Azzal kell kezdenem, hogy gratulálok Bitskey Bencének és az őt segítő aktivistáknak. Tették a dolgukat, nem is akárhogyan. Meglett az eredménye. Le a kalappal. Az ünneplés órái után azonban itt az ideje tisztán látni: ami történt, alapjaiban akadályozza a baloldal megújulását, a magát demokratának nevező ellenzék irányváltását, vagy legalább útkeresésének megindulását. A baloldal zuglói győzelme nem a politikusok számvetésének, változásra való képességének, vagy megváltozásának köszönhető: a siker annak ellenére következett be, hogy a fentiek mind elmaradtak. Ez pedig azt eredményezi, hogy kimarad a helyzet megfelelő értékelése: pont ugyanazt játssza ez az oldal, mint a 2014-es választás előtt. Ha ezzel nem képes felhagyni, annak súlyos következményei lesznek jövőre.  

Tetézi a bajt, hogy ugyanazon a napon, abban a körzetben maradt el a siker, ahol valami olyasmi történt, amire hosszú időre várnak az emberek, és egy olyan választókörzetben aratott fölényes győzelmet a jelölt, ahol minden megtörtént, amit a választók egy ideje elutasítanak az ellenzék viselkedésében. Mintha minden abba az irányba terelné ezt a csoportosulást, hogy maradjon a megkezdett úton. Ha hallgat erre a csábítónak tűnő sugallatra, a vesztébe rohan.

Történt egyszer Zuglóban

Zuglóban kialakult piciben, ami 2013-ban és ’14-ben, legutóbb pedig néhány hónappal ezelőtt megtörtént nagyban: a választási szövetségkeresés azzal kezdődött, ki kivel nem fog össze, és ki akarja megszorongatni a másikat azzal, hogy ha piros hó esik, akkor sem működik együtt a többiekkel. Ennek eredményeképp kialakult egy Bitskeyt támogató trió, ahol a saját jelöltjüket nulladik pillanatban visszahúzó Liberálisok segítségét első körben megvétózta a DK, az MSZP pedig - kezdeti szándékának ellentmondva - végül meghajlott az erőszakos kisebb párt előtt.

fotó: index via facebook

Mivel a Párbeszéd eltűnni látszó népszerűsége miatt lételem volt számukra az MSZP-hez csapódás, még annak a főpróbája is elmaradt: mi van akkor, ha kétpólusúvá válik a demokrata ellenzék, és a progresszívebb, kisebb pártok alkotnak egy szövetségi csoportot, az MSZP és a DK pedig újra egymásra talál, mint egy nagyobb ellenzéki csomópont. (Ideális esetben az előbbi lista LMP-stül szerepelhetne.) Ezzel egyébként az oldalon meglevő, több dimenziós ellentéteket is át lehetne hidalni, és ha az egyik listán akad, akire adott esetben valaki sosem adna le szavazatot, még mindig ott a másik, szintúgy több szerveztet tömörítő szövetség, melynek esélye van nagyobb csoportot juttatni a parlamentbe, és dolgozni azon, hogy ezen az oldalon maximálni lehessen az országgyűlési mandátumok számát.

Tennék ezek a listák mindezt amellett, hogy egyébiránt politikai törésvonalakon is átívelnek, ezzel megmutatva: mindennél fontosabb a cél, hogy ez az ország újfent jogállam és demokrácia legyen. Ennek történelmi jelentősége van: ha 2018-ban sem mozdul semmi, akkor ez a társadalom el fogja hinni, hogy a Fidesztől és a KDNP-től nem lehet megszabadulni: így tényleg évtizedekre mondhatunk búcsút az ország fejlődésének.

Az Együtt az utolsó pillanatban zárta a teret a civil jelölt körül: a Civil Zugló Egyesületre tett nyomásgyakorlással elérte, hogy a civil Drevenka Monikát kizárólag ők támogathassák politikai erőként – remélve, hogy bejelenthetnek egy 10 százalék fölötti eredményt, amelyet a sajátjuknak tulajdonítanak majd. (Monika egyébként nem ismeretlen a körzetben lakók előtt, civilként megmérette már magát: egymaga is 10% fölötti szavazatarányt ért el, kedvelik őt a kerületben, van saját bázisa a helyiek körében.) Az már csak hab a tortán, hogy a Kétfarkú Kutyapárt elmúlt hónapokban aratott sikerei után csapást mért az LMP-re: a kutyák több szavazatot szereztek, mint a zöldek.

Ez tehát a végül sikerre vitt zuglói körzet története, dióhéjban. Nem vetít előre túl sok jót, még akkor sem, ha a mérleg, ezen a vasárnapon, egy pillanatra – kétséget kizáróan – pozitív szaldót mutatott. 

Mindeközben a Magdolna negyedben  

Nem jobb a helyzet akkor sem, ha Józsefvárosra tekintünk. A kerület minden értelemben kedélyborzoló, ám de sikeres, technokrata polgármestere, és a fideszes jelölt puszta személyének fenyegető mivolta ideális kombináció volt arra, hogy mindenki azt állítsa: a körzet az ellenzék számára nyerhetetlen. A szociális ügyekért felelős alpolgármester személyesen járta végig a kerület legszegényebb negyedében élő lakókat – nem nehéz elképzelni, milyen üzenete van ennek a nyomorgó józsefvárosiak körében. A helyi baloldal tehát kiválasztotta a botrányhős Dopemant, nehogy egy MSZP-s arcnak kelljen elvinnie a balhét ennyi kudarc után egy újabbért, jó lesz itt egy bohóc is, legalább addig is ránk figyel mindenki: elmondják, milyen vagányak vagyunk, meg azt, hogy „végre megújultak” – gondolhatták a kampánystratégák.

fotó: 24.hu 

Feltűnt ugyanakkor egy kerületben hosszú ideje dolgozó, közösségért tenni képes, A Város Mindenkié Csoport és a Közöd Civil Társaság által is támogatott jelölt, „a bulizós altercsajból lett lelkésznő”, akit már a helyi streetart is megörökített: „a negyed egyik tűzfalára olyan buszt festettek, amit ő vezet, a kezében kőtáblával. A Fővárosi Közgyűlésben terhesen állt be a tiltakozók közé, a hajléktalanok kriminalizálása ellen tiltakozó élőláncba”, két kisfia van, a fiatalabb nincs tíz hónapos. Bolba Márta pontosan azt hozta a negyed életébe, ami már kiveszni látszott a közéletből: szólt az emberekhez. Nem elvenni akart tőlük, hanem adni nekik. Nem lózungokat puffogtatott, hanem programot írt, ami mögött tudás és tapasztalat állt, melyet gyakorta a saját bőrén szerzett meg. Nem véletlen, hogy olyan választókat is el tudott vinni a szavazókörökig, akik előtte sosem szavaztak.

fotó: Mártát a Magdolnának! kampány 

És mi történik a választás éjszakáján? A nyócker mélyén prognosztizált vereséget megúszni kívánók körbehordozzák a végül második helyezést elérő pojácát, hogy „látod, Márta, ha nem indultál volna el, most ilyen kiváló baloldali képviselő ülne a testületben, rommá verhettük volna Csokis Mátét is”.

Az elveszett és visszanyert becsület

Mártáék mutatták meg ebben a körzetben, mit lehet csinálni, ha az ember nem a vereséget akarja megúszni. Ugyanők voltak azok is, akik olyan régóta húzódó, negatív politikai üzenetek közepette pozitív kampánnyal álltak elő, és képesek voltak megszólítani az urnákhoz járuló emberek egyötödét. Dopeman egyértelműen az az ember volt, aki a vereséget volt hivatott elszenvedni. Ha bárki elhitte volna előzetesen, hogy nyerhető a körzet, akkor alkalmas jelöltet kerestek volna, de nem így tettek. És most már csak felelősöket keresnek az elmaradt győzelemért, amiben soha nem hitt senki, annak ellenére sem, hogy a választás megmutatta: a negyedben még a Jobbikot is jelentősen vissza lehet szorítani.  

Márta és csapata visszaadták ennek a választásnak a becsületét. Visszaadták a Magdolnának, amiről az egésznek szólnia kéne. Ha bárkinek egy pici önreflexiója van ezen az oldalon, legközelebb felkeresi Mártát, amikor széleskörű összefogásban gondolkodik, elfogadja Márta ajánlatát, legyen az akár az, hogy külső támogatókként számít a pártokra – akárcsak Kész Zoltán annak idején, Veszprém megyében.

És ha bárkiben van igény az önreflexióra, akkor azon is elgondolkodik, hogy ha a hibák, egymás ellen áskálódás, taktikázás és kiszorítósdi ellenére is ilyen fölényesen lehetett nyerni Zuglóban, akkor kétséget kizáróan igaz a tétel, hogy a Fidesz verhető 2018-ban. Csak félre kéne tenni azt az igényt, hogy mindig, minden egyes projektben legyen kit kirekeszteni. Erre ment rá ez az ország. Ideje lenne felhagyni vele.