Bősz Anettnak hívnak, 1986. december 18-án születtem, Budapesten. Végzettségem szerint 2011 óta közgazdász vagyok. Gyerekkorom óta fontos számomra a sport: csaknem másfél évtizeden át versenysportoló voltam, 2000 és 2008 között a magyar cselgáncsválogatott tagja. Ennek a karrierem érdekében fordítottam hátat, öt évvel ezelőtt.

Azóta dolgoztam internetes marketing cégnél, vezettem Hallgatói Önkormányzatot a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi karán, voltam tagja sajtóosztály csapatának, lettem ösztöndíjas hallgatója a Berlini Szabadegyetemnek, majd egy külföldön töltött szakmai gyakorlat után egy nemzetközi rendezvényszervező cégnél kötöttem ki, a német fővárosban. A munkám mellett judót tanítok gyerekeknek. 

A liberalizmus számomra többet jelent, mint egy eszme. Egy életérzés, egy minden másodpercben szerepet játszó szemlélet, amely önmagam és mások maximális elfogadásáról szól. 

Az egyetemre az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból vezetett az utam, ahol megláttam, hogy ez az egyetlen út ahhoz, hogy önmagukat megismerni és megélni tudó egyéniségeket formáljon, akikből egy jól működő közösség épül. A Berlinben töltött évek megmutatták számomra azt is, hogy nem pusztán egy néhány száz fős, iskolai közösség képes arra, hogy annak minden egyes tagját olyannak fogadja el, amilyen, de egy világváros polgárai is. Ezen keresztül pedig megtanultam, hogy ez a társadalom minden egyes tagját segíti saját útja és boldogsága megtalálásában.

Hiszem, hogy egy ország fejlődéséhez elengedhetetlen a képesség, hogy válogatás nélkül, mindenki felé nyitottsággal forduljon. Úgy látom, Magyarország – ’90-es években előremutató – társadalmi- és gazdasági fejlődése azóta feneklett meg, amióta felütötte a fejét az egymás iránti gyűlölet, legyen szó egy etnikai, vallási, nemzeti kisebbségről, saját nemükhöz vonzódókról, vagy máshogyan gondolkodókról. 

Olyan jövőt képzelek el Magyarországnak, ahol szerelmes és szerelmes megfoghatja egymás kezét az utcán. Ahol egy roma családnak nem kell behúzott nyakkal járnia. Ahol senkinek nem kell behúzott nyakkal járnia, ha betartja a törvényeket, beleértve a liberalizmus által hangsúlyozottan képviselt magántulajdon tiszteletét. De igenis járjon behúzott nyakkal, és ütközzön a törvény erejébe mindenki, aki visszaél a szabadságjogokkal. Az állam ne éljen vissza a törvényalkotás lehetőségével, és tartsa távol magát a magánélettől.

Olyan jövőt képzelek el a hazámnak, ahol az Árpádsáv egy történelmi emlék, nem pedig egy eszköz arra, hogy kirekesztő módon határozzuk meg, ki a magyar és ki nem az. Ebben az országban ennek különösen nincs is értelme. Egyikőnk sváb, másikunk tót, harmadikunk szerb családból származik, a közös zászlónk mégis piros-fehér-zöld. 

Hiszem, hogy mi, fiatalok és tapasztaltabbak együtt, kéz a kézben, a Magyar Liberális Pártban, új szelet fogunk hozni az ország politikai életébe, és a következő tizenkét hónap során megszerethető tömörülésként, parlamenti képviseletet leszünk képesek biztosítani a magyar választók liberális táborának, egyúttal erősíteni fogunk egy 2014-es, kormányváltó ellenzéki szövetséget, amely helyreállítja az alkotmányos demokráciát és a Magyar Köztársaságot.

Bár szerettem ott lenni, úgy döntöttem, eljövök Berlinből. Ha valamiért érdemes most az Európai Unió virágzó metropolisza helyett Budapestet választanom, akkor az az, hogy egy olyan magyar jövőért dolgozzak, amelyben a társadalom minden tagja megkapja, ami egy polgárt a huszonegyedik században természetszerűen meg kell, illessen: hogy törvény és társadalom egyaránt egyenlőnek, szabadnak és felnőttnek kezelje. A személyes célom a Liberális párt (MLP) alapításával, hogy egy ilyen Magyarországért küzdjek.