Soros György pénzéből tanult angolul és járt a milliárdos üzletember alapítványainak jóvoltából ösztöndíjasként egy olyan egyetemre, ahol most szégyenkeznek miatta. Vágyott a Kelettől való elszakadásra, arra, hogy maga mögött hagyja a fiút, akit olykor agyba-főbe vert az apja a faluszéli házban, de most megtűri az asszonyverőket a frakciójában, és örömmel üzletel a putyini Oroszországgal, elfordulva mindentől, amit az euroatlanti szövetségi rendszer jelent. Demokráciát, jogállamot, diszkrimináció-mentességet, kisebbségi jogok védelmét, alapvető emberi jogok tiszteletét, jólétet és szabadságot. Fordul helyette a megalomán autoriter vezetők felé, a kerti stadion és házi kisvasút építésének világába, majd a fanyalgóknak azt üzeni: ez az ország mindig is olyan volt, hogy aki épített, azt pocskondiázták – az ellenzők véleménynyilvánítása puszta cinizmus tehát.

Nincs benne érték, sem a jobb, sem a baloldalról – a liberalizmust már rég eltemette magában, már ha volt benne egyáltalán valaha (megjegyzem, egy önmagát liberálisnak nevező rendszerváltó pártban illett volna). A keresztény-konzervatív értékekhez, valamint a valláshoz, egyházhoz való viszonyát mi sem mutatja jobban, mint hogy az összes gyermekét más egyház keresztelte meg. Mindig az, amely az éppen aktuális érdekeit szolgálta. Politikai üzenet, vagy önös érdekű üzlet? Firtatni talán hasztalan is, beszédesebb a fordulat, hogy az Evangéliumi Testvérközösség létét is veszélybe sodorta, mert nem tudta elviselni, hogy vezetője Iványi Gábor - a regnáló miniszterelnököt és feleségét eskető lelkész -, szolidáris, szabadelvű ember. Vérbeli demokrata, aki akkor is képes az elesetteken segíteni – világszínvonalon -, ha az államtól semmilyen segítséget nem kap.

A kormányfőben nincs szolidaritás, nincs benne önkorrekcióra való képesség – lásd unortodox gazdaságpolitika, amely az uniós gazdasági mutatók statisztikáinak legvégére sorolt bennünket az elmúlt negyedéves GDP-növekedési adatok között (amely esetünkben az előző negyedévi adatokhoz képesti GDP-csökkenés) -, a szolidaritás hiánya pedig rögvest megmutatkozik a szegregáció újbóli állami támogatásában, s az elesettek út széléről árokba való taszításában. Minden ideológia legszélsőségesebb formájából adódó negatívumait gyűjtötte össze, öntötte le nemzeti mázzal, beborította a székely zászlóval és a magyar Himnusszal. A rosszemlékű szocializmus államosítása, a szélsőjobboldali kirekesztés, sőt, még a liberalizmusból sokak által nem szeretett individualizmus és neoliberális gondolat is megjelenik benne: „ha nincs semmid, annyit is érsz, de az államra ne számíts.” Teszi mindezt világbajnok áfával, és állami szolgáltatások silány mivoltához mérten pofátlanul magas adóterhek mellett.

4,6 millió szegény él ebben az országban. Az ingázókkal együtt több mint félmillióan dolgoznak külföldön. Ez azt jelenti, hogy a hazánkban próbálkozók közül minden második szegény. A szegények jelentős része – 47 százaléka – pedig még dolgozik is, a minimálbért keresők 22%-kal maradnak el az uniós szegénységi küszöbtől. Ennek ellenére – mivel a magánnyugdíj-vagyon államosításával az utolsó reményt is elégették a semmibe, hogy a magyar polgárok elenyésző része legalább a saját nyugdíjáról gondoskodik majd, ha már egyszer – a meg nem született gyermekek országaként – öregedő társadalmunk nem lesz képes fenntartani az állami nyugdíjrendszert. Éppen ezért a „briliáns” ötlet a törvénygyár kazánfűtőitől: legyen perelhető, aki nagykorú állampolgárként nem tartja el idős szüleit.

Most itt vannak Orbánnak a láthatatlan ellenségek. A közel-keleti konfliktusok meghozták, amire egy megosztásra játszó politikus vágyik. A bőrüket háború elől menekítő emberek tömegei, akik közül nem egész 1300-at kéne befogadnia ennek az országnak. Olyan embereket, akik igazolták már: állításuk igaz, mely szerint ők az ENSZ Alapokmányának menekültekről szóló záradéka értelmében valódi menekültek: jogosultak egy biztonságos országtól segítséget kérni. Nem gazdasági haszonlesők, nem olyan emberek, akik saját országuk gazdasági és szociális problémáit nyugatabbra költöztetnék. Hazudnak róluk. 

1300 ember. Egy népesebb fővárosi általános iskola iskolapolgárainak létszáma. Nem hogy az ország kultúrájára nem lennének kihatással, de egy budapesti kerületére sem. A szolidaritás hiányának ára megközelíti a 80 millió forintot fejenként. Te jó ég! Ha mindegyikőjük lakást és autót kapna a Magyar Államtól, no meg ingyenes egyetemi képzést és két nyelvtanfolyamot, esetleg szakmát kezébe – ha nem volna egyébként -, akkor sem tudnánk rájuk ennyi pénzt költeni. De beindult a gyűlöletkampány: nem jöhetnek.

És hogy miért nem?

Arra – különös módon – indirekt választ adott Rubovszky György, a Hír TV kamerája által rögzített hang- és képanyagon keresztül. „Mert a Viktor nem engedi meg.” Mindegy, hogy éppen mit enged meg, vagy mit nem – hogy Áder Jánost akarja a süllyesztőbe dobni, vagy megépíteni egy kisvasutat, miközben a kórházainkban többen halnak meg egy év alatt ott szerzett fertőzésekben, mint ugyanennyi idő alatt autóbalesetben -, a kételkedni és ellentmondani képtelen gépezet mögötte mozdulatlannak látszik (tele olyanokkal, akik még a Kádár-rendszerben tanulták a szervilizmust), még ha időnként ki is lóg a lóláb. Továbbra is költik az adóforintjaink milliárdjait olyan dolgokra, amit "a Viktor megenged", no meg olyanokra, amelyeket "nem enged meg." Ennyiből áll ez a kormányzás. Ennyiből áll a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Orbán Viktorból, és abból, amit ő megenged.

A kérdés az, hogy mennyi kárt tud még okozni Orbán Viktor és kormánya a magyar társadalomnak. Mennyire blamál még le bennünket egy újabb sértődött külügyminiszteri nyilatkozat, hány – esetleg nagyítóval még fellelhető – szövetségest vesztünk még el, és milyen bizonyítványt állítunk ki magunkról azok előtt a népek előtt, akik egyébként szíves örömest fogadtak be bennünket 12 évvel ezelőtt az Európai Unióba, elfogadván, hogy adóeuróikból minálunk épül új főtér vagy épp metró.

Orbán Viktor nem való az Unióba. Nem való a 21. század politikusai közé, de nem való a nyugati szövetségi rendszerbe sem. Az a kérdés, hogy őt veti-e ki magából a magyar társadalom, vagy megtörténik a dráma: évtizedes történelmi visszafordulás a múltba, a diktatúrák által kikövezett Keletbe, és abba a világba, ahol az embernek akkor sem szól a szája, ha már nagyon fáj a feje. És hogy miért nem? Azért, "mert a Viktor nem engedi meg". Teljes képtelenség.