Gondolatok a magyar kultúra napjáról

A kormány súlyos pénzeket költ arra, hogy átformálja a magyarok gondolkodását, de arra nem fordít kellő figyelmet, hogy a kultúra mindenkié lehessen. Gondolok itt arra, hogy hány településen nem tudják használni a kultúrházat, mert az romos. Arra is gondolok, hány esetben nem lehet kihasználni a kultúrházat, mert nincs forrás rendezvényekkel megtölteni azt. Legfőképpen, gondolok arra, hogy a kormányzatnak nem tetsző művészek kivéreztetése zajlik. És nagyon sok minden másra. A magyar kultúra napja van. Jó volna, ha lenne mit ünnepelnünk.

Rogán Antal minisztériuma elköltött 100 milliárd forintot arra, hogy átformálja a magyarok gondolkodását. Emiatt, az egymás iránti tisztelet és tolerancia helyett a kirekesztés, a békés egymás mellett élés helyett az ember és ember közti konfliktusok erősödtek meg Magyarországon. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter által kormányzati propagandára költött milliárdok töredékéből évekig elélnének a független és alternatív színházak, amelyeknek épp a kivéreztetésére készül a kormány.

Abból a 100 milliárd forintból, ami a kék plakátokban, különböző kormányzati gyűlöletkeltő kampányokban fekszik, fel lehetett volna virágoztatni az ország kulturális életét, és akkor valóban lenne mit ünnepelnünk a magyar kultúra napján. Így viszont, marad az a sokféle bűn, amit a jelenlegi kormány elkövetett a társadalom ellen, és amelyeket rendre magyar zászlóval fed el, megalázva ezzel a nemzeti trikolórt is.

_a_kultura_nemzeti_alap.jpgAz Orbán-kormány kultúrharca azt eredményezte, hogy a jelenlegi hatalom önkényesen válogat művészet és művészet közt. A kultúrát éppúgy a saját képére kívánja fordítani a kétharmad, ahogyan az alaptörvényt, az oktatási rendszert, vagy a társadalom egészét. A kormánynak nem tetsző színházak és oktatási intézmények kivéreztetése éppúgy része a kultúrharcnak, mint a közbeszéd lezüllesztése. Már azok a jobboldali képviselők és művészek, múzeumigazgatók is kiszorulnak a körből, akik kritikát fogalmaznak meg a fennálló rend kultúrpolitikájával szemben.

Azok a jobboldalról származó megszólalások, amelyek hazánk morális válságát és szellemi válságát feszegették, nagyon is valósak. Az iskolák lezüllesztése, a Nemzeti Alaptanterv egyre silányabb kiadása, az iskolák és helyi közösségek szabadságának hiánya, elvezet odáig, hogy hazánk nem egy XXI. századi európai ország képét mutatja.

A gyakorlatban is szomorú látleletet mutat a magyarországi kulturális élet

A közszolgálati médiának felelőssége van abban, hogy hány rádiószínházat hallgathatunk, hány színházi előadás válik elérhetővé a tévében azok számára, akiknek nem áll módjukban jegyet váltani az előadásra. A kormánynak azonban ennél jóval nagyobb felelőssége van ebben a kérdésben. A kisebb településeknek még arra sincs lehetősége, hogy önkormányzati szervezés alatt, megvalósuljon községükben vagy városukban egy vándor színházi társulat színi előadása, mert nincs erre forrás. A kultúráért sokaknak kell utaznia, holott a kultúra nemzeti alap.

A kultúra, a XXI. században, fogyasztható kell, legyen, minden magyar polgár számára. Ha úgy tetszik, a modern infrastruktúra része, hogy valaki jó iskolába járhasson, eljuthasson színházba, legyen lakhelyéhez közel eső könyvtár, és legalább kisebb kiállításokkal üzemelő múzeum, faluház, helytörténeti tárlatok.

A tartalmon kívül, az Orbán-kormány kultúrpolitikájának koncepciója is nagyon rossz. A kultúra nem fölülről építkező monstrum, amelyet központilag lehet irányítani. A kultúra úgy lesz mindenkié, hogy szabadon hagyják lélegezni a szereplőit, művelőit. Kisebb színtársulatokat, a kőszínházon kívül működő művészeket, a kisebb múzeumokat és kulturális központokat. A kultúrához nem mamutberuházásokra és óriási épületekre, hanem szabadon szárnyaló képzeletre, szabadjára engedett művészekre van szükség. A kultúra terjedéséhez pedig nem elegendő csupán egyetlen központi elképzelés, kőbe vésett világszemlélet alapján. A kultúra akkor virágzik, ha sokszínű. Az emberek akkor tudnak bekapcsolódni a világ kulturális körforgásába, ha lehetőségük adódik megismerni minél több ágát, és nem pedig akkor, amikor egy politikai oldal kizárólag a neki tetsző művészeket és művészeteket és művészeket támogatja.

Ahhoz, hogy valóban tudjunk ünnepelni a magyar kultúra napján, az alábbiakra van szükség.

  1. Haladéktalanul újra kell gondolni a Nemzeti Alaptantervet, visszahelyezni a médiaismeretet, mozgóképkultúrát, figyelni arra, hogy az újabb generációk úgy ismerjék meg a történelmet és az irodalmat, hogy az nem legyen egyoldalú, ne öntsék le ideológiai mázzal. Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon információt befogadni, feldolgozni, és kiválasztani sok közül, ami neki tetsző. A jelenlegi magyar iskolarendszerben ez nem biztosított.
  2. Demokratizálni kell a kultúrát, a kulturális életet. A kultúra, ha úgy tetszik, egy alulról jövő kezdeményezés, amit a kormányzat, felülről érkező intézkedésekkel, támogatásokkal, ösztönzőkkel, pályázatokkal segíthet. Amennyiben a fentről lefelé építkező folyamatot arra használják, hogy a társadalomra egyetlen politikai oldal által meghatározott kultúrpolitikát erőltessenek, a művészeti élet megfullad.
  3. Forrásokat kell átcsoportosítani a helyi közösségeknek. A kormányzati propagandára elszórt milliárdokat a kultúrára, azon belül pedig az egyes települések kulturális életére lehetne fordítani. Ebben benne foglaltatik a kultúrházak felújítása, időszakos kiállítások rendezése, vándorszíntársulatok fogadása, szabadtéri színpadok létesítése, a könyvtárhálózatok modernizálása, kisebb települési fesztiválok megrendezése.

A kultúra mindenkié. A kultúra nemzeti alap. A kultúrán keresztül sok társadalom tanult meg olyan értékeket, amelyek mára az életük részévé váltak. A közösség társadalmi értékeivé. Például, hogy békében élni mennyivel jobb, mint háborúzni, elfogadni mennyivel jobb, mint kirekeszteni. Megismerni valamit, amivel kapcsolatosan először akár félelmeim is támadnak, mennyivel fontosabb, mint feszültséget vagy gyűlöletet kelteni iránta. Tisztába kerülni azzal, hogy más kultúrát megismerni nem pusztán azért jó, mert a műveltségünket fokozza, de azért is, mert a világismeretünkön keresztül, a saját hazánkon is többet és hatékonyabban tudunk építeni.

Legyen a kultúra mindenkié! Legyen egy nemzeti minimumunk a kultúrára. Mert a kultúra nemzeti alap. Az a kérdés, hogy a kormány kész-e ezt belátni, legalább a magyar kultúra napján.