Több mint két évtizede vitatott kérdés, hogy az anyának, vagy a magzatnak van-e „több joga” az élethez, illetve az önrendelkezéshez. ’91-ben – szembe menve a Kádár-rendszer szigorú, tiltó szabályozásával – a rendszerváltás utáni politikai vezetés úgy határozott, legalizálja a művi úton történő terhességmegszakítást, bár csupán szigorú feltételek között. A törvényben nem szerepelt világosan, hogy a magzat teljes jogalany-e, viszont az élethez, valamint az önrendelkezéshez való jog ekkor még mind az anyát, mind a magzatot megillették.  

Hét évvel később, 1998-ban a Sólyom László által készített újabb határozat kimondta: a döntésbe kötelező harmadik felet is bevonni, aki széles körű tájékoztatást köteles adni az abortusz lehetséges következményeiről.

A jelenlegi alaptörvény szövegezése szerint „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. E mondat gyakorlatilag az abortusz gyilkosságként való definiálását jelenti, és – ugyan a kormánypártok a jövőben is engedélyezett abortuszról beszélnek – külön törvényhozói bravúr szükségeltetik majd ahhoz, hogy az alacsonyabb szintű jogszabályok mégiscsak legális beavatkozásként rendelkezzenek a művi úton történő terhességmegszakításáról.

Jelen állás szerint az Európai Tanács az abortusz dekriminalizálása mellett áll ki, és inkább a megelőzésre fekteti a hangsúlyt. Ugyanezt szorgalmazza a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is, amelynek betegjogi szakértője elmondta: az abortusz tilalma illetve kriminalizációja helyett a megfelelő korban elkezdett szexuális felvilágosítás, valamint a különböző fogamzásgátló módszerek mindenki számára elérhetővé tétele volna a helyes irány.

A TASZ szerint, ha egy ország vezetése az abortusz tilalma mellett dönt, nem csökkenti annak előfordulását, de veszélybe sodorja azt, aki mégis meg kívánja szakítani terhességét. A valamennyi magyar számára ismertek Ratkó-korszak embertelen magzatelhajtási kísérletei. Bizonyos esetekben életet menthet a beavatkozás, amelyhez szintúgy elengedhetetlen a megfelelő jogi-, intézményi- és egészségügyi háttér biztosítása.

Amiért személy szerint az abortusz lehető legnagyobb mozgásteret biztosító szabályozásának híve vagyok: hiszem, hogy az ember értelmes és képes mérlegelni a saját testét, családját, - létező vagy nem létező - párkapcsolatát és jövőjét illetően. Amennyiben valaki szigorúbb értékrend szerint él – nyugodjon az akár vallási, akár erkölcsi alapokon, amelyeket neveltetéséből adódóan hoz -, még mindig dönthet úgy, hogy ebben a kérdésben korlátozza saját döntési jogkörét, és önmagára nézve a teljes tilalmat veszi kötelező érvényűnek, míg ez fordított irányban nem igaz.

Alkotmányban megemlített, ártatlannak tűnő mondat nemes egyszerűséggel bűnözőt farag abból a nőből, aki úgy dönt, jelenleg nem kér a gyermekvállalásból. Egy fiatal lánynak, aki a saját lelke és teste megnyomorítása mellett még a gyilkosság gondolatának terhével is el kell, játsszon, ha ilyen nehéz döntésre kényszerül. Ki tenné ki ilyesminek a saját, néhány percre felelőtlen, tinédzser lányát? Magyarország kormánya.

De van ennél lejjebb: az orvostudomány lehetővé teszi, hogy egy úgy nevezett abortusz tablettával, szigorú orvosi ellenőrzés mellett szakítsanak meg terhességet. A gyógyszer már Európa szerte elérhető, bevezetése hazánkban azonban korlátokba ütközött. A Medián felmérése szerint viszont válaszadók 76 százaléka engedélyezné a tabletta bevezetését, kétharmaduk társadalombiztosítási támogatást is szeretne a gyógyszernek. A sokkal kockázatosabb és az adófizetőknek is költségesebb műtéti beavatkozás helyett indokolt a tabletta bevezetése, amely egy későbbi, tervezett terhesség elől sem zárhatja el az utat, míg az abortusz esetében fennáll ez a kockázati tényező is.

Csupán Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár szeretné, ha hazánk követné a lengyel abortusz-szabályozást. Ez egy jól működő demokráciában elképzelhetetlen. Egy felnőtt embert megillet az önrendelkezés joga. Meg kell jegyezni, hogy sok esetben a magzat élethez való jogának gyakorlása egy olyan életre volna elég, amilyet senki sem akar magának. Ezt nem döntheti el egy állam. Nem döntheti el egy kormány. Erről az ember dönthet. Egy nő, egy pár, egy család... Kizárólag az egyre nevetségesebbé váló kereszténydemokrata politikusok gondolják azt, hogy a nőket meg kell büntetni a döntésükért, ezért kampányolnak a művi magzatelhajtás emberségesebb módszere ellen – láthatóan szembemenve a magyar társadalom beszédes többségével.