A héten napvilágot látott levél szerint, Lázár Vilmos és Badlauf László Békemenetre buzdították a CBA „nagycsaládot”, vagyis a szervezet dolgozóit. Minekután önmagában sérti a magánszférát, amikor az ember politikai identitástudatát firtatjuk, a levél több ízben sérti a magánembert, aki pusztán megélhetése miatt, nem pedig a Fidesz-közeli cégóriás iránt érzett szimpátiából dolgozik ott.

Elgondolkodtatott azonban, hogy vajon hány Fidesz-közeli cég dolgozói kaphattak még arra utalást a munkahelyükön – akárcsak szóban -, hogy a Békemenetre elmenniük ajánlatos? Vajon hányan voltak még a Hősök terén, akik egyáltalán nem mentek volna el, ha nem féltették volna a munkahelyüket, melyet azért kell félteniük, mert nem szimpatizálnak az Orbán-kormánnyal?

Egyszerűen olyan mértékű félelem uralkodott el a magyar társadalmon, az elmúlt három év eseményeinek köszönhetően, amire a legsötétebb diktatúrákban van csak példa. Legszörnyűbb, hogy már a kereskedelmi média dolgozói is megszokták az öncenzúrát, van olyan anyag, amely már fel sem merülhet egy magazinműsorban, mert politikai vonatkozása lehet.

Egy neve elhallgatását kérő, korábbi CBA-dolgozótól megtudtam: nem kell meglepődni azon, hogy Badlauf és a Lázár család ilyen levél megírására adja a fejét. A kormánypropagandára minden alkalmat megragadnak – szólt névtelenséget kérő forrásom beszámolója. Korábban volt "dolgozói nap" Lázárék tanyáján – ahogyan az kell, enni- innivaló, dögivel, műsor és beszéd. Az elnök úr (Baldauf László) beszéde amolyan "köszöntő" volt, amiben elkezdett (szélső)jobboldali dumát lökni, és az emberek nagy része kifütyülte. Erre megsértődött, és megszüntette a dolgozói napot… - zárul a levél.

Én valahogyan mindig is jó szándékkal álltam mindenhez. Berlini pályafutásom előtt is élen jártam jóhiszeműségben, de a német fővárosban eltöltött három év (egy működő demokráciában, egy olyan helyen, ahol megvalósul az esélyegyenlőség legnemesebb formája, valamint az emberek figyelnek a másikra, és tiszteletben tartják egymást), azt eredményezte, hogy a magyar társadalomhoz mérten, egy ötéves gyerek naivitása dolgozik bennem. Ez a legtöbb élethelyzetben nem jó. Nem tudok helyezkedni, nem gondolok rá, hogy kizsebelhetnek a metrón, azt hiszem, hogy a zebrán elsőbbségem van gyalogosként, vagy a bicikliúton kerékpárosként. De pártalapítóként kifejezetten hasznos – ez az egyébként sok tekintetben dolgomat nehezítő - tulajdonság. Én ugyanis nem tudom elhinni, ami a hazámmal történik. És nem is tudok annak megfelelően viselkedni.

Eddig is mondták nekem, hogy félni kell ebben az országban, meg hogy az jár jól, aki nem hallatja a hangját, de én nem hittem el. Sőt, azért jöttem haza, hogy hallassam a hangom. És innen üzenem az önmagát magyar kormánynak nevező, semmilyen szakpolitikai területhez nem értő gépezetnek, valamint ennek a – vagy végtelenül ostoba, vagy csak velejéig romlott – kiszolgáló személyzetnek, állami lakájmédiástul, Mészáros Lőrincestül, Simicska Lajosostul, hogy én nem is fogom elhinni. Sőt, ez a történet a CBA-val, tovább erősített abban, hogy nekem még keményebben kell dolgoznom azért, hogy ez a gépezet egyszer önmagát is tönkre tegye, ahogyan emberek millióival tette azt az elmúlt három és fél év alatt. Mert ez az ország Európába való, nem pedig Örményország, Azerbajdzsán és Albánia mellé a Világgazdasági Fórum felmérésében. Aki pedig ilyen helyre taszítja Magyarországot, maga való a Kaukázusba, nem pedig a letűnt Magyar Köztársaság társadalma!