Puskás Akadémia épületegyüttesét, edzőit, szolgáltatásait ellenszolgáltatás nélkül veszi igénybe, mintha mi sem volna természetes ennél, hiszen – ahogy szól a klub közleménye - Orbán maga alapította az alapítványt, amely végül a Pancho arénát is megteremtette szülőfaluja számára. Közpénz milliárdok tucatjai ömlenek a klubhoz és a faluhoz is, de ez mit sem változtat azon, hogy a miniszterelnök törvényi szabályozás értelmében nem használhatná sajátjaként a létesítményt. Jogos a szemfüles újságírók észrevétele, csakhogy a baj nem itt keresendő.
Apróságnak tűnik ez a történet ahhoz képest, hogy a magyar társadalomnak már kilopták a szemét, milliárdok ezrei tűntek el a süllyesztőben, nem pusztán olyan, amit a magyar adófizető fizetett be a kasszába, de olyan is, ami az ezerszer elátkozott Brüsszel felől érkezett. Apróságnak tűnik abból a szempontból is, hogy sportolók körében gyakori, hogy egykori klubtagok, sportolók, sőt, talán még az odaszokott közeli barátok is használnak öltözőt, konditermet, mennek le a pályára rúgni a bőrt, vagy a mászni pár kötelet, anélkül, hogy ennek tényleges piaci értékét megtérítenék. A csapathoz tartoznak, és ez éppen elég. Sportszokás. A közgazdaságtan az ilyen – vagy ehhez hasonló - jelenséget nevezi „klubjószágnak”. Klubot szerveznek azoknak, akik jogosultak fogyasztani egy adott terméket vagy szolgáltatást, és a klub maga válogatja meg szelekciós mechanizmusait.
Amennyiben a Puskás Akadémia azt a szabályt hozta, hogy az alapító elnök tagja a klubnak, így éppolyan jogosultságokkal rendelkezik, mint a sportolók, nincs mit tenni: a jogi felelősségre vonás elbukna. Nem úgy a kormányzati szemlélet, ami meghúzódik e mögött az egész mögött.
Orbán Viktor kormányzása jó ideje nem képes arra (minekután célként ez nem szerepelt hatalomra kerülésekor, miért is volna rá képes?), hogy közjószágokat biztosítson Magyarország állampolgárai számára. Itt most nem pusztán a materiális javakra kell gondolni - mint a kórházak, az iskolák vagy az útépítés -, hanem azokra a közjavakra, amelyek intézményi értelemben léteznek. Ilyenek a jogállam, a demokratikus intézményrendszer, az alapvető egyéni és kollektív szabadságjogok biztosítása, az arányos választási rendszer, a jogbiztonság, a szociális háló, a törvény előtti egyenlőség, a független bíróságok, olyan főügyészség, amely nem úgy táncol, ahogyan a kormányfő fütyül… hosszasan lehetne még sorolni.
Az illiberális állam által teremtett feltételrendszer keretei közt működtetett állam nem teljesíti a feltételeket, amely alapján fel lehetne bennünket venni az Európai Unióba. 2017-ben. Kínos. Bulgária és Románia egy évtizede csatlakoztak.
A közjószágok nem biztosítása, az emberi méltóság honfitársaink millióitól való elvitatása, az emberek folytonos megalázása, a közmunkaprogramról való hazudozás, a valós világtól való teljes elszakadás nyilvánvalósága, amikor a mindennapi megélhetéshez szükséges pénzmennyiségről kell nyilatkozni, vagy egyes közlekedési kihágásokért való büntetési tételt megszabni, ami alatt felnyög még a középosztály is. 150-200 ember fagy meg a saját lakásában telente az elmúlt években.
Ezek a fiúk szakadt farmerekben, rojtos pántú táskákkal indultak neki, és most helikopterekkel furikáznak, bivalybőr táskával, luxusszállodákban eszik a kaviárt, és luxusautókkal érkeznek mindenhová. A fő probléma az, ahogyan ezek az emberek hozzájutottak ezekhez a javakhoz. Az érdemtelenség az, ami elfogadhatatlan. Mindent közpénzen tesznek: réges-régen összekeverik a közvagyont a saját magánvagyonukkal, és ez nem más, mint lopás.
Nem azzal van a baj, hogy Orbán Viktort a Pancho arénában, vagy Felcsúton klubtagnak tekintik - bánom is én, hogy egy miniszterelnököt tiszteletből/szívességből/talpnyalásból/akármiből adódóan beengednek egy futópályára -, hanem azzal, hogy ebben az országban kizárólag az a klub létezik, amelyet Orbán Viktor elismer. Nem pusztán a kormány barátairól és üzletfeleiről van szó, hanem azokról, akik a poros MÁV-vagonokra ráírják az ujjukkal, hogy „csak a Fidesz”, meg azokkal, akik olyan „jóféle” templomba járnak, szeretik a fegyvereket, és gyűlölik a menekülteket. Az a klub a „nemzeti együttműködő”. A többiek automatikusan „nemzeti együtt nem működők”. Árulók. Hazaárulók. Pedig nincs más bűnük, minthogy nem tűrik szótlanul, hogy ebben az országban minden romlásnak indult.
Nem tűrik szótlanul, hogy ezeken a romokon valakik pofátlanul megszedték magukat, és semmiféle felelősséget nem éreznek az ország azon részéért, amely nem rájuk húzta az ikszet – holott, ez mindenkor, mindenhol, minden kormánynak kötelessége: a teljes népesség kormányának lenni. Nem a népé, a népességé. A társadalomé. És ha ez így lenne, abból talán az is következne, hogy végre el lehetne mondani az embereknek ebben a sokszor megnyomorított országban, hogy a demokrácia pénzbe kerül, és akik felelősséget vállalnak a közjó biztosításáért, a vitákért, amelyeken keresztül az kialakul, azok tisztes fizetést érdemelnek.
Amennyiben ilyen országban élnénk, nem lenne divat a hazudott puritánkodás. Nem volna gond, hogy egy pozícionárius jól keres. A gazdaság ezt – hasonlóan a polgárok jólétéhez - kitermelné. Volna miből és miért adót fizetni. Nem sajnálnánk a politikusainktól a fizetséget, ha nem lisztkukacok várnának minket a tüdőszűrésen, vagy ágyi poloskák a szülészeten. A tisztes fizetség viszont nem egyenlő a lopott pénzzel, a zárt tenderekkel és a családtagok kezére játszott luxusszállodákkal, tévécsatornákkal, szőlőhegyekkel.
Egy jól működő országban nem volna gond, hogy jól élnek (na, nem így, mint most, kicsit kevésbé jól), mert tudjuk, hogy nem a saját klubjaikért dolgoznak, hanem egyetlen, sokkal nagyobb klubért: Magyarországért. De az ország nem működik jól. A köreiken kívül mindenki szenved benne. Hát, ezért baj, hogy Orbán Viktor úgy használja a felcsúti stadiont, mintha a sajátja lenne. Nem azért az istenverte rekortánért. Mert az egész országot úgy használja. Ez a mi bajunk, nem az, hogy nem vett kondibérletet.