„A romlás virágai” – avagy minden, mi elveszti közpénz jellegét

Napvilágot látott, hogy Orbán Viktor a Puskás Akadémia épületegyüttesét, edzőit, szolgáltatásait ellenszolgáltatás nélkül veszi igénybe, mintha mi sem volna természetes ennél, hiszen – ahogy szól a klub közleménye - Orbán maga alapította az alapítványt, amely végül a Pancho arénát is megteremtette szülőfaluja számára. Közpénz milliárdok tucatjai ömlenek a klubhoz és a faluhoz is, de ez mit sem változtat azon, hogy a miniszterelnök törvényi szabályozás értelmében nem használhatná sajátjaként a létesítményt. Jogos a szemfüles újságírók észrevétele, csakhogy a baj nem itt keresendő.

Apróságnak tűnik ez a történet ahhoz képest, hogy a magyar társadalomnak már kilopták a szemét, milliárdok ezrei tűntek el a süllyesztőben, nem pusztán olyan, amit a magyar adófizető fizetett be a kasszába, de olyan is, ami az ezerszer elátkozott Brüsszel felől érkezett. Apróságnak tűnik abból a szempontból is, hogy sportolók körében gyakori, hogy egykori klubtagok, sportolók, sőt, talán még az odaszokott közeli barátok is használnak öltözőt, konditermet, mennek le a pályára rúgni a bőrt, vagy a mászni pár kötelet, anélkül, hogy ennek tényleges piaci értékét megtérítenék. A csapathoz tartoznak, és ez éppen elég. Sportszokás. A közgazdaságtan az ilyen – vagy ehhez hasonló - jelenséget nevezi „klubjószágnak”. Klubot szerveznek azoknak, akik jogosultak fogyasztani egy adott terméket vagy szolgáltatást, és a klub maga válogatja meg szelekciós mechanizmusait.

Amennyiben a Puskás Akadémia azt a szabályt hozta, hogy az alapító elnök tagja a klubnak, így éppolyan jogosultságokkal rendelkezik, mint a sportolók, nincs mit tenni: a jogi felelősségre vonás elbukna. Nem úgy a kormányzati szemlélet, ami meghúzódik e mögött az egész mögött.

pancho_arena.jpgOrbán Viktor kormányzása jó ideje nem képes arra (minekután célként ez nem szerepelt hatalomra kerülésekor, miért is volna rá képes?), hogy közjószágokat biztosítson Magyarország állampolgárai számára. Itt most nem pusztán a materiális javakra kell gondolni - mint a kórházak, az iskolák vagy az útépítés -, hanem azokra a közjavakra, amelyek intézményi értelemben léteznek. Ilyenek a jogállam, a demokratikus intézményrendszer, az alapvető egyéni és kollektív szabadságjogok biztosítása, az arányos választási rendszer, a jogbiztonság, a szociális háló, a törvény előtti egyenlőség, a független bíróságok, olyan főügyészség, amely nem úgy táncol, ahogyan a kormányfő fütyül… hosszasan lehetne még sorolni.

Az illiberális állam által teremtett feltételrendszer keretei közt működtetett állam nem teljesíti a feltételeket, amely alapján fel lehetne bennünket venni az Európai Unióba. 2017-ben. Kínos. Bulgária és Románia egy évtizede csatlakoztak.

444-orban-meszaros.jpgA közjószágok nem biztosítása, az emberi méltóság honfitársaink millióitól való elvitatása, az emberek folytonos megalázása, a közmunkaprogramról való hazudozás, a valós világtól való teljes elszakadás nyilvánvalósága, amikor a mindennapi megélhetéshez szükséges pénzmennyiségről kell nyilatkozni, vagy egyes közlekedési kihágásokért való büntetési tételt megszabni, ami alatt felnyög még a középosztály is. 150-200 ember fagy meg a saját lakásában telente az elmúlt években.

Ezek a fiúk szakadt farmerekben, rojtos pántú táskákkal indultak neki, és most helikopterekkel furikáznak, bivalybőr táskával, luxusszállodákban eszik a kaviárt, és luxusautókkal érkeznek mindenhová. A fő probléma az, ahogyan ezek az emberek hozzájutottak ezekhez a javakhoz. Az érdemtelenség az, ami elfogadhatatlan. Mindent közpénzen tesznek: réges-régen összekeverik a közvagyont a saját magánvagyonukkal, és ez nem más, mint lopás.

habonyvajna.jpgNem azzal van a baj, hogy Orbán Viktort a Pancho arénában, vagy Felcsúton klubtagnak tekintik - bánom is én, hogy egy miniszterelnököt tiszteletből/szívességből/talpnyalásból/akármiből adódóan beengednek egy futópályára -, hanem azzal, hogy ebben az országban kizárólag az a klub létezik, amelyet Orbán Viktor elismer. Nem pusztán a kormány barátairól és üzletfeleiről van szó, hanem azokról, akik a poros MÁV-vagonokra ráírják az ujjukkal, hogy „csak a Fidesz”, meg azokkal, akik olyan „jóféle” templomba járnak, szeretik a fegyvereket, és gyűlölik a menekülteket. Az a klub a „nemzeti együttműködő”. A többiek automatikusan „nemzeti együtt nem működők”. Árulók. Hazaárulók. Pedig nincs más bűnük, minthogy nem tűrik szótlanul, hogy ebben az országban minden romlásnak indult.

Nem tűrik szótlanul, hogy ezeken a romokon valakik pofátlanul megszedték magukat, és semmiféle felelősséget nem éreznek az ország azon részéért, amely nem rájuk húzta az ikszet – holott, ez mindenkor, mindenhol, minden kormánynak kötelessége: a teljes népesség kormányának lenni. Nem a népé, a népességé. A társadalomé. És ha ez így lenne, abból talán az is következne, hogy végre el lehetne mondani az embereknek ebben a sokszor megnyomorított országban, hogy a demokrácia pénzbe kerül, és akik felelősséget vállalnak a közjó biztosításáért, a vitákért, amelyeken keresztül az kialakul, azok tisztes fizetést érdemelnek.

Amennyiben ilyen országban élnénk, nem lenne divat a hazudott puritánkodás. Nem volna gond, hogy egy pozícionárius jól keres. A gazdaság ezt – hasonlóan a polgárok jólétéhez - kitermelné. Volna miből és miért adót fizetni. Nem sajnálnánk a politikusainktól a fizetséget, ha nem lisztkukacok várnának minket a tüdőszűrésen, vagy ágyi poloskák a szülészeten. A tisztes fizetség viszont nem egyenlő a lopott pénzzel, a zárt tenderekkel és a családtagok kezére játszott luxusszállodákkal, tévécsatornákkal, szőlőhegyekkel.

Egy jól működő országban nem volna gond, hogy jól élnek (na, nem így, mint most, kicsit kevésbé jól), mert tudjuk, hogy nem a saját klubjaikért dolgoznak, hanem egyetlen, sokkal nagyobb klubért: Magyarországért. De az ország nem működik jól. A köreiken kívül mindenki szenved benne. Hát, ezért baj, hogy Orbán Viktor úgy használja a felcsúti stadiont, mintha a sajátja lenne. Nem azért az istenverte rekortánért. Mert az egész országot úgy használja. Ez a mi bajunk, nem az, hogy nem vett kondibérletet.