Orbán Viktor az év legőszintébb napját éli minden egyes alkalommal, amikor a Bálványosi Szabadegyetemen megtartja szokásos beszédét. Különösen azóta érdemes figyelni ezeket a beszédeket, amióta meghirdette az illiberális államot. Onnan jutott el odáig, hogy mostanra Magyarországról szinte semmi mondanivalója nincs, az idei beszéd derekát nyugat-európai társaink kritikája adta.

Az illiberális állam meghirdetése – eleget téve a liberális értékektől elfordulni látszó magyar társadalom igényeinek – egy olyan időpillanatban történt, amikor Magyarország már lényegében búcsút is mondott a liberális demokráciának. A beszéd egyszerre töltekezett az Orbán-kormány jogállami normákat romboló ténykedéséből, és abból, hogy idehaza eleddig soha egyetlen politikai erő sem vállalta fel a feladatot, hogy valóban közvetítse az állampolgárok felé, miben is áll a demokratikus pluralizmus és a joguralom házassága.

Orbán Viktor úgy használja alternatívaként a „kereszténydemokrácia” fogalmat, szemben a liberális demokráciával, mintha ennek bármi értelme is lenne. Amennyiben ugyanis a liberális demokráciát tagadja meg egy kormány, az nem mást jelent, mint a joguralomnak való hátat fordítást.

Ez eredményezi azt, hogy bizonyos társadalmi csoportoktól alaptörvényi szinten vitatnak el jogokat, hogy a piacgazdaságunk egy állam vezérelte, járadékvadászattal átitatott, becstelen kiszorítósdi martalékává vált, gyönge intézmény, melyben egyeseket méltatlan versenyelőny, másokat örökös állami pályázati győztes pozíció illet meg, megint másoknak az esélyegyenlőség teljes hiánya jut.

Inkább talán putyinizmus

Így néz ki az illiberális állam, melyet Orbán Viktor és barátai megálmodtak, és amely fogalomra Fareed Zakaria is felkapta a fejét. Úgy kommentálta a 2014-es beszédet: a rendszer, melyet Orbán Viktor megalkotott, inkább a putyinizmus nevet viselhetné.   

A miniszterelnök figyelmen kívül hagyja, hogy a kereszténydemokrácia a liberális demokrácia keretein belül működve, egy politikai oldal sajátja lehet ugyan, de magát a liberális demokráciát nem tagadhatja meg. Ha megteszi, sérti az uniós csatlakozási feltételekként szabott koppenhágai kritériumok jogállami keretrendszert érintő pontját.

Mindegy tehát, hogyan nevezzük, a lényeg ugyanaz: a polgárosodási folyamatokat visszafogó, egyéni- és kollektív szabadságjogokat korlátozó, joguralmat nem tisztelő, társadalmi csoportokat és egyéneket egymástól megkülönböztető szemléletben vezetett országgá váltunk, és mindig akad 2,7 millió ember, akik, a választási törvény átírásával kétharmadhoz juttatják ezt az oldalt.

A hanyatló Nyugat és a virágzó Magyarország kapcsolata

A szabadságjogokat garantálni képtelen, rettegő és veszélyes átalakulási folyamaton keresztül áteső Nyugat-Európa képe vonult végig az idei tusványosi beszéden. Mintha csak egy berlini falleomlás előtti korszak híradójából idézték volna – természetesen Keletről. Európa kétségkívül válságos időszakot él. Intézményi reformra, közös szakpolitikákra, közös kül- és biztonságpolitikára, egységes szabályozásokra volna szüksége, ha együtt akar lépni, nem beszélve arról, hogy döntést kell hozni arról, merre tovább: cél-e a föderális Európa, nemzetállamok közösségévé válunk végül, vagy egy széteső országcsoport leszünk, amely egyesével bizonyosan lemarad a globális versenyben.

Nem született jó megoldás a menekültkrízisre, a nettó befizetők egyre jogosabban követelik, hogy a nettó haszonélvezők demokráciát leépítő, emberi méltóságot nem tisztelő tagjai ne kaphassanak több támogatást, míg nem rendezik belső viszonyaikat. Mialatt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a külső kihívások mellett, egyre több megoldatlan belső kihívás gyötri az öreg kontinenst, megengedhetetlen az egy helyben toporgás.

Kórházi fertőzések és leszakadó milliók

Orbán Viktor azonban egészen odáig jutott, hogy miközben azt ecseteli tusványosi beszédében, hogy a nyugat-európai demokráciákat veszélyeztetik a menekültek, és Magyarország a béke szigetévé vált, ahol jobban érvényesülnek a szabadságjogok, mint az egykori vasfüggöny túloldalán, közben ebben az országban nem más veszélyezteti a szabadságjogokat, mint maga a kormány, benne pedig Orbán Viktor személyesen. És mialatt könnyedén, most éppen egy fokkal normálisabb színű ingben, néhány pálinkával és pár szál kolbásszal a háta mögött, nincs semmi mondanivalója az oktatási rendszerről, a kivándorlásról vagy a kórházainkról, nagyon könnyű egyébként szabályozott piacgazdasággal, joguralommal és nálunk jóval nagyobb társadalmi békével rendelkező országokat ostorozni.

Az meg, hogy közülünk hányan halnak bele kórházi fertőzésekbe, vagy hogy mennyi embert ölnek meg családon belül, mialatt a hatóságok tétlenül ülnek, esetleg hogy a gyerekeink közt változatlanul növekszik a társadalmi különbség, ahogyan halad velük előre az idő az iskolában, kit érdekel? Nem Tusványosra tartozik. És végtére is a miniszterelnökre sem. Az ő tevékenysége jó ideje kimerül a félelemkeltésben, valamint a fogalomzavar generálásban. És – lássuk be – neki jól megy. Az ország meg kit érdekel?