Nem ingyen pénz, hanem a társadalom életmentése

A forint árfolyamának elszabadulása nem abból következik, hogy nálunk lenne jelenleg a legelkeserítőbb járványhelyzet, vagy abból, hogy Magyarországon álltak volna le az iskolák és munkahelyek legrégebben, hanem abból, hogy a világ nemzetgazdaságainak gazdaságstratégiai tervezői horribilis összegű gazdaságmentő-csomagokat jelentettek be, hazánkban azonban ennek első felvonása is rémesre sikerült. Extra adók kivetése, önkormányzatok forráselvonása is szerepel az eddig bejelentett intézkedések közt, ez pedig éppen ellentétes azzal, ami jelen helyzetben elvárható lenne.

A valuták ereje jó fokmérője a politikai vezetésbe és a gazdasági jövőbe vetett bizalom, amit a legnagyobb nemzetgazdaságok elkezdtek visszaállítani, ezzel jelentősen növelve saját válságkezelésük sikerességének valószínűségét.

 forint_az_euroval_szemben.jpgA forint villámgyengülésének trendje az euróval szemben

A gazdaság most olyanná válhat, mint egy kiszáradt patakmeder

A jelenlegi gazdasági válságban egyik pillanatról a másikra apadnak el források, akár egy kemény aszály idején, a természetben. Amelyik nemzetgazdaság nem lép időben, és nem biztosítja a kereslet legalább egy bizonyos szintű megmaradását, nem segíti a vállalkozások likviditásának fennmaradását – ezen keresztül a munkahelyek megmaradását –, hamarosan olyan gazdasági helyzettel találja szembe magát, akár egy teljesen kiszáradt patakmeder, ahol nem maradt meg az élővilág. Egy halott patakmedret sokkal nehezebb újraéleszteni, mintha időlegesen vállalnánk a benne élő növények és állatok vizének pótlását – akár úgy, hogy mélyen a zsebünkbe nyúlunk a víz odaszállításával.  

Európai uniós társaink nem azért jelentettek be 200, 350, 550 milliárd eurónyi mentőcsomagokat, mert úgy vélik, hogy hirtelen el kell kezdeni osztogatni az „ingyen pénzt”, hanem azért, mert időlegesen megéri felvállalni a nagyobb államadósságot is azért, hogy ne egy kietlen, leállt gazdaságot kelljen majd újraindítani, hanem – ha csak takaréklángon is – de működő nemzetgazdaságot találjunk a következő hónapokban is. (Gondolom, nem okozok azzal nagy meglepetést, ha megemlítem: a kivezényelt egyenruhások erre aligha képesek idehaza.) Ezt a pénzt nem „megenni” kell, hanem végigfuttatni a kereslet és a kínálat visszaeséséből adódó pénzhiányos gazdasági útvonalakon, így a nap végén a lehető legtöbbeknek lesz mit ennie is.

A magyar kormányfő úgy látja, elég arra „kérni” a munkáltatókat, hogy ne bocsássák el a munkaerőt, de már az elmúlt két hétben is bebizonyosodott: tévúton jár. A kérés itt nem elég. A járulékfizetési kötelezettség időleges felfüggesztése szintúgy nem. Amennyiben a tartalékkal nem rendelkező kisvállalkozó egy hónapot kénytelen bevétel nélkül, vagy a bevételének jelentős visszaesése mellett működni, nem tudja megtartani a munkavállalót, a legjobb szándéka ellenére sem.

A válság láthatóan elhúzódik, csak a kiváltó ok szűnik meg nagyságrendileg 3-4 hónap múlva, így nem csoda, ha a munkáltatók azonnal felfüggesztettek szerződéseket, a legtöbb esetben megígérve, hogy visszavárják az elbocsátott munkatársakat.

allaskereso_egy_valsag_utan.jpgA nagy gazdasági világválság utáni álláskereső. A kép forrása: e-kompetencia.si

Donald Trump messze van a baloldaliságtól, mégis azonnal pénzhez juttatta a háztartásokat. Nem segélyként tekintett rá, hanem a vállalati szektor, végső soron pedig az USA gazdaságának lélegeztetőgépjeként.

 A kereslet és a kínálat is veszélyben van

Kétarcú ez a válság, és mindkettő rendkívül veszélyes, egymást erősítő folyamatot hoz, aminek végeredményeként kizárólag a recessziót találjuk. A kereslet oldaláról a szolgáltatás-szektorban máris megtörtént a jelentős visszaesés. A kínálati oldal pedig a termékek piacán vált sokkal bizonytalanabbá: sok termelési egység került karantén alá, az értékláncok bármely láncszeme elakadhatott, vagy ha el is készült a termék, akkor a nemzetközi szállítmányozás korlátozásai megakadályozhatják, hogy eljusson a termék oda, ahol azt a fogyasztó megvásárolhatja.

Mindkettő tovagyűrűző folyamat, és ha nem vigyázunk, ott találjuk magunkat fizetőképes kereslet nélkül, kivéreztetett vállalati szektorral (közülük is a kis- és középméretű vállalatok a legveszélyeztetettebbek, mert a legtöbbször szükségük van szinte minden bevételükre, hogy a forgótőkéjük biztosított legyen, nincs a rendszerükben tartalék, vagy csak nagyon kevés), és egyre növekvő munkanélküliséggel. Így húzza le az örvény azokat a nemzetgazdaságokat, melyeknek vezetői nem cselekedtek időben, és nem segítették a kereslet viszonylagos megmaradását, valamint a kínálati oldal szereplőit abban, hogy az üzembezárási pontjuk fölött maradhassanak.

 recesszio.png

Mihamarabb forráshoz kell juttatni a gazdaságot

Számos formája van a segítségnek. Vannak olyan országok, amelyek döntést hoztak a válságtól szenvedő szektorokban a munkavállalók bérének időleges – bizonyos mértékű – átvállalásáról (jellemzően 60-70%-ot térít az állam, ha a bevételkiesés ellenére megtartja a munkavállalót egy munkáltató). Ezeknek a vezetőknek most azért nem fáj a fejük amiatt, hogy az államadósság terhére mentik a piacot, mert – a látszat ellenére – nem megenni fogjuk a hitel összegét, hanem befektetünk abba, hogy a humánjárvány elvonultával újabb katasztrófát előzzünk meg: a 100 éve nem látott munkanélküliség elszabadulását.

Az Orbán-kormány erőpolitikája, valamint munkaalapú társadalom hangsúlyozása, szemben a segélyalapú társadalommal, most nem fog működni, főképp akkor, amikor épp a munkahelyek kerülnek veszélybe. Alapvető gazdasági finomságokat kell hozzá érezni, amire a kormányfő pályája kezdete óta nem nyitott.

Az elhagyott 100 dolláros meséje

Jó lenne elővenni most azt a közgazdasági példamesét, ami egy vadnyugati faluban játszódik. Egy idegen – abban a korban, amikor még centekben mérték a napi bevásárlást az ottélők – elhagy 100 dollárt a faluban, és szőrén-szálán eltűnik. A helybéliek elkezdik használni a pénzt. A kocsmáros kibővíti a kocsmát, a farmerek lovakat és teheneket vásárolnak belőle, a vállalkozók egyre több pénzt tudnak elkölteni egymásnál, így a falu rövid időn belül egy új életszínvonallal találja szemben magát. Később az idegen visszatér, és elárulja, hogy a százdolláros hamis volt. De ez addigra nem számít. Mert amíg valódinak hitték, és ekként bántak vele, reálgazdasági tovagyűrűző folyamatokat indított el, ami azt eredményezte, hogy jobban éltek.

Természetesen nem amellett érvelek, hogy fedezetlen pénzkibocsátásba kezdjen a jegybank, és senkit sem bujtogatok a készpénzhamisításra sem. A tanmese a gazdaságba érkező extra pénz működési mechanizmusát írja le. Szerintem a vadnyugati falu képe is csak a megjegyezhetőséget szolgálja, most a világ számos pontján ezt várják a gazdaságstratégiai tervezők, történjen ez Bonnban, Manchesterben, New Hampshire-ben, Sevilla-ban, vagy Lyonban.

covid_gazdasagi_valsag.pngA kép forrása: mandiner

A gazdasági mechanizmusokat nem lehet megerőszakolni

A mentőcsomag formája sokféle lehet, és tartalma jó is, ha vita tárgyát képezi, így lehet a legjobbat kidolgozni. Azonban a gazdaságnak most pénzre van szüksége, de gyorsan. A legelterjedtebb módszernek jelenleg a háztartások fizetőképességének és a vállalati szektor likvitidásának megőrzésére tett gyorssegélyek mutatkoznak, míg a hosszútávú működés biztosítását leginkább vállalatok számára megnyitott hitelkeretekkel operálva alakítják ki az euroatlanti szövetségi rendszeren belül. Nem kell félni a hiteltől. Attól azonban igen, hogy a gazdaságban elapad a pénz útja, ez pedig mindent kiszárít majd. Egy visszafejlődött és áldozatokat maga mögött hagyó gazdaságot már jóval nehezebb lesz majd újraéleszteni, mintha most megértjük, hogy a társadalomnak gazdasági értelemben éppúgy életmentésre van szüksége, mint sokaknak, akik koronavírussal fertőződnek.

koronavirus_szep.jpg

A gazdaságnak gyorssegély kell, és nem különadók, valamint helyi forráselvonás. Erre azért is van szükség, mert friss adat, hogy Borsodba előbb ért oda a nélkülözés, mint a koronavírus. Ezt a katonák és a papok éppúgy nem fogják tudni megállítani, mint a tüdőgyulladást.

borsod_valsag_koronavirus.jpg