Beszélnünk kéne az eutanáziáról – vitaindító, második felvonás

Legutóbbi cikkemben az általánosságokat vettem sorra, megírtam, miért volna jó kinyitni a vitát, miért lenne kívánatos a kihívás szőnyeg alá söprése helyett beszélni az eutanázia kérdéséről. Igény volna itthon az eutanáziára, csak most „meg kell oldani”. Jelen írás arról szól, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezünk nemzetközi színtéren, és milyen szabályozások léteznek, amelyekből tanulhatnánk.

A magyar egészségügyben, egyéb helyzetekben is gyakori a páciens döntési jogának megvonása, a tájékoztatás elmaradása és a betegjogok lábbal tiprása. Nem pusztán a gyógyulás folyamatára, de a haldoklás végstádiumában átélt szenvedésre sincs hatása szinte senkinek itthon. A szerencsésebbeknek, utóbbi esetben, elégséges fájdalomcsillapítás és asszisztencia adatik meg, hogy emberi méltóságukat megőrizve várhassák halálukat. Van, akinek még ennyi sem jut.

Európai körkép

A Benelux-államok ebben a kérdéskörben is a legliberálisabb szabályozással állnak az élen, náluk legális az aktív eutanázia. Őket követik a svédek, a németek és a svájciak, az öngyilkosság legális segítésével. A kegyes halál legelterjedtebb, szabályozott formája a passzív eutanázia. E legnépesebb országcsoportba tartozunk mi, magyarok is: 1997 óta, szigorú szabályok mentén, joga van egy betegnek visszautasítani az életét meghosszabbító gyógykezeléseket. Ugyanígy van ez Ausztriában, Nagy-Britanniában, Finnországban, Norvégiában, Franciaországban és Spanyolországban. Az írek, a görögök, a dánok és a szlovénok is ezt alkalmazzák. Az öreg kontinensen egyedül Lengyelországban deklarált, hogy illegális mind az aktív, mind a passzív eutanázia – ideértve az öngyilkosság asszisztenciáját is. A többiekről nem állnak rendelkezésre adatok.

euthanasia_in_europe.png

a kép forrása

Amit tiltanak, az valahogyan utat tör

Nem szerencsés az ilyen és az ehhez hasonló intézmények merev tiltása, sokkal inkább fontos a megfelelő jogi szabályozás, amely kiszűri a visszaéléseket, és senkit sem sodor veszélybe. Találkozni azzal az érvvel, hogy létezik „kikényszerített” és „kéretlen” „eutanázia”, ezek, olvasatomban gyilkosságok, amelyet soha, semmi szín alatt nem tudnék elfogadni. Létezik azonban többféle formája az „eutanáziának”, amely méltatlan helyzetbe hozza a gyógyíthatatlan betegeket. Ilyen az, amikor halálos betegek önkezükkel vetnek véget életüknek – egy elszánt pillanatban, még az utolsó erejükkel levetik magukat egy ablakból, vagy saját fürdővizükbe dobnak hajszárítót, esetleg túladagolják valamely gyógyszerüket –, de nem különbözik ettől az a rettenetes élethelyzet sem, amikor egy „jóakarót” kell rávenniük: tegye meg helyettük, amire nekik már nincs erejük.

_eutanazia_02.jpga kép forrása

Harmadik lehetőség az eutanázia-turizmus. Svájcba, évente több százan utaznak asszisztált öngyilkosságért, de nem ritka, hogy Belgiumba, Luxemburgba, vagy Hollandiába megy valaki azért, mert saját hazájában törvénybe ütközik az aktív eutanázia. Ismerünk ennél jóval súlyosabb esetet is: Mexikóban hozzá lehet jutni ahhoz a szerhez, amelyet háziállatok elaltatására használnak. Ennek a szernek a beadása egy órán belül, fájdalommentes halálba segíti azokat az embereket, akik ezt így kívánják.

Nyilvánvaló, hogy a halált, amit emberi mivoltunk és ösztöneink egész életünkben távol tartanak tőlünk, kifejezetten kívánni, nem puszta elkeseredettség, hitetlenség vagy gyávaság. Olyan rendkívüli állapottal állunk szemben, amelyre nem véletlenül születik szabályozás, és amelyet nem véletlenül alkalmaznak hosszú idő óta az orvostudományban. Emiatt, az eutanáziát közös lapon említeni az öngyilkossággal, vagy a gyilkossággal, nem fair és nem is jogos. 

Nem játszunk Istent

Az egyházi megnyilvánulások legszélsőségesebb formája az, amikor valakit a reprodukciós jogaiban korlátoznak, vagy amikor súlyos betegeket szinte köteleznek a további, akár hónapokig elhúzódó szenvedésre, vallási okokra hivatkozva.  Nemrégiben megszaporodtak a lombikbébi programmal kapcsolatos, becsmérlő nyilatkozatok az egyházak részéről, de jól ismerjük az abortusz, az abortusztabletta és sok esetben a fogamzásgátlás kérdésében foglalt álláspontokat is.

Annál rosszabbat nem tudok elképzelni, mint amikor a szabad akaratot korlátozzák, a szent írásra hivatkozva. Rettenetes, hogy a boldogságát, vagy a megnyugvását kereső ember életébe, bárki, erőszakosan beavatkozzon, és azt mondja: nem rendelkezhet a saját teste, szervezete, élete fölött.

A leggyakoribb egyházi érv, hogy nem játszhatunk Istent, nem szólhatunk bele, kinek szülessen, kinek ne szülessen gyermeke. Nem kérhetünk embert arra, hogy szabadítson meg a hamarosan bekövetkező halálunkig tartó szenvedéstől. Eszerint a felfogás szerint nem nyúlhatunk hozzá saját életünk fonalához, nem határozhatunk arról, hogy amennyiben olyan súlyos betegek lennénk, és biztosan nem lehet bennünket meggyógyítani, akkor méltósággal elköszönhessünk szeretteinktől, legyen tudomásunk arról, mikor és hogyan áll be a halálunk, legyen döntési jogkörünk arra nézve, hogy mi történik velünk olyankor, ha már nyilvánvalóan csak a szenvedés jut számunkra az életből.  

eutanaziahoz.jpg

Meggyőződésem, hogy ebben a kérdéskörben félre kell tenni az évszázados – vagy akár évezredes – beidegződéseket, félre kell tenni az előítéleteket, félre kell tenni azt a nyilvánvalóan hibás gondolkodást, hogy amennyiben ilyen szerek rendelkezésre fognak állni egy kórházban, azonnal megszaporodnak visszaélések. Jól kell működtetni a rendszert. Akkor nem a szereplők moralitása határoz arról, mi történik ezekkel a szerekkel és a haldokló betegekkel.

Rend, te szülj nekem szabadságot!

Tévedés, hogy a szabadság és a rend egymással ellentétes jelenségek volnának, éppen ellenkezőleg. Tudunk kell, mi áll jogunkban, és mi nem. Tudnunk kell, meddig terjed a szabadságunk, így élhetünk vele. Ebben áll a jogállam legfőbb előnye, bármely más rendszerrel szemben. Szabályozott keretek között, tisztán, lépésről lépésre lefektetett, megkerülhetetlen és megmásíthatatlan agendával lehetne elindulni. Számos példa áll rendelkezésre, még akár szabályrendszert is importálhatnánk. Egy ilyen jogi keret adhatja meg annak az alapját, hogy a súlyos betegek előtt megnyíljon az út az aktív eutanáziához. Ez egy ember egyéni szabadságának új dimenziója. Nem kiterjesztése, nem növelése, új dimenziója. Úgy látom, a szabadságot csak elvitatni lehet emberektől, hiszen jogainkat sem az államtól kapjuk, azok azért illetnek meg bennünket, mert embernek születtünk.  

paragrafus.gif

Az emberi méltóság mindenekfölött való mivolta egyenesen rámutat arra a kérdésre, amelyet ebben az ügyben leginkább fontolóra kell vennünk. A méltatlan helyzetek, az emberhez nem méltó élet vállalásának kötelezettsége ennek szöges ellentéte. Senkit nem lehet arra kötelezni, hogy akarata ellenére életben maradjon. Pláne egy olyan helyzetben, ahol egyetlen kérdés bizonytalan csak: a halál időpontja.

Nem mindennapi téma ez. Tessék velem vitába szállni!