Magyarország bajban van. Nem erős, nem büszke, de még csak nem is termékeny. A kormány nyolc éve kirekesztő családfogalommal operál, ezen keresztül alkotta meg saját Alaptörvényét, a családtámogatási rendszerét, de még a Nemzeti Alaptantervét és a tankönyveit is. Történik mindez úgy, hogy változatlanul öregszik a népességünk, és úgy, hogy nincs előremozdulás a nők munkapiaci diszkriminációját vagy a társadalmi helyzetét illetően, miközben mind több ország ismeri fel a szabad világban, hogy ez a kulcs ahhoz, hogy termékenységi arányszám legalább megközelítse a kívánatos, 2,1-es szintet.

Gegek márpedig kellenek

Persze, lehet felhívni a figyelmet a kormány kirekesztő társadalomszemléletére és családképére, elhívni a családügyi államtitkárt a Pride-ra, majd rámutatni, hogy ugyan ő úgy gondolja: tőle nem kell félteni a kisebbségek jogait, miközben az Alaptörvény egyik olyan paragrafusából idézett, amely emberek százezreit különbözteti meg hátrányosan azzal, hogy a kormány szája íze szerint definiálja a családot. Ettől még nem vagyunk beljebb, maximum néhány transzparenssel, melyek Novák Katalint ábrázolják.

(a kép forrása: mérce.hu) 

Amennyiben a kormány a kirekesztő szemlélettel kívánja biztosítani a népesség fogyásának megállítását, rossz úton jár. Újabb és újabb kutatások igazolják, hogy a fejlett világban ott születik a legtöbb gyermek, ahol a nők és férfiak egyenlősége mind jobban biztosított. Ez leginkább Izlandon és Svédországban mutatkozik meg, de nem pusztán nyugat-európai társadalmak – mint Norvégia, Luxemburg vagy Franciaország - járnak nálunk közelebb ahhoz, hogy fenn tudják tartani a népességszámukat, de Bulgária, Románia és Észtország is. Amennyiben a kormány keresztény értékekre hivatkozó családpolitikája helyes volna, Lengyelországnak el kéne húznia a mezőnytől, de a nemzetközi összehasonlítás hátsó traktusában helyezkedik el.

Magyarország egy rendszerhiba-halmazon ül, és a kormánynak esze ágában sincs változtatni.

A hazai alumni kutatások évek óta mutatják, hogy felsőoktatási intézményekben több nő és jobb eredménnyel végez, mint a férfiak, a nők karrierútja ugyanakkor már a kezdetekkor laposabban indul felfelé, mint a férfiaké, gyermekvállaláskor pedig a legtöbbek karrierjében törés következik be: "sokan ülnek diplomával a homokozó szélén". A munkapiac jelenleg ugyanis beárazza a gyermekvállalást, és már a gyermekkel nem rendelkező fiatal nőket is megbízhatatlan munkaerőnek bélyegzi, nem beszélve arról, amikor a terhesség alatt már nem bíznak nagy projekteket egyébként kiváló munkatársakra. Ami történik, elképesztő nemzetgazdasági pazarlás: hosszú távon GDP-ben mérhető következménye van. 

(a kép forrása: www.skik.hu) 

Az ellátórendszereink rugalmatlanok

Az ellátórendszerek rugalmassága elengedhetetlen ahhoz, hogy egy fiatal család megfelelően tudja szervezni az életét, ugyanakkor a bölcsődei férőhelyekért tülekedés van, az intézmények időbeosztása a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető rugalmasnak, vagyis marad az ádáz küzdelem, gyakorta már a terhesség alatt, hogy a gyereknek jusson férőhely, aztán pedig a napi időbeosztással, hogy „ne szóljanak meg”.

(a kép forrása: svabhegyibolcsode.hu)

A támogató környezet hiányzik

Egyre több olyan társadalmi probléma kerül felszínre, amely eddig a mélyben szunnyadt, köztük az, hogy az édesanyákat már gyakorta gyermekük születése előtt becsmérli a környezetük, holott támogató környezet nélkül mérhetetlen nehéz szilárnak és magabiztosnak maradni – legyen szó bármilyen foglalatosságról. Itthon szinte minden mozzanatért – és annak ellenkezőjéért is – ítélet hullik a fiatal szülők nyakába, és ez alól az apák sem mentesülnek. A nők esetében súlyosbítja a helyzetet, hogy gyakorta megaláztatások közepette adhatnak csak életet gyermekeiknek, ráadásul, amikor mindenen túlküzdötték magukat, érkezik a munkapiaci hidegzuhany.  

Nincs egységes szülészeti protokoll

Magyarországon a középosztály az élet több területén gyakorlatilag alapvető jogokat vásárol magának. Ennek egyik színtere a magánkórházakban való szolgáltatások igénybevétele, különös tekintettel a terhesgondozásra és a szülészetekre.

Az EMMI-t hiába kéri több szakértői fórum, érintett csoportok és civil szervezetek, nem dolgoz ki egységes, WHO-ajánlásokhoz is illeszkedő szülészeti protokollt, ami egyúttal azt eredményezi, hogy sok szülőnő és újszülött jogai súlyosan sérülnek az állami intézményekben: sok az indokolatlan beavatkozás, melyet gyakorta le sem egyeztetnek az anyával, nem magyarázzák el, vagy nem vázolnak fel alternatívát lehetőségként. Gyakori az a jelenség is, hogy az anyára terhelik a beavatkozás visszautasítás felelősségét, sőt, kifejezetten nyomást gyakorolnak rá annak érdekében, hogy ellenkezőleg döntsön. Nagyobb baj, hogy a kormány – hasonlóan sok társadalmi és szakmai problémakörhöz – ebben a kérdéskörben is tétlen marad, sőt, nem áll szóba az érintettekkel.

(a kép forrása: www.teleelettel.hu)

Maradnak a civil szervezetek és magánkórházak, melyek nap mint nap küzdenek azért, amiért az államnak kéne: hogy a szülés és a születés ne járjon az emberi méltóság csorbulásával.

Az egészséges terhességek arányával sem állunk jól

A fejlett világban szokatlanul magasak a hazai koraszületési arányok, és sajnos ez a születési rendellenességekkel is így van. Mélyebb kutatásra egyelőre nem volt pénze senkinek, azt azonban tudjuk, hogy a problémát tekintve Magyarország északkeleti régiója áll az élen, vagyis előzetesen feltételezhető, hogy az alapvetően szegényebb, kevésbé iskolázott, alulinformált és egészségtudatos életmódhoz hozzáférni képtelen társadalmi csoportok körében születnek a legtöbben azok a babák, akiknek kevesebb esélyük van egészségesen nekivágni az életnek. (Ez azonban a probléma alaposabb kutatása nélkül csak feltételezés. Sokat elárul, hogy a kormány nem különít el forrásokat a probléma gyökerének feltérképezésére, holott állításuk szerint a „Családok évét” éljük.)  

(a kép forrása: veol.hu)

Ennek fényében különösen problémás, hogy a korai fejlesztésre alig jutnak források, bár kétségtelen, hogy az elmúlt két évben javulásnak indultunk. A kormány otthonápolási díjemeléstől való elzárkózása azt is egyértelműen mutatja, hogy szó sincs emberbaráti szeretetről, de még felebarátiról sem: a keresztény családmodell és a gyermekvállalás egy esetben értékes igazán a Fidesz és a KDNP szemében, ha abból minimum kettő, de inkább három, makkegészséges gyermek születik, akiknek semmifajta extra intézményi vagy orvosi többletsegítségre nincs szüksége a felnövéshez.

A képlet tiszta: a jövő munkavállalóit kívánják most kipréselni a fiatalokból, úgy, hogy egyébként sem a munkájukat, sem a szülőszobát, sem a bölcsődéket, sem az iskolákat tekintve nem várja őket biztos talajra épített környezet.

Jogaink elidegeníthetetlenek. Vagy Magyarországon mégsem?

Minél alacsonyabban iskolázott egy nő, illetve minél kisebb településen él, annál valószínűbb, hogy sérülnek jogai, legyen szó akár kórházi ellátásról, a munkapiacról, vagy az ellátórendszerek útvesztőiben tett lépéseiről. Leginkább diplomások számolnak be arról, hogy HR-igazgatói pozíciójuk után az irodavezetői állást ajánlották fel nekik, miután életet adtak kisbabájuknak, de alacsonyabb munkapiaci pozíciókban nem ritkán az elbocsátás a módszer. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy politikai hajlandóság arra nem volt, hogy a nők és a férfiak egyenlőségéért küzdjenek a mindenkori kormányzatok, a nőkre mint a csökkenő népesség problémájának megoldási eszközére tekintettek, nem hátrányos megkülönböztetést elszenvedő társadalmi csoportra, holott a csökkenő népesség részben az utóbbi probléma következménye. 

(a kép forrása: femina.hu) 

A megalázottság és a jogfosztottság érzete azokban is mély nyomot hagy, akik nevén sem nevezik a problémát. Sosem elfelejthető, hogy az egyenlő méltóság és az egyenlő bánásmód elve azokat is megilleti, akiknek nem áll módjában megküzdeni azokért. Az az állam és az az intézményrendszer, amely ezt képtelen biztosítani, nem alkalmas feladata ellátásra.

És akkor még egyszer Novák Katalinról és a kormány felelősségéről

Persze, jó volt Novák Katalint számos transzparensen látni, így vonulni a szivárványemberekkel az Andrássy úton, de alapvetően a valódi, kívánatos hatás újfent elmaradt: a kormányt társadalmi kórtünetek garmadája sem készteti elgondolkodásra, pláne nem családpolitikájának változtatására. A nők hátrányos megkülönböztetésének felszámolása helyett, marad kirekesztő családmodell, a túlontúl válogatós családtámogatási rendszer, a rugalmatlan ellátórendszerek, az elégtelen egészségügyi szolgáltatások, és a sehová sem vezető, pazarló, osztogató szemlélet. Mi sem mutatja jobban az elhibázott szakpolitikát, mint azt, hogy a gyermekvállalás ma Magyarországon az egyik szegénységi kockázatnövelő tényező. Mégis miféle környezet az ilyesmi?

Ezek után csoda, hogy minden hatodik magyar baba külföldön születik? Egy fenét. Persze, a Fideszre ebben a helyzetben is számíthatunk: ezeknek a gyerekeknek a születését is elő tudja adni saját sikerként – beleszámítva őket a magyarországi statisztikai adatokba. Nem baj, egyszer majd feltűnik valakinek ezer év dohszaga az EMMI épületében. Csak nehogy túl késő legyen.