Vasárnap felavatták Horthy Miklós szobrát Budapesten. A sárga csillagot viselő ellentüntetők mintegy négyszer annyian voltak, mint a szobrot avató református templomba igyekvők. A Hazatérés Templománál nagyjából százötven darutollas föveges, magyar zászlós szoboravató tolongott. Sokan hetven-, akár nyolcvanpluszos, nyugdíjasok. Egy ponton szoboravatók és ellentüntetők összeszólalkoztak, és egymás igazáról igyekeztek meggyőzni egymást. A jelenet akár a kockás abrosz mellett is játszódhatott volna, ahol egy antiszemita rokon keveredett a vendégek közé, és meggyőzhetetlen arról, hogy azt közel félmillió honfitársunkat nem kellett volna deportálni, egyúttal tevékenyen részt venni abban, hogy meggyilkolják őket.

A felavatott Horthy-szobor

Voltak folyamatok a világtörténelem színpadán, amelyek egy ilyen kis ország számára megakadályozni lehetetlen vállalkozás lett volna, ezt nem lehet letagadni. De bizonyítékok vannak arra, hogy Horthy Miklós pontosan tudta, mi történik a vonatokra embertelen körülmények között feltuszkolt zsidó, cigány és meleg honfitársainkkal. Aki azt állítja, hogy a kormányzó akkor nem volt az események teljes tudatában, hazudik. Tragédia, hogy a lista elején végez hazánk, amikor összeszámoljuk, lakosságarányosan hány embert deportáltak és gyilkoltak meg haláltáborokban. 

Fő probléma, hogy a miniszterelnök a napokban szólt ki ismét a szélsőjobboldali szavazóknak, hogy közülük a mérsékeltebbeket tárt karokkal várja a Fidesz a szavazófülkéhez. A Kossuth-téri építkezés gőzerőkkel halad, és – ahogyan a kétharmad nevezni szereti -, a nemzet főtere hamarosan visszatér majd az 1944-es állapotokhoz. A Kossuth-szobrot elsők között tüntette el a kormány a térről, de már nem áll ott az ’56-os hősöknek emléket állító emlékmű sem. Félelmetes, hogy mindaz eltűnik az országház elől, ami arra emlékeztetheti a kormányzatot, hogy a népnek és a demokratáknak joguk van felemelni a szavukat, ha a vezetés munkája nem szolgálja a társadalom érdekeit.

Aki azt mondja, hogy Tisza István óriásszobrának nagyobb létjogosultsága van ott állni, mint 1848 szabadelvű politikusának, vagy azon fiatalok emlékhelyének, akik egyszer az életüket áldozták a szabadságért, arra azt tudom mondani, amit Ady mondott annak idején Tiszáról: „úrnak, magyarnak egyként rongy.”

A kétharmad bizonyára annyira hozzászokott ahhoz, hogy visszamenőleges hatályú törvényeket hoz, hogy feltehetően azt képzeli: a történelmet is megváltoztathatja utólag. De ez nem így van. Sőt, nem én mondom ki először: „aki nem tanult a történelemből, annak meg kell ismételnie.” Attól tartok, efelé haladunk.

A német főváros a náci hatalomátvétel nyolcvanadik, a novemberi pogromok hetvenötödik évfordulója miatt úgy döntött: arra fordítja az egész évet, hogy megismerteti a jelenkor emberével azt, ami a harmincas évek Berlinjében folyt.

Deportált, kivégzett, megalázott zsidó emberek fotói lepték el az Unter den Lindent, a metróaluljárókat és több múzeumot. A kiállításokon egykori választási plakátok hirdetik: „vörösből most barna lesz”. A harmincas évek elején ugyanis nem volt egyértelmű, hogy a nemzetiszocialisták veszik át a hatalmat, a ’29-es világválság tartogatott ott más szélsőséget is az akkori német társadalomban. A Német Történelmi Múzeum egyik modernkori kiállításán döbbenetes képek fogadják az embert – még mielőtt a haláltáborok rémítő emlékeivel megismertetnék a látogatókat -: a német vezetés, a harmincas évek elején, utcákon kiplakátolva hirdette, hogyan is néznek ki az „igazi németek” az óriási ország egyes területein. Egy bajornak például „megengedett volt”, hogy teljesen már arcberendezése legyen, mint egy északi tartományban élő németnek. Nem is volt feltétel a szőke-kékszemű kombináció, ez csak amolyan általánosítás.

Berlini utcakiállítás a metróaluljáróban 

Németország parlamentjében nyolcvan évvel ezelőtt megszületett a döntés arról, hogy Hitler kezébe adják a vezetést, és kancellárrá nevezték ki a Führert. A szocdemek voltak az egyetlenek, akik – mintegy búcsút intve a demokráciának - Hitler hatalomátvétele ellen szavaztak. Ahogyan Angela Merkel, német kancellár idén januárban fogalmazott: „a többség tétlenül nézte a nácik előretörését”.

Az a Németország, ahol pontos feljegyzések vannak arról, milyen számításokat végeztek, mielőtt kiderült, hogy a zsidók, a cigányok, a melegek és a súlyos betegek tömeges kivégzésére a legköltséghatékonyabb megoldás a gázkamra, az a Németország most olyan tisztelettel bánik a benne élő kisebbségekkel, hogy tanítani kéne. És hogy hogyan sikerült ez? Úgy, hogy nagyapák bűneiről nem akartak hazudni az unokák. Máig nem értik, hogyan juthatott el az 1933-as, vagy az 1938-as állapotokig a német társadalom. Nem értik, és sokkolja őket a tény, hogy ezek németek voltak.

      Horthy Miklós, Hitlerrel 

Később ez a Németország volt az, amelyiknek öt tartománya az egyik legrosszabb financiális helyzetben lévő hiánygazdaságban sínylődött, 1989-ig. Besúgóhálózatuk sokkal keményebb volt, mint a magyar. Az ő barakkjuk nem volt vidám. Az ő barakkjuk nem járt hűtőládáért Ausztriába. És az ő barakkjuk, a rendszerváltás után megnézhette, kik azok, akik jelentettek a szomszédjukról, de még a saját feleségükről. Barátságok, családok mentek tönkre. De közben egy társadalom felemelkedett.

A Berlini Fal egyik áldozata - Peter Fechter, 17 évesen elvérzett a szögesdróton, mert nem kapott segítséget a halálát végignéző határőröktől. Szökni próbált Kelet-Berlinből. 

Hol vannak a mi ügynöklistáink? Hol van a mi szembenézésünk? Vagy Németország csinálja rosszul, és igenis titkolózni kéne a történelemről? Netán szobrot állítani Hitlernek, hogy nem hagyta előrenyomulni a kommunistákat? Vagy azért, mert egészen gatyába rázta a nemzetgazdaságot az 1929-es gazdasági sokk után? Esetleg azért, mert reményt adott nincstelen németek millióinak, akikkel a Weimari Köztársaság nem törődött az első világháborút követő egy évtizedben?

Félbe lehet vágni egy önéletrajzot. De figyelmeztetek mindenkit: ha Risztov Éva önéletrajzát 2012 augusztusa előtt vágnánk félbe, akkor ő most nem Olimpiai Bajnok. És ha Horthyét ott vágjuk félbe, hogy megakadályozta a szélsőjobb előrenyomulását hazánkban, valamint nagy formátumú politikus lett, és egyszer még nemet is mondott Hitlernek, akkor Horthy Miklós nem asszisztált több százezer honfitársunk kiirtásához. De a félbevágott önéletrajzok világában – attól tartok – Schmitt Pál doktor még, Orbán Viktor pedig liberális fiatalember.  

Olimpiai Bajnok, akitől - korábbi sikereinek elmaradása miatt - még csak helyezést sem vártunk a Londoni Olimpián