Alábbi blogbejegyzés a 2018-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény részletes vitájának bizottsági szakaszára megírt hozzászólásom. A benne elhangzottak – véleményem szerint – a magyar társadalom legnagyobb problémáit sűrítik egybe, mint az egyenlő méltóság és az egyenlő bánásmód elvének semmibe vétele, az elesett társadalmi csoportokkal szembeni szolidaritás hiánya, a túl nagy és nem hatékony állam, az állami intézményrendszerek válságágazatai és a rendszerszintű korrupció. E problémákat az Orbán-kormány 5,1%-os GDP-növekedés mellett sem szándékozik felszámolni.

Általános kép: nem költünk eleget a leszakadó rétegekre, az emberi méltóságra

Mialatt a kormány arról beszél, hogy hosszú ideje biztosítja költségvetésein keresztül a fenntartható fejlődést, közben azt találjuk a közjavak biztosítását illetően, mint az oktatás vagy az egészségügy, továbbra is válságágazatokról beszélhetünk. Mind a szolgáltatást igénybe vevők, mind a rendszerben dolgozók szenvednek a finanszírozás elégtelenségétől. További probléma a közjavakat illetően, hogy azok a társadalmi csoportok, amelyek valamilyen módon a normális kerékvágástól eltérően működnek – mint a fogyatékossággal élők, vagy azok, akik beteg gyermeket nevelnek, beteg hozzátartozójukról gondoskodnak otthonápolóként – már nem részesülnek megfelelő mértékben a magas GDP-növekedésből.

a kép forrása: aszhirportal.hu

Túl nagy állam, kis hatékonyság – közjavak biztosítása és közfoglalkoztatottak bérezése

Történik mindez úgy, hogy minden hatodik adóforintot arra költünk, hogy ez a 2010 után keletkezett, hatalmas államgépezet működni tudjon.  Liberálisként már önmagában is vitatkoznék ennek az iránynak a helyességével, de – ami a jelenlegi magyar kormányt illeti – ez nem összeegyeztethető a konzervatív gazdaságpolitikai tervezés kereteivel sem.

Kisebb és hatékonyabb államra volna szükség, valamint arra, hogy a kormány a minél jobban működő piacgazdaság felé terelje a hazai piacot.

A közjavak biztosítását illetően beszélnünk kell arról, hogy a középosztály gyakorlatilag alapvető jogokat vásárol magának akkor, amikor kimenti magát az állami egészségügyi vagy oktatási rendszerből, a többieknek pedig marad az ellátás vagy az oktatás elégtelen színvonala, a jogok csorbulása, a sokak esetében a kilátástalanság, az iskolarendszerből való kiszorulás, vagy éppen egy halálos kórházi fertőzés.

Alapvető és általános megállapításom a költségvetés egészéről, hogy több mint 5 százalékos GDP-növekedésből nem költ eleget a kormány az elesett társadalmi csoportokra, és azokra a rászorulókra, akik ennek a társadalomnak a mélyszegénységben vagy anyagi deprivációban élő tagjai. Tévedés, hogy elegendő a középosztály gazdagodásának és fejlődésének teret engedni ahhoz, hogy egy nemzetgazdaság és egy társdalom felemelkedhessen. Amennyiben a társadalom jelentős hányada él méltatlan körülmények között, az ország nem léphet a fenntartható fejlődés és a progresszivitás útjára.

Ennek része a költségvetésen és jelen bizottság munkáján kívül számos más tényező is. Én – nem összekeverve szerepünket a népjóléti bizottság feladatkörével – az egyenlő méltóság és az egyenlő bánásmód elveit emelném ki, melynek érvényesülése tükröződhetne a központi költségvetés tervezetében is, azonban sajnos ez hosszú évek óta elmarad hazánkban. Ugyanúgy igaz ez a munkapiacra, mint az ellátórendszerekben tapasztalható helyzetre, vagy éppen a nagy intézményrendszereinkben.

A családbarát kormány módszerei nem mutatkoznak annyira sikeresnek, mint amennyire sok pénzt elköltenek a célok mellé rendelt programokra az adófizetők pénzéből. Rendkívül fontos beszélni arról, hogy a fejlett világban megfigyelhető fertilitási ráta-javulást azok a társadalmak tudták elérni, amelyekben a nők és férfiak közti egyenlőség mind jobban biztosított. Ehhez viszont az ellátórendszerek és a munkapiac rugalmassága is szükséges, valamint egy olyan szemléletváltás, amelyet a jelenlegi kormány nem tervez meglépni. Jól felismerték azonban, hogy a munkapiaci aktivitás egyik ösztönzője a bölcsődei férőhelyteremtés. Engedjenek meg néhány gondolatot erről.

Banai Péter Benő államtitkár úr expozéjában érvelt amellett, hogy a kormány a valaha volt legnagyobb bölcsődeépítési programba fogott bele, azonban ha a férőhelyekre tekintünk, azt látjuk, hogy mintegy 80.000 férőhely hiányzik, és a kormány nem is tud elégséges számú vállalást tenni ezek pótlására, mert az építőipar kínálati oldala korlátozza a beruházások lehetőségét. A cél tehát helyes, de a kormány képviselői is tudják, hogy az igényekhez képest messze elégtelen vállalásokat tudnak csak tenni. Helyes volna ezen a téren nyitni azok felé a modellek felé, amelyben a magántőke bevonását szigorú állami sztenderdek mellett növelhetné a férőhelyek számát, és egy fejkvótarendszerrel elősegíteni, hogy ez a szülők számára mégse hozzon anyagi értelemben jelentős plusz terheket.

Államtitkár úr beszélt a közszférában dolgozók megbecsüléséről, és arról, hogy életpályamodelleknek köszönhetően újabb és újabb szakmákban válik kiszámíthatóbbá a jövő. Ezzel szemben, ha az olyan hivatások bértáblájára nézünk, mint a mentőápolóké, vagy akár az állami kórházak betegápolóié, akkor azt találjuk, hogy a versenyszférától jelentősen elmaradnak ezek a bérek, méltatlan helyzetbe sodorva a rendszerben dolgozókat. Az ápolók korfája homokóra alakú, egyszerűen azért, mert amit Rétvári Bence államtitkár úr állít, az igaz, hogy sikerült fiatalokat bevonni az egészségügyben, de amint arra kerül a sor, hogy nekik családot kellene eltartaniuk, elhagyják a pályát.

A harmincas és negyvenes korosztály nagy arányban hiányzik a betegágyak mellől, a szakmai végzettséget szerzett 250 ezer embernek alig 43 százaléka marad a pályán. Különösen problémás a szakma derekát nélkülözni a kórházakban, mert az ő szakmai tapasztalatukra és fiatalos dinamizmusukra is szükség lenne. Ilyen bértábla mellett azonban, még a legmagasabb végzettségűek sem tudják tisztességgel eltartani a gyermekeiket. Azt pedig az adófizetők nem várhatják a segítő szakmák dolgozóitól, hogy a saját gyermekeik jólétét veszélyeztessék annak érdekében, hogy másokon segítsenek.

MTI-fotó

Ugyanez igaz az állami alkalmazottakra. Államtitkár úr az ő megbecsülésükről is beszélt. A szándék jó, az összegek azonban – az 5,1 százalékos GDP-növekedés ellenére – azt eredményezték, hogy kormányablakban dolgozó alkalmazottakat kellett egyik városból a másikba áthívni, mert átmeneti vagy regionális munkaerőhiány lépett fel, ami bizonyos térségekben és településeket veszélyeztette a szolgáltatást.

Ismerünk olyan kórházi osztályt, ahol azért mondtak fel kollektíven az ott dolgozó ápolók, mert a közelben nyílt egy új bútoráruház, és mindannyian ott vállaltak inkább munkát. Eddig nem juthat el egy olyan európai uniós tagország egészségügyi rendszere, amely egyébként az Unióban elsők közt van a gazdasági növekedését tekintve. Alapvetően nem tartozik a költségvetési bizottságra, de javarészt ennek tudható be, hogy a magyarok átlagosan kevesebb egészségben eltöltött évre számíthatnak, mint amennyit a gazdasági fejlettségünk alapján el tudnánk érni.

Ha a közjavak ellátására nem költ megfelelő összegeket a kormány, akkor hiába a fejlesztések, vagy akár az uniós támogatásból vásárolt új eszközök, nem lesz, aki működtesse őket. Ugyanez igaz a pedagógusi bértáblára, de a bölcsődei dajkák bértáblájára is, ahol ugyan történtek emelések, de ennek hatására a különböző végzettségű és eltérő szakmai tapasztalattal rendelkező dolgozók közt bérfeszültség keletkezett.

Ténylegesen megjelenő nettó jövedelmeket tekintve úgy állunk, hogy a legnagyobb gyorsétteremlánc kezdő fizetése nettó 160 ezer forint, egy gyakorló pedagógusé 130 ezer forintot tud hazavinni. Egy kezdő szakápoló nettó alapbére nem éri el a 100.000 forintot, és 30 éves tapasztalattal sem emelkedik 180.000 forint fölé.

a kép forrása: erdon.ro

Nyugdíjak reálértéke

Államtitkár úr beszélt a nyugdíjak reálértékének emelkedéséről, aminek ütemével nehéz vitatkozni, azonban meg kell jegyezni, hogy ez milliók számára pusztán a vegetálást eredményezi. Még inkább indokolt a nemzetközi kitekintés is, ugyanis már a 2018-as költségvetés tervezésekor is látható volt a nemzetközi statisztikákból, hogy ha regionális összehasonlításban nézzük a nyugdíjak reálértékének növekedését, egyedül Romániát és Csehországot előzzük, őket is csak kis mértékben. Érdemes tehát figyelni arra, hogy a – különösen euróra lefordított – nyugdíjak értéke mekkora a nemzetközi piacon, és bár bizonyos alapvető élelmiszerek áfája csökkent ugyan, de az alapvető fogyasztói jószágkosár termékei sem mentesek az árnövekedéstől. Figyelembe véve, hogy a forint folyamatosan romló tendenciát mutat az elmúlt két évben (eltekintve némi rövidtávú erősödéstől), a nemzetközi piacról beszerzett termékek miatt ez az árváltozás még erőteljesebben érintette a kispénzű nyugdíjasokat.

A kép forrása: magyarhang.org

Fenntartható fejlődés

A kormány a zárszámadás kapcsán beszélt energiahatékonyságról, különböző programok sikerességéről, amelyek ugyan megvalósultak, ennek ellenére hazánk az egyik legrosszabb helyzetben van az EU-ban, abban a tekintetben, hogy az áramtermelés hány százaléka származik megújuló energiaforrásokból. Az adataink egyelőre az Unióban hátulról a második helyre elegendők, és mivel egy 2011 óta hatályos rendelet lényegében lehetetlenné teszi a szélenergia további bevonását a piacra, szép lassan a meglévő erőművek is kifutnak majd. További probléma a háztartások energiatakarékosságra irányuló beruházásainak elmaradása – gondolok itt a megfelelő szigetelésre, a hőszigetelő ablakokra, valamint a korszerű fűtéstechnológiára. A statisztikai adatsorok jelenleg a fatüzelésű kályhákat is a megújuló energiaforrást felhasználó technológia közt tartják számon, ezzel pedig becsapjuk magunkat: hamarosan a nemzetközi porondon ezek a statisztikák nem állják majd meg a helyüket, így veszélybe kerülhetnek a 2030-ra és 2050-re tett energetikai vállalásaink.

a kép forrása: https://www.napelemek-napkollektorok.hu/

Önkormányzatok finanszírozása

Az önkormányzatok tekintetében helyeslem a feladatalapú támogatási rendszer megvalósulását, valamint a pályázatalapú rendszert, amely a fejlesztésben motivált önkormányzatokat segíti, ugyanakkor problémás, hogy abban az országban, ahol az Európai Unió Csalás Elleni hivatala több ízben figyelmeztette Magyarországot a magas korrupciós rátára, aminek egyik alapjául az önkormányzatok sokszor átláthatatlan pályáztatási és finanszírozási rendszere áll.a kép forrása: szeged.hu

Ismerünk olyan önkormányzatot, ahol az óvodaépítéseket rendre ugyanazon cég, az alpolgármesterrel szoros családi viszonyban álló tulajdonossal és ügyvezetővel rendelkező vállalat nyerte el. Ismerünk hosszú ideje közgyűlésben helyet foglaló képviselőt, akinek családi érdekeltségébe tartozó cégek meghívásos közbeszerzéseken egyedüli meghívottként nyertek el, éveken keresztül, több százmillió forintos tendereket.

Megnevezhetők azok a városok, ahol a Mészáros és Mészáros Kft. bizonyítottan magasabb árajánlat mellett is elnyert közútfelújítást, intézményépítést, vagy bármely közbeszerzési pályázatot, és akár kétszer, két és félszer túlárazott munkát tett le az önkormányzat asztalára. Amennyiben a Modern Városok Programja vagy a feladatalapú önkormányzati fejlesztési rendszer ilyen módszerekkel folyik tovább, az azt jelenti, hogy évről évre az adófizetők több tízmilliárd forintját herdálják el helyben.

Tisztelettel kérem az Államtitkár urat, hogy a zárszámadás vitáján legyen különös figyelemmel a korrupció kérdésére. A Modern Városok Programjának sok ilyet rejtenek magukban. A kormány méltán büszke ezekre a kezdeményezésekre, és helyes, hogy a települések fejlesztését új elképzelések alapján kívánják megvalósítani. Azonban ha ennek megvalósulása csorbul, mert a helyi vezetés közvetlen üzleti érdekeltsége, vagy családi vállalkozásai azok, amelyek rákapcsolódnak a különböző pénzforrásokra, az nem szolgálja a városok polgárainak érdekét, éppen ellenkezőleg. Nem pusztán az elvégzett munka silány minősége, de a közbizalom megrendülése is közvetlen következménye annak, ha helyben, jól látható módon, elherdálják a fejlesztésre szánt összegeket.

Köszönöm, hogy meghallgattak!