Orbán Viktor nem sajnálja a pénzt a focira. Közpénzek milliárdjai mentek és mennek el stadionépítésre, valamint privilegizált egyesületek megsegítésére, azonban ennek nem látjuk eredményét. Hogyan is lehetne eredménye ennek az egészen elbaltázott, politikai és személyes szándékokkal átszőtt tákolmánynak? A kormány nem rejti véka alá, hogy a focinak a sporton túlmutató jelentőséget tulajdonít: a közösségépítést és az új tehetségek, példaképek felbukkanásának lehetőségét. Ezek kétségkívül fontos célok, de a cél elérését a politikai befolyás nem hogy segítené, hanem éppen hogy gátolja. A foci egyik legnagyobb baja a politikával való túlzott összefonódás. Mára a sport és ezen belül a futball finanszírozása a korrupció egyik melegágya lett. 

A focit páratlan mértékű pénzszórás, presztízsberuházások és óriási méreteket öltött korrupció jellemzi. Az, hogy adófizetők milliárdjai mennek el a miniszterelnök hobbijára, miközben a sportág egyébként is privilegizált társadalmi csoportokat juttat még jobb helyzetbe, teljességgel elfogadhatatlan.

A Liberálisok szerint a focira fordított és sokszor fekete lyukakban eltűnő pénzösszegek, fűtött füves pálya, és milliárdokért létesülő kazánház helyett a központi költségvetésből származó pénzeket halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok segítségére kellene fordítani, hiszen egy prosperáló társadalom kulcsa az esélyegyenlőség.

Éppen a fentiek miatt a Liberálisok kidolgoztak egy koncepciót, elsőként a futballra koncentrálva, de a következő időszakban több sportág szakszövetségével kezdeményezünk tárgyalásokat, hogy a sportági kínálat minél színesebb legyen, és hogy az elviselhetetlen társadalmi szakadék kárvallottjai között a lehető legkevesebben szerepeljenek a következő generáció tagjai. 

Ez egy lehetőség. A focitanodák létesítésére tett javaslatainkról Ignácz József, Besence sikeres polgármestere beszél, akinek lokális sikerei páratlanok, tekintve egy másik sportág társadalmi folyamatokra gyakorolt pozitív hatásait. Hogy pontosan mi volt ez, arról már ő mesél. 

Besence – an OPENminded village  

A sportnak az egyik legfontosabb szerepe volna a hozzáférés biztosítása. Ma arra van szükség, hogy ezeken a kistelepüléseken, a szegregátumokban is el tudjanak kezdeni sportolni azok a gyerekek, akiknek eddig erre nem volt lehetősége.  

Anno a foci úgy működött, hogy a gyerekek letettek két ruhát a földre, és találtak maguknak egy grundot, ahol lehetett focizni. Úgy tűnik, hogy a 21. században ez már nem így megy. Ma sok sportág megismertetése az iskola feladatai közé tartozik. De mint tudjuk, ami kötelező, azt nem szeretjük. Mi is utáltuk, amikor a tornaórán futni kellett. De ha ez egy olyan sport, vagy sportág, ami egyébként is népszerű, kis ráfordításokkal nagyon nagy előrelépéseket lehet tenni.

A focitanodáknak az volna a lényege, hogy kistérségi szinten működnének. A Sellyei kistérség volna az első célterület. A térségben öt általános iskola működik, az ő meglévő kapacitásaikra épülne a program. UEFA-licence-szel rendelkező edző szakmai irányításával dolgoznánk, vele párhuzamosan egy pedagógus és egy szociális munkás is bekapcsolódna a projektbe. Be is lehet kerülni a kísérletbe, és ki is lehet kerülni a kísérletből. Egy kontroll-csoportot is bevonnánk, akik hasonló paraméterekkel rendelkeznek, de nem a focitanoda intézményi keretein belül sportolnak.

Ebben a kísérletben azt kívánjuk vizsgálni, amennyiben van hozzáadott érték, van tudás, van támogatás, az milyen hatással van egy adott társadalmi közegre, egy közösségre és az egyes emberek, vagy fiatalok kiugrási lehetőségeire. A siker számunkra pedig nem abban mérhető, hogy hány gyerek fog játszani a Real Madridban.

A tanulmányi fejlődés is nagyon fontos volna a kísérletben, valamint az adott család problémamegoldó képessége. A terv az, hogy ezt a projektet legalább három évig működtessük, hogy mérhető adataink legyenek. Szakemberekkel elkezdtem már egyeztetni erről. Bízom benne, hogy a megfelelő anyagi támogatást is hamarosan sikerül megszereznünk hozzá.

Ezt nagyságrendekkel kisebb pénzekből ki lehet hozni, mint a fociakadémiák rendszerét. Reményeim szerint ez eredményesnek bizonyul, nem beszélve arról, hogy a magyar futballnak is származhatnak belől sikerei. Persze, nem tudjuk, hogy találunk-e ilyen tehetséget – bár kétségkívül megkérdőjelezhetetlen, hogy vannak tehetségek -, azonban ez nem cél. A cél az, hogy a társadalom jobban működjön.

Sokan támadtak engem amiatt, hogy miért kell éppen teniszpályát létesíteni Besencén. A tenisszel Besence bizonyította, hogy kis befektetésekkel is lehet sikereket elérni. Most a focitanodákkal egy olyan modellt szeretnénk meghonosítani, amely egyfelől a hozzáférést biztosítja, másfelől az örömöt, a közösségi élményt, és nem utolsósorban kiugrási lehetőség lehet hátrányos helyzetű gyerekek számára.

Ma a foci „gazdagsport”. Olyan gyerekek tudnak focizni, akiknek a szülei jómódúak. Nem sok hátrányos helyzetű gyerek tud eljutni akadémiákra. Nem azért, mert nem tehetséges, hanem azért, mert a közelébe se ér. A nyugat-európai futballszövetségek rájöttek, hogy az akadémiai rendszer azért nem eredményes, mert a gyereket nem szabad kiszakítani a saját környezetéből, a családjától, a barátaitól.

Ma sok esetben az akadémiába való bekerülést is átjárja a korrupció, de véleményem szerint nem is jó a modell, hiszen a helyben űzött sportág értékesebb. Azt gondolom, hogy egy sportért nem csak lelkesedni lehet, azt a sportot meg is lehet unni. Megunni pedig csak azt lehet, amit ismerünk. Az akadémia sokak számára már abban is áttörhetetlen falat jelent, hogy megismerhessen egy sportágat. De a választás szabadsága a társadalom minden szegmensét meg kell, hogy illesse.

Annak, hogy valamit együtt megélünk, elképesztően pozitív társadalmi hatásai vannak. A nők teniszeznek nálunk – felfüggesztve a kapálást, hiszen ha edzés van, akkor edzés van. Szülők teniszeznek a gyerekeikkel. Ha normális strukturális kereteket biztosítunk akár a szabadidős sportnak, az egész közösségre nézve nagyon jó folyamatok indulnak el. Besence a legjobb bizonyítéka annak, hogy a 21. században igenis van helye akár teniszpályának is egy kis faluban.

A jelenkor válaszai nem Orbán Viktor válaszai. A jelenkor egyik válasza például az, amit Besence adott. Számomra ezt nem mutatja jobban semmi, minthogy a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play díjat adományozott érte. Amikor a Kamuti Jenő felhívott, hogy elfogadnám-e, köpni-nyelni nem tudtam.

Egyszer ültem – nem túl jó hangulatban -, és néztem a filmet Nelson Mandela életéről. És arra gondoltam, hogy „mégis mekkora problémáink vannak nekünk itt”? Választ kell találni a kihívásokra. Nekem ilyen megoldásaim vannak.

Ignácz József, Besence polgármestere