Azzal kell, kezdjem, hogy a beugróként szervezővé lett Magyarország remekül megoldotta a vizes világbajnokság sporteseményeinek lebonyolítását. A rendezvények szervezettek voltak, a létesítmények nem mondtak csődöt, a sportolók és a szurkolók utaztatása profin megoldódott. Nem találkoztunk az átlagosnál nagyobb forgalmi dugóval, és csak egyetlen egy ezüstérmes műugró árválkodott a BKK busz megállójában – rajta is hamar segített egy önkéntes. Ebben a tekintetben aligha érheti szó a ház elejét. Másról szeretnék beszélni.

A magyar társadalomban valami nagyon régen tört el, és az elmúlt hét és fél év aligha dolgozott azon, hogy ezeket a sebeket gyógyítsa. Nemhogy feltépte a régieket, újakat is gyártott mellé. A hazudott nemzeti egység mögött sztenderden fel tud sorakozni bő kétmillió ember abból a nagyjából 9 és félből, akik még egyáltalán itthon maradtak.  Nincs és nem is volt olyan, hogy valami össze tudta volna valaha kötni ezt a társadalmat. A „mi és ők” kérdésköre az egész történelmünkön végighullámzott, és azon kevés nemzet közé tartozunk, akik a jelenben nem tettek lépéseket annak érdekében, hogy ezek az ellentétek legalább egy picit csökkenjenek magyar és magyar között. Sőt!

A kádári diktatúrából ránk maradt – mára kifejezetten kelet-európai régióba visszahúzódott sportfelfogás –, hogy csak az aranyérmes ér valamit az egész csapatból, a többi töltelék, még mindig velünk él. Innen az önbizalomhiány, innen a döntőbe jutott sportoló „győzni fogok” nyilatkozata utáni összezuhanása, hogy „azért ez mégiscsak nagyképű volt”, hiszen a győztes itthon egy ikon, aki utána mindent megérdemel, az ezüstérmes meg semmit. Maximum egy jó nagy leszúrást az öltözőben, lesajnáló kommenteket a facebookon, lehangoló elemző vitát a sportcsatornán. Az egyes sportszövetségek (s ebben élen járt az úszás), mindent megtettek, hogy a regionális felsőbbrendűség érzetet fenntartsák a legvidámabb barakkban, és legalább a világversenyek alkalmával, legalább az olimpiákon, azt tudjuk érezni: különlegesek vagyunk. Éppen ez történik most is.

Az volna a cél, hogy ne csak az ilyen versenyek alkalmával tudja kihúzni magát a társadalom. Hogy ne kelljen lehajtania a fejét a jelenkori történelmének sötét foltjai miatt, ne kelljen újra és újra szembesülnie a statisztikákkal, hogy a versenyképességi mutatóinkat már a V4-ekkel szemben is versenyképtelenségi mutatóknak kéne nevezni, és hogy megindult a nyugat-romániai munkapiaci régió a kelet-magyarországi munkavállalók felé: olyan ország leszünk, akik nem pusztán nyugatra, de keletre is ingáznak majd munkáért. Mindeközben meg itt vannak ezek a súlyos tízmilliárdokba kerülő sikerpropagandák, máskor meg a megfélemlítés, amelyek együttes üzenete: minden máshol sokkal rosszabb, mint nálunk.

A fentiek miatt, az utcán, a BKK járatain, egy tömött autópályán, tapintható a feszültség magyar és magyar között. Aztán, jön egy vizes VB, és rögtön megvan az új törésvonal: vannak a nemzeti érzelmű, vizes VB-t szeretők, a másik sarokban pedig a sorosista hazaárulók, akik semminek sem tudnak örülni. Ringathatjuk magunkat még az efféle ostobaság-hintákban, de semmi értelme.

Az egyik oldalnak meg kell tanulnia, mikor, mit és hogyan kritizál, a másiknak pedig azt, hogy aki felemeli a korrupció vagy a gagyiság – esetleg egy korábbi úszókapitány nemi erőszak ügye vagy az úszószövetségben működő diktatúra – ellen a szavát, még nem nemzetellenes/hazaáruló.

A vizes vébé enyhén szólva is kifogásolhatóan drága mivolta, az épülés közben közel egymilliárdnyi drágulást magáénak tudó ugrótornya, a jó ég tudja, kinek odaadott arculati tervezése, amire már nyilvánvalóan csak a "white fülűek" emlékeznek, egészen elképesztően kínos volt. A Budapest fölött godzillaként közlekedő sportolók az imázsfilmben, vagy a 3,4 milliárdért lezavart, 120 perces nyitóünnepség, ahová egy olyan énekest sikerült elhívni, akinek az egyik leghíresebb száma az, hogy „Fuck you”, mind azt mutatták, hogy itt minden mindegy, csak nyomjuk a pénzt, aztán majd fürdünk a sikerben, amiért a sportoló fiataljaink izzadtak meg. A fenti lista nem csak kínos, de pazarló, rossz, és a társadalmat is rombolja.

A vizes VB első - később, társadalmi felháborodás miatt lecserélt - arculata. Forrás: 444

Nem fekete ez a VB, és nem fehér. Ezek a sportesemények nem szolgálhatnak olyan elégedettség-pótlásként, amit éppen az elégedetlen adófizetők pénzéből, szemrebbenés nélkül kimondott hazugságokkal, arcpirító bakikkal és vérlázító korrupcióval hoznak össze. Egy kiegyensúlyozott társadalomban ez a plusz, az életünk színesítője. Nem emiatt gondoljuk, hogy jó magyarnak/németnek/britnek/svédnek/amerikainak lenni. Aki ezt akarja elhitetni egy újabb sikerpropagandán keresztül, rossz úton jár, mert újabb árkot mélyít el ember és ember között.

Csak rá kell nézni ezekre a kommentekre. Tényleg komolyan gondolta valaki az #egyekvagyunk hashtaget? Hát hiszen éppen arról szól az élet itthon 2010 óta, hogy világos határvonalat kell húzni azok között, akikkel egyek vagyunk, és akikkel nem. És ezen jottányit sem javít egy világcsúcs vagy nagy fölénnyel nyert döntő.