„És mi szavazhatunk?” – kérdezte egy ötödikes az iskolaigazgatót, miután kiderült, hogy a görögkatolikus egyház szándéknyilatkozatot nyújtott be az intézményfenntartás átvételére a VIII. kerületi Deák Diák iskolát illetően. A probléma csak az, hogy a február 28-i határidővel, törvényesen elindított folyamat előtt, sem az iskola vezetését, sem a tanári kart, sem a szülőket, sem a gyerekeket nem kereste az egyház. Egy nyilvános fórum krónikája.

Tegnap részese lehettem egy olyan fórumnak, amelyet régen élt már meg a magyar társadalom. Aki tapasztalt testközelből ilyesmit az elmúlt hét évben, az feltehetően amolyan oázisként élte meg, ebben az egyre sötétedő, autoriter vezetéssel és sérült demokratikus intézményrendszerrel terhelt országban. Az efféle üdítő pillanatok a demokrácia ünnepei az illiberális állam keretében, amely lassan kezd hozzászokni, hogy az ország mintegy tetszhalottként fekszik a jogokat gondolkodás nélkül megvonó kormányzat uralma alatt: zavartalanul intézhetik az ügyeiket, és vihetik keresztül az elképzeléseiket. Ha tüntetnek is először valami ellen, majd megunják – gondolhatják magukban.

A Deák Diák 65 éve működik, állami fenntartású, alternatív iskola. Az igazgató úgy beszél az intézményről: „évtizedek óta nevelünk gondolkodni tudó és véleményt alkotó embereket”. Énekes iskolával, tánccal, példaértékű közösségépítéssel, és rengeteg színes programmal, melynek részese roma, magyar, muszlim, fekete, mindenki, aki Budapest legszínesebb kerületében él, és van szerencséje ebbe az iskolába járni, vagy szülőként, pedagógusként segíteni ennek az egésznek az épülését.

A görögkatolikus egyház képviselői (köztük egy lelki pásztor, egy oktatási intézmények fenntartásáért felelős munkatárs és egy olyan tanár, aki Debrecenben tanít, a görögkatolikus egyház által fenntartott iskolában), értetlenül álltak a történtek fölött, holott a fórumon történtek egyáltalán nem meglepőek. Egy olyan iskolával találták szembe magukat, ahol hosszú ideje nyilvánvaló, hogy az iskola a helyi közösségé. Azoké, akik ott tanulnak, ebbe a suliba járatják a gyerekeiket, vagy ott dolgoznak – akármilyen minőségükben is.

Szándékosan rövid határidők?

A szülők érthetően háborodtak fel, hiszen múlt héten, péntek délután tudták meg, hogy kedd délután lesz a meghallgatás. Ennek keretében bemutatkozni szándékozott az egyház, amely hetekkel ezelőtt anélkül indította el – egyébként jogszerűen – az intézményfenntartás átvételi folyamatát, hogy erről bárkinek az iskolában szóltak volna. A Belső-Pesti Tankerület vezetőjének álláspontja szerint, minden a jogszabályban foglaltaknak megfelelően történt, ami igaz, ugyanakkor az iskola szellemisége, és az iskolapolgárok által megszokott demokratikus közegre nézve ez nyilvánvalóan úgy hatott, mintha rájuk rúgták volna az ajtót.

Csak a lábukat akarták betenni?

Tették is. A meghallgatáson úgy tűnt, hogy részletes információkkal nem rendelkeznek az iskolát illetően, sőt, az egyik megszólaló azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a budapesti demográfiai folyamatok nem tennék lehetővé, hogy saját iskolát alapítsanak, emiatt van szükségük a fővárosban egy már működő intézmény átvételére a fővárosban. Ahogyan haladtak előre a percek, attól az állítástól, hogy „minden marad a régiben”, eljutottunk oda, hogy a tanterv, a napi és heti rend, valamint az iskola eddigi élete „nem változik majd radikálisan” – egyelőre. Beszédes előadásmód.

Az értetlenség a demokratikus értékek hiányából adódik

A görögkatolikus egyház képviselői nem értették a szülők indulatát. Bizonygatták, hogy jogszerűen jártak el, bizonygatták, hogy nem akarnak rosszat az iskolának, pusztán a fenntartói jogokat kívánják gyakorolni. A felháborodás nem a személyüknek szólt, de még csak nem is az egyháznak. Egy olyan közösség, amely jó kapcsolatot ápol a tankerület vezetésével, amely az iskolarendszer teljes államosítási folyamat közepette is megmaradt egy szabad, befogadó, jól működő közegnek, most veszélyben érezte létét. Úgy fogalmaztak, „ránk rúgták az ajtót, majd nem értik, miért nem mutatkozhatnak be nyugodt körülmények között”. „Ha a szomszédhoz átmegyek, akárcsak egy doboz gyufát kölcsönkérni, bekopogok, köszönök, majd kérek. Önök ezt nem tették meg.” – mondta az egyik szülő. Érthetetlen volt az egyház takarózása, mely szerint ez az első lehetőségük arra, hogy találkozzanak a közösséggel, miközben a közösség éppen azt kifogásolta, hogy eleddig nem látogatták meg őket, nem kértek tőlük találkozót.

Ez az, amit nem ért a mostani felső vezetés

A tankerület képviselője igyekezett hűteni az indulatokat, mert számára a jogszerűség volt fontos, az embert első körben aligha látta. Eljutottunk ugyanis odáig, hogy ebben az országban a vezetésnek nem fontos az ember. Semmilyen szinten. Nem fontosak az egyéni- és csoportos szándékok. Nem fontosak a gyerekek álmai, nem fontos, hogy egy iskola olyan közeget épített számukra, amelyben ezeket meg lehet élni, a jövőjükért pedig úgy küzdhetnek, hogy közben élvezik a mindennapjaikat.

Egy jól működő közösség nem akar változtatni a saját életén, maximum fejleszteni kívánja azt. Az egyház Deák Diákban való megjelenése nem azért problémás, mert felmerül, hogy esetleg volna igény Budapesten arra, hogy görögkatolikus fenntartású iskola is létezzen, ahová néhányan szívesen járatnák a gyereküket, és most lehetőség teremtődhetne rá. A probléma ott van, hogy találtak egy olyan iskolát, amely jól van önmagával, a világgal, sőt, még a tankerületi és kerületi vezetéssel is, így azt hitték, hogy zökkenőmentes átvételi folyamatot követően, egy olyan helyre kerülnek, ahol könnyedén átmennek majd a felülről érkezett változtatási javaslatok, ráadásul különösebb feladatuk nem lesz azzal, hogy jó iskolát csináljanak, mert már készen van.

Nem jött be. Azért nem jött be, mert éppen ez a lényeg, hogy felülről érkezett, erőszakos folyamatok nem kedveznek a helyi közösségek létének, működő szabályrendszerének és mindennapjaiknak. Az, hogy ezt sem a tankerület, sem az egyház képviselői nem értették tegnap, elgondolkodtató. Az viszont, hogy az iskola egy emberként állt ki önmagáért, és az első pillanatban világossá tette, hogy hagyják őket békén, szívet melengető és reményt keltő. Jogi értelemben is birtokolják a képességet, hogy nemet mondjanak a fenntartóváltásra. Meg is fogják tenni.

Az egyház képviselői csalódottan távoztak, volt, aki feldúlva. De nem azokra kell dühösnek lenni, akik képesek voltak létrehozni egy jó iskolát, jól működtetik, és szeretik azt, hanem azokra, akik olyan törvényt el tudtak fogadtatni, hogy a helyi közösségek beleegyezése nélkül, a megkeresésüket kihagyva, valaki a felső vezetés felé jelezze szándékát, hogy az intézmény fenntartási jogait át kívánja venni. Mi ez, ha nem az ember semmibevétele?

Ezzel szállt szembe tegnap diák, szülő, tanár, intézményvezető. Az, hogy feltehetően kulturált körülmények közt zajló megkeresés közepette is elutasították volna az egyházi fenntartás ötletét, már egy egészen más kérdés. És igazából, jelen pillanatban ez nem is annyira fontos. A fő kérdés az, hogy tiszteletben tartják-e a döntésüket.