Iványi Gábor kizárása a határzónából, Orbán Ráhel pelenkaeldobása Horvátországban, Imrédy-korszakot idéző augusztus 20-i díszítés a Parlament épületén, embertelen kilakoltatások, kirekesztésen alapuló párt alakulása a Jobbik-szakadárokból… - az elmúlt két hét szüretje, a teljesség igénye nélkül. Mind csak kórtünetei annak, aminek nem pusztán szemtanúja, de egyszersmind tettese és áldozata is a magyar társadalom. Egy dologgal mihamarabb szembesülnünk kell: ha a baloldali, liberális és mérsékelt konzervatív körökben megmarad a gyűlölet – márpedig jelen van –, nem marad mezsgye, amin elindulhat az alternatíva fölállítása.  

A gyűlölet rombolása

Imrédy-korszakot idéző díszítés a Parlamentben, a szélsőségesnél is szélsőségesebb párt alakulása, segítségnyújtásban akadályoztatott civilek és kisegyház, határzónában éheztetett emberek, szolidaritáshiányos tömegek: a kormány a tűzzel játszik, de elsősorban inkább velünk. Így blokkol folyamatokat, tördel szét társadalmi csoportokat, távolít el egymástól magyart és magyart, mert beleégette a mindennapi viselkedésbe, hogy ne azt nézzük, miben vagyunk egyek, hanem azt, miben különbözünk.

Magyarországon ma már keresztény szembeáll nem kereszténnyel, bevándorlót segíteni kívánó ember azzal, aki őket a pokolba kívánja, gazdag a szegénnyel, otthonápolók az emberminisztériummal, Nemzeti Bank által készíttetett tanulmány a központi költségvetéssel, etikai bizottság a pártvezetéssel, ellenzéki az ellenzékivel – mindenki mindenkivel.

Egy ilyen társadalomlélektani állapotban semmi sem épül. Maximum a mémgyárak, azok meg legfeljebb pár perces nevetésekre jók. Olyan nevetésekre, amelyek egyre ritkulnak a folyton csak fogyatkozó és szomorodó magyar társadalomban. Sokakat húzott le a mocsárként a gyűlölet, rombolva ezzel egyébként a gyűlöletet táplálók komplett táborát, még akkor is, ha a másik oldal nyilvánvaló aljasságán vagy hibáján való csámcsogás közepette egy röpke – csalóka elégedettséget okozó – pillanatra talán nyeregben érezhették magukat. 

A közéleti harctérre dobott pelenka, és minden, ami azután következett

Nem először és nem utoljára vagyunk szemtanúi annak, hogy a NER által felemelkedettek kulturálatlanul viselkednek, akár valakivel, akár a közösséggel szemben. Orbán Ráhel, persze, a Magyar Turisztikai Ügynökségen belül jelentős befolyással bíró fiatal nőként, de akár az elmúlt nyolc évben épített új elit tagjaként is gondolhatott volna arra, hogy érdemes elsétálni a szemetesig. Az is elfogadható, hogy a jelenetet becsmérlő kommentárokkal illetjük – már amennyiben mi magunk elmentünk volna a szemetesig (ez elég fontos kitétel, legalábbis az én szememben).

A pelenkaeldobáson sokan azt kívánták leverni ezen a lányon, hogy nem dolgozott meg azért, amije van, sőt, mi több, az adófizetők pénzéből család számára elkülönített vagyonból járt évi tízmillió forintért Svájcban egyetemre, most különös üzleti szálakon keresztül kastélytulajdonossá, villatulajdonossá és milliárdossá vált. Értelemszerűen legalább valamifajta normális viselkedést elvárhatnánk tőle, ha mást nem is. Ismerjük az illiberális állam „szerencséseinek” történetét, alig láttunk tőlük intelligens vagy kulturált sajtómegszólalást, és – gondolhatjuk magunkban – legalább némi alázat szorult volna beléjük, ha már a társadalom kárára gazdagodtak.

Orbán Ráhel, Vajna Tímea, Rogán Cecília… egykutya. Mintha maguk építettek volna álomházat, vettek volna álomautót, építettek volna elismerésre méltó karriert. Cégtulajdonosok, vagy éppen állami vállalat élén töltenek be fontos szerepet – mindezt látványosan teljesítmény nélkül. Jogos a hűvös megvetés.  

Ugyanakkor, ha mi magunk szót emelünk a kormányzati gyűlöletpropaganda ellen, ha felemeljük a szavunkat akkor, amikor az egyik párt képviselője cigányozik a Parlamentben, ha követeljük, hogy az államalapítás ünnepe az egész magyar társadalomé, s ne csak vallásgyakorló keresztényeké legyen, akkor hogyan engedhetjük meg magunknak, hogy bármin ugyanolyan módon szaladjon el velünk a gyűlölet, mint az ellenkező oldallal? Gyűlöletből csak rombolás születik: így íródnak a történelemkönyvek legsötétebb oldalai.

„Keresztények” kontra „demokraták”

Gyakorta hangoztatjuk – jogosan –, hogy keresztény értékekhez méltatlan a kormányoldal viselkedése. Orbán Viktor, szívós, 2002-ben megkezdett, nyolcéves munkával, tudatosan két táborra szakította az országot, de éppen ezért, a vele szembenállók feladata nem az volna, hogy kiszolgálják ezt a játszmát, éppen ellenkezőleg: hogy megmutassák, máshogy is lehet. Ha egy szemetestől nem messze földre dobott pelus láttán, az ellenzék jó része az egyébként konstruktív, építő folyamatokra is használható energiája egészét beleöli abba napokon át, hogy gyűlölettel átitatva csámcsogjon ezen a történeten, pontosan ugyanolyanná válik, mint amikor a kormányoldal tábora Soros Györgyről fröcsög.

Volt itt a kommentfolyamban minden, Orbán Ráhel rondaságától kezdve, az ostobaságán és a kurvaságán át, egészen a farönk lábaiig, amin van pofája tangapapucsot hordani… minden ilyen eset pusztító folyamatként hullámzik végig az ellenzéken. „Ha haragot dédelgetsz, az olyan, mintha mérget innál, és azt várnád, hogy a másik haljon meg.” – tartják a buddhisták. Meglátszik az országon: már csaknem mindenki az összeesés szélén áll ebben a parttalan háborúban.

Orbán Viktor kommunikációs tanácsadóinak legnagyobb trükkje, hogy annyira hamis és képtelen társadalmi és kommunikációs teret állítanak elő, amelyben elmoshatók jó és rossz határvonalai. Mintha nem volna józan és nem józan, vagy helyes és helytelen álláspont, kenik hazug módon mindezt a tolerancia-eszmére, és annak „pusztítására”. Morális válságot emlegetnek, melyet kirekesztéssel kívánnak megoldani. Nekünk pedig, akik ellenirányt képviselünk, kutya kötelességünk bizonyítani a viselkedésünkkel, a mi közösségünket jellemző általános hangulattal, hogy Orbánék a lehető legrosszabb úton járnak.

A finkelsteini örökség és a gyűlöletspirál sokakat elkapott az ellenzékből is. Orbánék malmára hajtja a vizet, aki jelen helyzetben gyűlölettel válaszol a kormány gyűlöletére. Ha sárral dobálózunk, sarasak leszünk. És ez akkor is így van, ha a másik oldal ezt szaros pelenkával teszi.