2014 Magyarország: No Country for Young Men - Or Women...

8 ok, amiért Orbán Magyarországán, 2014-ben rossz volt fiatalnak lenni.

Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén arról beszélt, hogy a szimbolikus hatodik koporsóban a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik. Azok között, akik a netadós tüntetéskor először mentek utcára, rengetegen vannak a ’90-es évek szülöttei. Évekkel a beszéd után látták meg a napvilágot. Mire iskolába mentek, a nagyobbik kormánypárt neve már nem rövidítés volt: egy megmaradt „fantázia név”, amely előbb a „polgári párt”, később a „polgári szövetség” toldalékokkal palástolta el egykori önmagát, és kerülte ki gyáván, hogy magyarázattal szolgáljon a pálfordulásra, amelyet az egykor liberális Fidesz lelkiismeret-furdalás nélkül vitt véghez.

kover_regen.jpgHogy Orbán Viktor kormánya hogyan bánik a fiatalokkal, tanulókkal, dolgozókkal, fiatal felnőttekkel, az nem csak szakpolitika: szimbolikus jelentősége van. Sokadszor köpik szembe egykori önmagukat a Fidesz alapítói közül azok, akik asszisztálnak a jelennek nevezett, hazai abszurditáshoz. 2014-ben, Magyarországon rossz volt fiatalnak lenni. A teljesség igénye nélkül, alább a pontokba szedett gyalázat. 

1. Az oktatás az idei költségvetés vesztese

Már-már misztikus, mi okozza a Fidesznek a modern, versenyképes oktatással szembeni ellenérzéseit. Hogy a „bajkeverő”, romkocsmák félhomályában merengő diplomásoktól fél-e, vagy pusztán nem érti az idők szavát, az a végeredmény szempontjából sajnos mindegy. Idén is tovább csökkentek az oktatásra szánt kiadások, 2014-ben a középfokú oktatást és a gimnáziumokat is elérte a támadás. Mindent elmond a fideszes fejekben élő múlt századról, hogy Orbán maga ki is jelentette: a pártállami oktatást hozná vissza Magyarországon

balog-zoltan-emmi-d0001aa5a3d15d529b796.jpg2. Skype-gyerekek, Skype-nagymamák

Nem meglepő, hogy a fiatalok arányában is magas munkanélkülisége és az oktatási kapu bezárása azzal a következménnyel jár, hogy nem csökken, hanem növekszik az elvándorlók száma. Én is éltem, tanultam, dolgoztam külföldön: a nyitott Európát nem veszélynek, hanem lehetőségnek tartom. A saját bőrömön éreztem, hogyan nyílik ki egy ember, ha elfogadó közeg veszi körül, és hogyan épül fel egy fiatal ember élete, ha az állam, a bürokrácia, a közeg, az intézmények nem gördítenek elé akadályokat. A baj akkor kezdődik, amikor a fiatalok nem kalandvágyból és optimizmusból, hanem pesszimizmusból költöznek tömegesen külföldre. Ahogy a régi viccben, ma is kalandvágyból marad itthon az ember. 

skype-.jpg3. Szegregáció

A köznevelési törvény idei, szegregációt lehetővé tevő módosítása olyan sok szempontból botrányos, hogy azok önmagukban megérnének egy toplistát. (A kezdeményező Balog Zoltán egykor „társadalmi felzárkóztatásért felelős” államtitkárként dolgozott... ) Ami különösen felháborítóvá teszi a döntést, az mégis csak az, hogy kikre irányul: gyerekekre, akiknek semmi más bűnük nincsen, mint hogy cigánynak születtek Magyarországon.  

kozos_orszag_kozos_iskola.jpg4. Paks

Bombaüzlet-e a szomszédos országgal háborút folytató, nyugattól elszigetelődő, megroppanó gazdaságát stabilizálni nem tudó Oroszországgal olyan megállapodást kötni a paksi bővítésről, aminek egyébként a részleteiről semmit sem tud a nyilvánosság, korrupciós kockázatait pedig csak sejti? Az mindenesetre biztos, hogy a hatalmas üzlet terheit már nem Orbán Viktor, hanem Orbán Ráhel generációja fogja kifizetni: az orosz hitel törlesztési ideje 21 év.

A beruházás költsége 4000 milliárd forint. 4000 000 000 000 forint. Ebből 20 milliárd gombóc fagyit lehetne vásárolni. Vagy 2000 kilométer autópályát. Jelenlegi költségvetési bugyrokat tekintve, az oktatási rendszer több mint három évig döcögne el ebből az összegből. 

orban_putyin.jpg5. Gyerekszegénység

A mondás, amely szerint egy kormányról nagyon sokat elárul, hogyan bánik a társadalom elesettjeivel, hatványosan igaz a szegény gyerekekre: az a vezető, aki tétlenül nézi a növekvő gyerekszegénységet, bármire képes. Magyarországon az adatok szerint a 7 év alatti gyerekek 42 százaléka él szegénységben – ez az adat rosszabb, mint Romániában, vagy Bulgáriában.  A gyerekének „családi segítséggel” 60-70 milliós ingatlant vásároló Lázár János eközben nem érti, mi a felháborodás tárgya.

12_kislny_kukval.jpg6. Civilek elleni támadás

A civilek elleni támadások – lejárató kampányok, rendőrségi kiszállásokhatósági üldözés – persze nem csak a fiatalokat érintik. Azonban pontosan tudjuk, hogy a gyakran fiatal aktivisták hálózatépítésével, képzéssel, szemléletformálással foglalkozó civilek elleni összehangolt támadás célja nem más, mint az önszerveződők új generációjának ellehetetlenítésére tett kísérlet. És - szemben Orbánékkal - mi azt is tudjuk, hogy ez a kísérlet csúfos kudarcot fog vallani.

keszenleti_rendorseg_az_okotarsnal.jpg7. Az internetadó ötlete

Bár az internet megadóztatásának állítólag egyenesen Orbántól származó ötlete végül meghiúsult, az üzenetet nem fogjuk elfelejteni. A magyar kormánynak, a fideszes politikusoknak fogalmuk sincsen, hogy néz ki a 2014-es Magyarország. A példátlan kezdeményezés tökéletesen mutatta meg, mennyire eljárt Orbánék felett az idő. Ha tudatosan csinálják, azért rettenetes, ha nem értik az idő szavát, akkor meg azért. 

tisztelet_az_internetezoknek.png8. Iskolások drogtesztje

Az év felejthetetlen lezárásaként még a kereszténydemokrata Rubovszky Györgynél is kiverte a biztosítékot a gyerekek – és újságírók, és politikusok – kötelező drogtesztjének ötlete. A gumicsontként a nyilvánosságba bedobott javaslatról egy nap alatt derült ki, hogy abszurd, elképesztően drága és teljesen értelmetlen. Mindezek mellett mennyire képmutató, arról csak sejtéseink lehetnek.

Nehéz manapság tiniként, újságíróként, vagy politikusként eligazodni a hazai viszonyok közepette... Még jó, hogy van kiről példát venni: egy rendszerváltó fiatalról, aki sosem drogozott. 

deutsch_drog.jpg+1. A tüntetések éve

Végezetül nem volna fair, ha csak azt sorolnám, amivel a Fidesz megkeserítette a fiatalok életét 2014-ben. Mert hálával is tartozunk nekik, amiért Magyarországon végre újra él és virágzik az ellenzéki kultúra, a demonstrációk megteltek fiatal és már nem is annyira fiatal résztvevőkkel, energiával és kreativitással. Jobb volna olyan kormányzás, ami ellen nem kell tüntetni, de még mindig jobb így, mintha a fent leírtak ellen nem mozdultak volna meg a tömegek, és nem mutatnák meg időről időre: azért a víz az úr. És meg kell jegyeznem, amit szerintem egyre többen tudunk: ez csak a kezdet. 

netadós tüntetés_1.jpg