Egyre kínosabb a magyar Külügyminisztériumnak és az egész magyar kormánynak, ami az USA-ból kitiltott honfitársainkkal kapcsolatban zajlik. Valamiért, mintha csak egyre erősödne Orbán Viktor azon gondolata, hogy mindig harcolni kell valami, vagy valaki ellen. Egyet felejt el a magyar kormányfő, itt nem a hős Dávid küzd a nagy Góliáttal, csupán az ebihal harcol a bálna ellen - ahelyett, hogy meglátná: ők ketten nem konkurensek.

Az egészben a legdöbbenetesebb az, hogy miközben az elmúlt évek legnagyobb botrányai mellett a magyar közvélemény jó része elment, valahol, valakik mégiscsak vezették a bűnlajstromot – az ellenzéki pártokon és civil szervezeteken kívül is. A minap az USA nagykövetsége egy kétoldalas dokumentumot adott át a Külügyminisztériumnak. A dokumentum az alábbi, kritikus pontokat tartalmazza:

• a trafikrendszer átalakítása
• a mezőgazdasági áfacsalások
• egy amerikai mezőgazdasági cég által felvetett korrupciós gyanúra
• a NAV inkább az áfacsalási botrányt kirobbantó Horváth Andrást vizsgáltatta
• a mezőgazdasági áfacsalás
• az intézményesült korrupció
• a külföldön folytatott korrupt üzelmekről szóló törvény (FCPA) be nem tartása
• Kiemelt Adózók Igazgatóságát, a KAIG-ot megszüntették 2013 januárjában („módszeresen ellehetetlenítették és feloszlatták″ – írja a dokumentum egy forrásra hivatkozva).

Orbán Viktor reakciója nemes egyszerűséggel annyi volt: „ha nem lenne angolul, azt hinném, egy ellenzéki párt írta”.

Lehet, hogy a magyar miniszterelnök egy fecninek érzékeli a világ egyik legnagyobb politikai- és gazdasági hatalma által összeállított kritika áradatot, de nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a dokumentumban ismét előkerül a demokratikus intézmények elégtelen működése, a fékek és ellensúlyok rendszerének sérülése, a médiaszabadságot károsító fejlemények és a rendszerbe mélyen beleivódott korrupció. Sokatmondó ezen felül az, hogy a minisztérium több mint egy héten át elhallgatta a dokumentumot a közvélemény elől – csakúgy, mint az önkormányzati kampány alatt napvilágot látott új KSH adatot: egy év alatt 100.000-rel nőtt a szegények száma itthon.

Magyar Levente, külügyi államtitkár a következő szavakkal illette a dokumentumot – amelyről több külügyi szakértő is azt állította: a diplomáciában létezik a pecsét és aláírás nélkül is hiteles és hivatalos irat. Persze, ismét itt egy könnyen emészthető kormány-üzenet, a feltétlen hívek felé: „komolytalanok ezek az amerikai diplomaták”, csakhogy a magyar kormány feje ismét súlyos diplomáciai baklövést követett el kijelentésével.

Miközben a kormány egy baloldali kampányhecchez hasonlítja a dokumentum átadását, a kormányfő arról beszél, hogy az ember a barátaitól szívesen fogad el kritikát, de ami sok, az sok. Az a probléma, hogy nekünk már Keleten vannak a barátaink. Bárhogyan igyekszik Szíjjártó Péter – rendkívül cinikusan - a magyarok euro-atlanti barátságát és a térséggel ápolt jó viszonyát hangsúlyozni, azért ez mégiscsak furcsa, egyetlen nappal az után, hogy az azeri elnök jelenlétében – magyar miniszterelnök szájából - elhangzott mondat alapján: számunkra Azerbajdzsán mintaállam.

A legnevetségesebb cselekményszál azért mégis a CÖF-é (ki másé lehetne), amely az amerikai ügyvivőt diplomáciai mentességéről való lemondásra szólítja fel. Ismét készenlétben állt a pálinkáért és kolbászért utcára vonuló százezres tömeg, de ezúttal megelégednek azzal, hogy a vezetőség feljelenti Goodfriendet. Ez is egy megoldás.

Hazánk területén kevesebben élnek, mint Londonban, a mérhetetlen szereptévesztésünk mellett van azonban egy sokkal nagyobb problémánk: kiskirályok és hatalomgyakorlók erdejében elvesznek az ügyek. Elveszik a fejlődésre való képességünk. Elveszik az arra való képességünk, hogy békés kapcsolatot ápoljunk a szomszédainkkal (akik közül Románia éppen a harmadik osztályosoknak járó, iskolai használatra bocsátott táblagépek finanszírozását dolgozza ki, miközben mi államosított tankönyvpiaccal vágunk neki a botrányok övezte tanévkezdésnek). Nincs ez másként a tőlünk távolabb élő, európai népekkel sem.

Elvesztettük az összes nyugati szövetségesünket. Eljutottunk odáig, hogy nem csak a hagyományosan nagy gazdasági- és diplomáciai erővel rendelkező nemzetek nem kérnek belőlünk, de a velünk egyébként baráti viszonyt ápoló, térségbeli nemzetekre sem támaszkodhatnánk, egy esetleges nemzetközi konfliktusban.

Elment mellettünk a világ. Elvesztegettünk egy egész évtizedet. És amikor erre valaki felhívja a figyelmünket, mi partra vetett, egyre nevetségesebbé váló ebihalként tiltakozunk azok ellen, akiket egykor a barátainknak – és követendő példának - tekintettünk. Mindeközben egy külügyekről szóló konferencián elhangzik az a mondat: „Azerbajdzsán azért csinálja jól, mert kinyitotta a határait – szemben a Kádár-rendszerrel, amely kapun belül tartotta a saját ellenzékét. Baku így biztosítja, hogy sosem lesz ott rendszerváltás.” Attól tartok: nálunk is ez a cél. A legjobb úton haladunk efelé.