A kormány szerint progresszív és demokratikus. Mi az?

A kormány tisztségviselői jó ideje élik úgy az életüket, mintha a NER valamifajta alternatív valóság volna, ahol minden máshogy sül el, mint amire hivatott. Két forgatókönyvet tudok elképzelni: vagy ennyire nem látják, hány ponton rombolják a magyar társadalom tagjainak életminőségét, vagy egyszerűen fogalmuk sincs, merre volna az előre – legalábbis a XXI. századi, alapvető emberi jogokat mindenekelőtt tiszteletben tartó és mindenfajta diktatórikus viselkedéstől tartózkodó Európában.

Az oktatási államtitkár minap megjelent interjúja integratív oktatáspolitikáról, demokrata tárgyalókészségről és nyomokban még progresszív oktatási rendszerről is árulkodik, ugyanakkor a gyakorlatban egészen más történik. Palkovics László úgy beszél a köznevelési kerekasztalról, mintha az maga lenne a megtestesült demokrácia, holott kezdetektől fogva világos volt, hogy az egy üres intézmény, amelyre a kormány képviselői igyekeztek számos Fidesz-barát szerveztet meghívni, bizonyítandó a jelenlegi oktatási rendszer nagyarányú támogatottságát.

A demokrata hozzáállás teljes hiányát sok más történet is jól mutatja, például az, hogy Palkovics László szerint a Zuglóban sztrájkoló tanárnőt - aki úgy fejezi ki nemtetszését, hogy nem írja be a jegyeket - el kéne bocsátani. A pedagógustüntetésről úgy beszél, mint egy olcsó politikai játszmáról, holott akik politikai kérdést csinálnak a gyerekeink jövőjéből, azok a kormánypárti politikusok. Amit tesznek, nem más, mint a helyzet súlyának elbagatellizálása. Az oktatási rendszerünk az összeomlás szélén áll. Ezt nem bevallani súlyos felelőtlenség.

001.jpgPalkovics úgy tesz, mintha az oktatási rendszert elég volna kozmetikázni, és minden gond megoldódna. Az államtitkár szerint nincs vita az állami fenntartás kérdésében – hiszen három (!) önkormányzati szervezetet is megkérdeztek, és mindegyik egyetértett a kormánnyal a központosítás pozitív megítélésében. Palkovics László azt mondja, a Klik megszüntetésére irányuló követelés nincs. Utóbbi megállapítás már csak a Herman Ottó és a Teleki Blanka Gimnáziumok követeléseit tekintve sem állja meg a helyét.

palkovics_balog.jpgA Liberálisok törvénymódosító javaslatot nyújtottak be az oktatási rendszer decentralizációjának érdekében, amely hatálybalépése esetén megszüntetné a Klik-et, és a jelenlegi, valamint a 2010 előtt meglévő problémákat együttesen igyekszik orvosolni. Ezt azonban a kormánypártok - a Jobbikkal karöltve - lesöpörték az asztalról. Az országgyűlés Kulturális Bizottságában, a Fidesz, a KDNP és a Jobbik elutasította a Liberálisok oktatási rendszert érintő törvénymódosító javaslatát, így a Bizottság attól is megfosztott egy szakértők segítségével összeállított javaslatot, hogy vita tárgyát képezhesse az országgyűlésben. Sajnos, erre már sokan fel sem kapják a fejüket – a NER hatodik évében.

Palkovics éppen olyan kompromisszumképtelen végrehajtója az erőszakosan központosított, XX. századi diktatúrákat idéző orbáni oktatáspolitikának, mint amilyen Czunyiné, vagy Hoffmann Rózsa volt. Az oktatási rendszer reformjára, önálló oktatási minisztériumra és felelős oktatási miniszterre van szükség. Ezeket azonban csak egy felelős kormány tudja megteremteni. Egyelőre csak kormányzati cinizmussal állunk szemben.

A fentiek miatt, holnap délután mindnyájunknak el kell menni, és kifejezni, hogy azokkal a pedagógusokkal vagyunk, akik a gyerekeinkért – vagyis az ország jövőjéért – vállalták a kockázatot, hogy szembemennek a kormánnyal. Micsoda dráma, hogy 2016-ban, egy tiltakozáshullám még kockázatos lehet az Európai Unió állampolgárai számára, legyen szó bármely tagországról. Hadd idézzem a csehek első köztársasági elnökét: „Egy liberális demokráciában biztonságos tüntetni.” Ha valamiért utcára kell menni, akkor azért, hogy utcára menni újra biztonságos legyen. 

Szégyen, amit a Fidesz és a KDNP művel - nem csak az oktatással.

vaclav_havel.jpg