Ami a Földközi tengeri menekültválságot illeti, nem kérdés, hogy a Nyugatnak azonnali megoldást kell találnia. A magyar miniszterelnök ma reggeli reakciója azonban semmilyen körülmények között sem elfogadható. Nem kizárt, hogy közel ezer ember veszett oda a pár nappal ezelőtti hajószerencsétlenségben. Ebben az esetben fel sem merülhet helyes válaszként, hogy az Európai Uniónak magasabbra kell húznia maga körül a védőfalakat. Az emberek előtt – akiknek a Líbiában zajló polgárháborús állapotok miatt mindene odaveszett, és az életül forog veszélyben, ha otthon maradnak – nem zárhatjuk be az ajtót.

A „menekült” kifejezés definíciószerűen azt jelenti, hogy veszélyben forgó személy, akit az menthet meg - legyen szó gazdasági, politikai, társadalmi krízisről -, ha mindenét hátrahagyva, egy másik országba távozik. Az ENSZ alapokmánya olyan jogosítvánnyal ruházza fel ezeket az embereket, amilyennel turista, üzleti útra induló, de még egy diplomata sem rendelkezik: papírok nélkül léphetik át a határokat. Amikor biztonságos területre értek, a számukra biztonságot nyújtó ország hatóságainak dolga eldönteni, valós-e az állításuk arról, hogy veszélyben vannak a saját országuk területén, az egyetlen esélyük eljönni onnan, és új életet kezdeni. Senkinek sem áll jogában a határ átlépése előtt rendelkezni a sorsuk, az életük fölött.

Hol vannak azok az évek, amikor magyar menekültek százezrei gyalogoltak át az osztrák határon – egy nyugatra tartó sínpárt követve, egy szál hátizsákkal –, és sokan az Egyesült Államok felé folytatták útjukat, hogy végül egy kontinenssel arrébb leljenek új hazát? Új hazát kellett találniuk, mert itthon fejbe lőhette volna őket egy gépfegyver a Kossuth téren, vagy átmehetett volna rajtuk egy lánctalpas a Rákóczi úton, ahogyan az ukrán határ felől érkezve, végigcsörgött Budapest utcáin? Az sem lett volna jobb, ha statáriális eljárás keretében döntenek az akasztásáról. A Nyugat kapui nyitva álltak a menekülő magyarok előtt.  

Ilyen könnyű volt elfelejteni, Orbán úr, hogy milyen alkalomból mondott ön beszédet 1989. június 16-án? Mert afelől kétségem sincs már, hogy azzal ön sosem volt tisztában, hogy az Európai Unió a szabadság, a béke és az egymás iránti szolidaritás közössége, amelyben nem fordítunk hátat az elesetteknek. Úgy látom, önnek fogalma sincs arról, miről szól az ENSZ alapokmányának menekültekről szóló záradéka. De ha önnek annyi jut eszébe a számozott koporsókról, több száz halottról, háborús övezetekről, hogy hogyan kellene megakadályoznunk, hogy ez a mi problémánkká is váljon, azt kell mondanom, egy ilyen embernek nincs helye egy EU-s tagország bársonyszékében. 

Én szégyellem magam az Európába menekülőkkel kapcsolatos kijelentéséért. Nem hiszem el, hogy ide jutott egy ország, amely 25 évvel ezelőtt a nyugati fejlődés útjára akart lépni. Ön mondta ki ezeket a szavakat egyszer. Vagy ez csak azt jelentette önnek, hogy járjunk mi is Mercedes mikrobusszal? Mert akkor szerintem ön elbeszélt a magyar társadalom mellett. Pontosabban: becsapott mindenkit.

A ma reggeli kijelentése miatt, magyar állampolgárként, elbújok szégyenemben - ön helyett.