Nem csak a tisztesség, de a köztünk szövődött, baráti munkakapcsolat is megkívánja, hogy ebben a kérdésben, jelen formában is megszólaljak. Még ha az elmúlt másfél hétben hozott döntéseinkkel minden olyan bélyegre rácáfoltunk, amelyek 2013 áprilisában ragadtak ránk, (azonnal, ahogyan megalakultunk) nem ez kapott lángra a sajtóban. Ez – sokadszor – mérhetetlenül igazságtalan a Magyar Liberális Párttal és Fodor Gáborral szemben is. Tudom, a politikusok nem feltétlenül Grál-lovagok (ha mind azok lennének, nem itt tartanánk), és minden társadalomnak olyan tollforgatói vannak, amilyeneket megkövetel a népharag (bár ne kéne erről beszélni!), éppen ezért, talán ritka dolog is igazságról vagy igazságosságról beszélni. Elmondom, miért teszem meg most mégis.

Két hete pénteken, a Magyar Szocialista Párt választmányán olyasvalami történt, ami hosszú ideje példátlan a magyar politikatörténetben. A Magyar Liberális Párt nevében, szót kértünk a Szocialistáktól (tettük ezt egy nyílt levélben). Sermer Ádám, a párt elnökhelyettese és én megkaptuk a lehetőséget, hogy felszólaljunk egy másik párt legfontosabb döntéshozó testülete előtt. Elmondhattuk, hogy hozni jöttünk, nem vinni, hogy a választási szövetség megkötése és újabb párttal való bővülése önmagában is hordozza az üzenetet, hogy komolyan gondoljuk a Változás Szövetségét, komolyan gondoljuk az ellenzéki szerepből adódó kötelességeinket.

A pedagógustüntetés előtti percek

Megszületett a döntés: az MSZP és a Párbeszéd szövetséget kívánt velünk kötni, és szerény, ám létező, releváns ajánlatot tettek felénk. Ekkor a választmányi elnök azt nyilatkozta, hogy engem ajánl a lista 15. helyére, amelyet az akkor még kétpárti szövetség fenntart számunkra – másnap délelőttig, amikor döntést kell hoznunk. A kampánynyitó szombat délutánra esett, nem volt sok idő. A Liberálisok Ügyvivői Testületének órái voltak rá, hogy eldöntse, él-e az egyébként valóban nagyon szerény, és bennünket igen nehéz helyzetbe hozó lehetőséggel. Nehéz kompromisszumok meghozása várt ránk, a pártelnökre különösen. Amikor megkérdezték tőlem, hogy hogyan fogjuk nevezni az aznap éjszakát, azt feleltem, hogy az egymás iránti szolidaritás és a lojalitás éjszakája volt. Minden eshetőség fölmerült, a szervezet kész volt az önálló indulásra – mint legrosszabb forgatókönyv, hiszen biztosan tudtuk, hogy aki most így dönt, ezen az oldalon, rombol. Azt a szándékot helyeztük minden elé, amit kezdetektől fogva: építeni akartunk.

Nem csak akartunk, tudtunk is építeni 

Sosem neveztem nevén a kollégámat a sajtóban – noha sokszor hivatkoztam rá –, aki az út elején azt tanította nekem, hogy „ha politikus vagy, első sorban azt kell nézned, mi a jó a hazádnak, második lehet a pártod, és harmadik lehetsz te”. Ő Fodor Gábor volt. Senkinek sem az jutott eszébe, hogy komolyan gondolhatta ezt, holott elég három nagyon jól látható pontot észrevenni az elmúlt harminc évéből: kétszer (1993, 2009) adott vissza parlamenti mandátumot, és amikor Magyarország a 2008-as gazdasági válság küszöbére egy koalíciós válságokkal terhelt időszakban érkezett, szakértői kormány létrehozásáért szállt ringbe, tette ezt széllel szemben. 

A párt alakuló sajtótájékoztatója

A stafétaátadás egyedülálló gesztusa helyett, múlt péntek óta arról szóltak a hírek, hogy egy kevésbé ismert, fiatal politikus kapta a 15. helyet a listán. A folyosói beszélgetések pedig sok esetben arról, hogy „persze, mert tőle lesz a legkönnyebb visszavenni a mandátumot, aztán meg azt ültetnek oda, akit akarnak”. De ez nincs így. A lista három helye a Magyar Liberális Párté. Közülük az elsőre a Liberálisok engem jelöltek, a másik kettőre az elnökhelyettest és a pártigazgatót. Komolyan vettük a megállapodást, a szövetségeseinket és önmagunkat is. Az elmúlt öt évben nem volt olyan megállapodás, amit megkötöttünk, és ne tartottunk volna be. Ezzel is így vagyunk.

Amikor kaptunk jobbról-balról hideget-meleget, akkor is itt voltunk egymásnak. Egy pici, pár száz fős, de erős közösség, mérhetetlen teherbírással, és azzal a képességgel, hogy haladjunk az utunkon, bármi történjen is. Sokan elvitatták tőlünk, mások kifejezetten akadályozni akartak bennünket abban a közel öt éve kimondott szándékunkban, hogy a politikai otthont kereső liberális szavazók számára kívánunk közösséget építeni. Figyelembe véve, hogy sok esetben nagyon szeretett, eleinte kifejezetten népszerű szervezetek hogyan tűntek fel üstökösként a közéletben, és tűntek is el szinte teljesen, hónapok alatt, nincs miért szégyenkeznünk. Az elmúlt öt évben, alig voltak barátaink. Azok voltak, azok lettek, akik most is itt vannak körülöttünk. Magyarország érdekein, és a liberalizmus eszmeiségén túl, egymáshoz, akár szűk, akár tágabb körben, mindig hűek voltunk. Akkor is, amikor belülről, és akkor is, amikor kívülről kívántak szétszakítani bennünket. Megmaradtunk.

Most, hogy olyasvalami történt a köreinkben, amire az elmúlt harminc évben nem volt példa: valaki kész volt átadni a stafétát azoknak a fiataloknak, akiknek a fejlődését és felnövését ő kifejezetten támogatta, most sem ez ebből az egészből a fontos. Nem baj. A változásért dolgozunk. Szövetségben. És biztos vagyok abban, hogy a következő négy évben azt is világossá tudjuk tenni, hogy minden ellenszél mellett is, be tudjuk bizonyítani az embereknek, hogy jobbak, nagyobbak és többek vagyunk, mint amilyennek most gondolnak minket. Éppen az általunk kötött kompromisszumok mutatták meg ezt – bárki bárhogyan csomagolja is be őket. Mutassanak még egy pártvezetőt, aki erre kész lett volna.

Sermer Ádám és Fodor Gábor közös sajtótájékoztatója

És hogy ez az egész miért? Mert hiszünk abban, hogy az emberi méltóság mindenekfölött való mivolta, az egyéni és csoportos felelősségvállalás kérdéskörei, a jogtudatosság, a nyugati világhoz hasonlatos állampolgári öntudat, a honfitársaink iránti feltétlen tisztelet, a szabad ország és szabad iskola – jelen pillanatban csak álom- – képe nem maradhat parlamenti képviselet nélkül.