Többé-kevésbé állandó a romaellenesség Magyarországon, gyakorlatilag „telített a mezőny, nincs hová növekedjenek a számok” előítéletesség területén. A romák dehumanizálása mindennapos, az arctalan tömegképzés, az ember figyelmen kívül hagyása, az áldozathibáztatás része a társadalom cigányságról alkotott képének. Ugyanakkor, mintha valamifajta irigység is körülvenné a romákat: egy 2006-ban készült felmérés kimutatta, hogy Svédország után, a második helyen végeztünk abban a statisztikában, amely azt mutatja meg, hogy az állampolgárok közül hányan gondolják azt, hogy romának lenni inkább előny, mint hátrány. Zavaros víz a miénk. A Political Capital antiszemitizmusról és rasszizmusról szóló konferenciájának rövid beszámolója. 

Több évtizedes megoldatlan kérdés a romák rendszerváltás utáni helyzete, és az idő előrehaladásával alig-alig van előrelépés. Számos szervezet, az Autonómia Alapítvány, a Haver Alapítvány, a Zachor Alapítvány, az Idetartozunk Egyesület, vagy akár az Igazgyöngy Alapítvány küzd fáradhatatlanul azért, hogy a romák integráció sikeresebb folyamat legyen, mint az elmúlt közel három évtizedben. Amit azonban nagyon nehezen ért meg az ország: „egy feszültséggel teli közösség a társadalmi együttélést boldogtalanná teszi, a csoportokat összeugrasztja, és ezt a tendenciát nem a kisebbség tudja megváltoztatni”. Ez a többségi társadalom felelőssége.

Valahol mind áldozatok vagyunk

„Egy nagyon bizonytalan és zavaros identitású társadalom a magyar, túlszorongó az ország, így túlszorongja az iskolát is.” Emiatt ilyen kompetitív, emiatt ilyen stresszes. „Azért toljuk túl a versengést, mert fenyegetve érezzük magunkat.” Azt gondoljuk, az nyújt majd menedéket, ha érmeket akasztanak a nyakunkba, és tucat számmal kereteztetjük be az okleveleinket, bizonyítványaink mellé járó dicséretet. Erre lenne megoldás, ha szolidárisak volnánk, és a közösséget erősítenénk. Megértenénk, hogy nem csak az a jó gyerek, aki ötöst kap, vagy versenyt nyer, de az is, aki „csak” becsülettel eljött az iskolába, és elvégezte a feladatait.

Ebből a versengő rendszerből azonban véglegesen kiszorulnak azok, akik generációkon átívelő sikertelenségek erdejébe születtek, leszakadó kistérségbe, és meg sem tudják fogalmazni igazán, mit várnak önmaguktól, mit várnak az élettől. Mit várhat az ember, ha döngölt padló van a konyhájában, 2018-ban, Európában, és vagy van mit megsütni aznap a sparhelt tetején, vagy nincs.

Az integratív oktatás csak a belépő

Természetes, hogy integratív oktatás nélkül nem megy, ez azonban még csak a nulladik lépcső. Felhívni a figyelmet az előítéletes gondolkodás veszélyeire csak akkor ér valamit igazán, ha közben megtanuljuk az alapvető emberi jogokat az iskolában, megtanuljuk, hogy nem mindenki ugyanolyan, mint mi, és azt is, hogy ez így van jól. Ha úgy tetszik, az iskolának arról is szólnia kell, hogy megtanuljuk egymást. Meg kell mutatnia, hogy „van egy olyan morális szint, amely ahhoz segít hozzá bennünket, hogy felismerjük az előítéletes, kirekesztő gondolkodást, és tegyünk ellene”.

A hejőkeresztúri csodasuli, ahonnan mindenki továbbtanul - fotó: Észak-Magyarország 

Ezen túl azonban vannak még valakik, akiket nem felejthetünk el: a már felnőtt generációk tagjait. Azokat az embereket, akik talán sosem jutnának ki a gödörből, alapítványok önkéntesei nélkül. Azokat az embereket, akikkel „kis célokat kell kitűzni, de azokat nagyon”. Hogy legyen egy ötfős családnak végre egy fürdőszobája azon a soron, ahol még a vezetékes víz is luxusnak számít. Hogy épüljön meg az előtetője annak a háznak, amely egy idő után összedőlne, ha nem védené a támfalat néhány újabb cserépsor.

Másoknak természetes, de a cigányságnak küzdeni kell érte

Az emberi méltóság, az egyenlő bánásmód, a tisztelet, az előítélet-mentesség több százezer ember számára ebben az országban puszta vágyálom. Míg a gyűlöletkeltő plakátok üzenetei futótűzként terjednek az országban, addig az elfogadást, az integrációt célzó kampányok rendre elbuknak. Nem pusztán azért, mert nem szólunk egymáshoz, vagy mert nem ismerjük meg közelről egymást. Nagyon jó, ha önkénteseknek köszönhetően látnak gyerekek zsidó vagy cigány embereket, „és látják, hogy nincs patájuk”. El tudják utána mondani, hogy „de hát én már találkoztam ilyen emberekkel, és nem olyanok voltak, mint amilyennek őket a tévében beállították”.

 „Sokan aranypolgárok, de a vasárnapi ebénél pogromokról vizionálnak.” Fontos feladat az előítélet tényének elismerése is. Jól példázza a jelenlegi helyzetet, hogy a tíz éve kezdődött romagyilkosságok ügyében először a romák körében vizsgálódtak. A rendőrök az egyik kettős gyilkosságot balesetként akarták jegyzőkönyvezni. A másik esetén elindult a találgatás, hogy vajon milyen roma csoportok számolhattak le egymással, miközben jól megtervezett gyűlölet-bűncselekményekkel álltunk szemben. És mire ez elhangzott a médiában, talán már késő is volt.

Amíg a romák arctalan tömegként kezelése nem szűnik meg, addig nincs előrelépés. Amíg egy 130 kilós cigány ember sorban áll a boltban, és mikor sorra kerül, úgy érzi, hirtelen átlátszó üveggé változott, mert kiszolgálták az előtte állót, és azonnal a mögötte állóhoz szóltak, hogy „mit adhatok?”, addig nem arról kell beszélnünk, hogy a politikának színvaknak kell lennie. A politikának látnia kell a kialakult helyzetet, és látnia kell a cigányság problémáit. „A közszolgáltatásoknak kell színvaknak lenniük.” Hogy ne mondhassuk el, hogy jelen pillanatban több tízezer roma gyerek azért ér be sárosan az iskolába, mert ahol élnek, ott nem hogy járda, de közút sincs. Hogy amíg mi azt mondjuk, hogy azon az utcán megyünk haza késő este, ahol világosabb van, addig náluk az egész faluban nincs közvilágítás. Hogyan legyen tiszta az utca, ha nincs kuka, és nincs szemétszállítás? Nincs íróasztal, nincs hegyesre hegyezett színes ceruza – mert az is kérdés, kitart-e a zsíros kenyér hó végéig.

Fotó: Nyomor széle blog

Ekkora erőforráshiánnyal nincs előrelépés

Sok régió nem pusztán az elkötelezett, de a kiégett szociális munkásokat is nélkülözi. Nem csak pénz, ember sincs arra, hogy szóljunk azokhoz, akikhez jobbára senki sem szól. Nincs pszichológus, nincsen alternatív hírcsatorna, nincs bekapcsolódás a társadalom vérkeringésébe. Nemzedékeket nyomorított meg a történelemoktatás, mert úgy tűnt, nem volt cigány történelmi szereplő, holott ez nem igaz. Ez az előítélet, meg az, hogy „minden Megasztár tele van tehetséges cigányokkal, de roma közszereplőt politikai műsorban nem látunk”.

Setét Jenő - a kép forrása: PR Herald 

Amíg ezzel a drámával állunk szemben, és amíg olyan mondatokat hallani kormánypárti politikusok szájából, hogy „a roma-ügy komolyabb annál, minthogy csak a romákra bízzuk”, nem lesz változás. Addig sem, amíg egy romakonferenciát végigülő ember fel tudja tenni azt a kérdést, hogy „mit tudok én tanulni a cigányoktól, ezt mondja meg nekem”. És – Setét Jenőnek köszönhetően – nem maradt el a legjobb válasz, ami adható: „hozok ide magának olyan romát, aki genetikus, olyat, aki mérnök, olyat, aki asztalos, vagy cipész. Mindegyiktől mást tanulhat. De legfőképpen azt tanulja meg, hogy ne tegyen fel ilyen kérdést, mert így arctalan tömeggé tesz minket. Én sem akarok önöktől megtanulni nyereg alatt húst puhítani, vagy hátrafelé nyilazni”.