A falakat ledöntik, ugye?  

25 éve omlott le a Berlini Fal.

1989. november 9-én olyasmi történt, amit negyven éve nem látott a német közvélemény: egy sajtótájékoztató úgy zajlott, hogy mind a közszereplők, mind a tévénézők, mind az újságírók ugyanazt akarták: lebontani a Berlini Falat, valamint megszüntetni a Kelet- és Nyugat-Németország között húzódó határt.

Nem tudni, hogy a hirtelen jött újságírói kérdés tette-e, de az új szabályozás bejelentése után – miszerint az NDK állampolgárai privát- és egyéb utazásokat a jövőben szabadon tehetnek -, a bejelentést tevő politikus nem talált időbeli hatályt meghatározó pontot a frissen bejelentett törvényen (bármennyire is keresett), így végül kibökte „ahogy én látom, ez mostantól így van”. 

Az erről készült videó szavak nélkül is rendkívül megindító.

A híradót követően a határőrök nem tudták visszatartani a tömeget Kelet-Berlin utcáin, és kénytelenek voltak megnyitni előttük a határátkelőket, Nyugat-Berlin felé. A több tízezres tömeget addig visszatartó rendőrség és katonaság egy csapásra békés tömegterelgetővé vált, és arról gondoskodott, hogy a hír hallatára megindult kelet-berlinieket biztonsággal engedje át a kapukon. Ahogyan több korabeli híradásban elhangzik: kontrollálhatatlanná is váltak ezek a folyamatok, és a hatóságok embereinek nem volt más választása.

A villáminterjúkat adó járókelők a legtöbben ugyanazt a választ adták a kérdésre, „hová mennek?”: „sehová, én csak hallottam a híradóban, és elindultam, gondoltam, kipróbálom. És működött!” A helyiek szótárába ekkor került bele a manapság mindennapi életben őket ért kellemes meglepetésekre használt, „Berlini Csoda” kifejezés. Akinek véletlenül nem sikerült a föld fölött átjutni a falon, egyszerűen felszállt a metróra, és megtette az addig elképzelhetetlent: átutazott nyugatra. Amikor a szerelvény elérte a huszonkilenc éven át határátkelőként szolgáló Friedrichstraße megállóhelyet, a vezető a helyi tömegközlekedési vállalat nevében szívélyesen üdvözölte az utasokat Nyugat-Berlinben. Aki föld fölött végigállta a sort Trabantjával, vagy bármilyen kelet-német rendszámú autóval, azokat a határon pezsgővel és virággal köszöntötték. 

02.jpgA többi már történelem. No meg, itt van nekünk a szívet melengető jelen: Berlin megrázta magát, elfogadott mindenkit, akit arra fújt a szél, és Európa nem hivatalos kulturális fővárosává emelkedett, mindössze két évtized alatt.

Berlinben az utca embere nem keres különösen sokat. Nincsenek is nagy igényei. A helyi fiatalok gyakorta azért járnak biciklivel, mert bérletre már nem telik. (Persze, a bérlet árából akár 10-szer el lehet menni a barátokkal sörözni - talán ez túl nagy alternatív költség.) A berlini ember nem kertel. Persze, sok esetben a szókincse sincs meg ahhoz, hogy ezt megtehesse, de valahogyan ott a magyarázkodásnak, a szabadkozásnak és a köntörfalazásnak nincs terepe. Mintha csak a „Berlin” táblánál ki volna függesztve egy használati útmutató a városhoz: legyél nyitott, egyenes, toleráns és elfogadó. Nincs más esélyed, ha egy boldog társadalom apró fogaskerekévé szeretnél válni. A berlini ember nem frusztrált, még csak pillantásával sem tesz fel olyan kérdéseket az másiknak: „te miért vagy ilyen furcsa?” „miért így beszélsz németül?” „mit keresel itt, ahol csak németeknek szabadna lenni?”

01.jpg

Hát, Isten éltesse Berlint ezen a különös napon, amely annyi fordulatot hozott a világ életében! Ma két szülinapost is ünneplünk Németország fővárosában. Abban a fővárosban, amely a rendszerváltást követő, első össznémet parlament szavazása során, kis híján lemaradt arról, hogy betölthesse ezt a posztot, mert a jelenlevő képviselők elismerésre méltó hányada úgy vélte: az egykori Harmadik Birodalom fővárosa nem méltó arra, hogy a szabad világ jelentős központjává váljon.

05.jpg

Talán a berlini utcák, a parkok, a városon végig kacskaringózó folyó, de legfőképp maguk a berliniek meghallották a Bundestagban folyó heves vitát, és éppen emiatt igyekeznek megmutatni mindenkinek: lehet tanulni a történelemből. És lehet ezt másként is csinálni.

Isten éltesse őket! Negyed évszázad után. 

A köszöntést a U2 is megtette - a huszadik évforduló alkalmával. Szép volt.