Miután a magyar miniszterelnök tegnap a világ egyik legbefolyásosabb politikusának kezet csókolt, ezzel óriási protokollhibát vétve, nem sokkal később, a kancellárasszony nem akart vele találkozni a Dohány utcai zsinagógában - legalábbis a jelek erre utalnak. A fő ok a német megszállási emlékmű lehet. A tegnapi napon, Orbán, jó eséllyel a világ egyelten kormányfőjévé vált, aki sajtónyilvánosság előtt kapott megsemmisítően gyilkos pillantást, amikor kimondta a mondatot: „ha valaki azt akarja mondani, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális, az privilégiumot követel egy eszmerendszernek, amit nem adhatunk meg neki”. Legszomorúbb az, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. 

Ha finoman szeretnék fogalmazni, azt mondanám, a fentiek csak a kirakatkínosságok, amelyek jelentősége eltörpül ahhoz képest, hogy Orbán Viktor sajtó elől való információelhallgatásra tett kíséllete hiábavaló volt, a tőle megszokott pávatáncot és az egyenes beszéd nélkülözését pedig – ha csak néhány igen kínos perc erejéig is, de – abba kellett hagynia. Nem nagyon volt olyan az elmúlt fél évtizedben, aki ezekre rá tudta volna kényszeríteni a kormányfőt. Van olyan, hogy két ember nem bírja egymást, és Dávid Ibolya óta azt is tudjuk - szintúgy Orbán Viktortól -, hogy „van, hogy egy férfi kosarat kap egy nőtől”. De hogy egy kosár pofont kapjon, amit ráadásul egyedül önmagának köszönhet... Miniszterelnök úr, az Ön helyében elbújnék szégyenemben!

Hiába az udvariaskodás, a „Danke, Deutschland!” és más egyebek, azért ezek az apróbb szemelvények mégiscsak amolyan szépítő momentumként kísérték végig a tegnap délutánt. Egy olyan történelmi pillanat szemtanúi lehettünk, amikor a magyar miniszterelnök kénytelen volt abbahagyni a kettős beszédet, ha az igazán kínos percektől meg akarta kímélni magát – nem teljesen sikerült. A német kancellár helyreigazította őt, amikor arról beszélt, hogy Magyarország helyzete különleges volna a tekintetben, milyen erős az orosz gáztól való függőségünk. Ugyan Merkel nem mondta ki, de gyakorlatilag arra figyelmeztette a Fidesz vezetőjét: nem tanácsos különutas megoldásokba bocsátkozni, amikor az Oroszország elleni szankciókról van szó.

Angela Merkel nem hagyta, hogy a színfalak mögött zajló beszélgetés Orbán számára kínos részletei titokban maradjanak: a sajtó elé tárta, hogy felhívta a magyar kormányfő figyelmét arra, mivel a magyar kormánynak nagy többsége van, különösen fontos a civil társadalom és a média szerepe. Az, hogy a sajtó képviselői előtt lepte meg a magyar kormányfőt egy kilátásba helyezett találkozóval, amelynek célja a civil társadalom képviselőivel való egyeztetés, jól mutatja, hogy mennyire nem törődik azzal, mit szólna ehhez Orbán Viktor.

A legkínosabb jelenet azonban mégiscsak a demokrácia liberális, vagy egy Fidesz-KDNP által kreált, igen különös fogalomértelmezés mivolta került szóba, az "illiberális" demokráciával kapcsolatosan. A probléma azzal van, hogy Orbán szeretne egy eszmerendszer fölé kerekedni, sőt, talán kiiktatni azt a magyar közéletből. (Véleményem szerint azért, mert igen kínos számára, hogy egykor, a siker érdekében liberálisnak hazudta magát, és a mai napig nem számolt el még a Fidesz-tábor felé sem, hogy mire a nagy pálfordulás.) Nem gondolom őt annyira műveletlennek, hogy ne tudná, miről beszél. Azt gondolom, lenézi a választókat, amikor úgy tesz, mintha a demokrácia liberális mivolta valamifajta belvárosi úri mulatság lenne, amivel csak azok foglalkoznak, akik ráérnek szabadelvűnek lenni, mert jó dolgukban már nincs mit csinálniuk.

Ez nem igaz. És a hazugság mibenlétét ennél világosabbá nem tehette volna senki ember fia, mint a keresztény-konzervatív értékrendet magáénak valló német kancellár, aki egy evangélikus lelkész lánya, és akiről süt, hogy nem egy szabados, posztmodern hippikorszak megteremtése az életcélja, sőt, igazából még az is, hogy néha kifejezetten zavarja a saját országának fővárosában virágzó hipszter-világ.  

Nála jobban senki sem tehette volna nyilvánvalóvá azt sem, hogy a demokrácia természetéből fakadóan nyugszik liberális értékeken. A kijelentés, hogy az illiberális demokráciával nem tud mit kezdeni, egyszerűen csak azt jelenti, hogy amit Orbán mond, egy épületes baromság. A németek nem mást várnak a magyar kormánytól, mint amit a gondolkodó magyar emberek, akiknek semmi vágyuk nincsen, csak hogy ne korlátozzák az egyéni- és a kollektív szabadságjogokat, hogy ne hazudják le az égről a csillagokat, ne nézzék őket gyereknek és ostobának, no meg hogy ne lopják ki a szemüket. A mondat nem jelent mást, mint azt, hogy – ahogyan Bodnár Zoltán tegnapi közleményében írta – le kell állítani a demokrácia leépítését. 

Angela Merkellel szemben az egyik leggyakoribb kritika, hogy még mindig fogja Orbán Viktor kezét. Valóban nem azért érkezett Budapestre, hogy megalázza a magyar miniszterelnököt. Erre nem volt szükség: megalázta ő saját magát. Ezzel úgy alapvetően nem volt semmi baj: Orbán Viktor azt tesz önmagával, amit csak akar. A kérdés, hogy meddig hagyja a magyar társadalom, hogy az egész országot megalázza. Mert ami itt folyik, az nem kormányzás, hanem nettó gyalázat. És ami a legkínosabb az egészben: ez mintha az egész világnak tiszta volna, leszámítva ezt a pici országot...