„És kérdik, egyre többen kérdik, 

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták -:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?” 

Márai Sándor: Mennyből az angyal 

Sok tekintetben fordulóponthoz érkezett Magyarország. Érezzük a bőrünkön, a pénztárcánkon, az utcák hangulatán, a közvélemény kutatásokban, és az élet millió egy területén. Négy és fél millió választópolgár gondolja úgy: Orbánéknak mennie kell. Elrontották. De maradnának. És törvényekkel igyekeznek bebetonozni helyzetüket. Egyszerű többség számára számos területen tették megváltoztathatatlanná a fennálló helyzetet, ha véletlenül Fidesz-bukás lenne a vége, akkor nélkülük egyetlen döntést se lehessen meghozni. Mintha ők maguk volnának azok, akik nem értik azt a parlamentáris demokráciát, amelyért ők is személyesen küzdöttek meg, alig több mint két évtizede.

Orbán Viktor és baráti társasága testközelből nézte végig, amikor két rendszerváltó párt mindenen képes volt felülemelkedni, és konszenzusra jutni az ország érdekében. Végignézték, amikor a szocialisták koalíciós partnerrel együtt bőven hozták a kétharmadot, és nem tették saját szolgálóleányukká a törvényeket, nem forgatták ki az országot a vagyonából, nem változtattak önkényesen alkotmányt, úgy, ahogyan az nekik tetsző volt. Orbán Viktor bőven tanulhatott volna európaiságot a többiektől. Nem tette meg.

Ha egy társadalom változást akar, akkor megküzd érte. Éppen hazánk az, amely megmutatta a világnak, hogy véghez lehet ezt vinni egy puskalövés nélkül is. Éppen hazánk az, amely megmutatta, hogy kormányszinten szembe lehet fordulni a negyven éve fennálló rendszerrel, és azt mondani: mi megnyitjuk a nyugati határt. Éppen hazánk volt a keleti blokk egyik legbátrabb országa, amelynek fiataljai és idősebbjei egyként akarták a köztársaságot, olykor többszázezren az utcán demonstrálva érte.

Akik a tegnapi Orbán-szobordöntést szervezték, nem demokraták. Éppen úgy nem demokraták, mint azok, akik 1956 évfordulójára hivatkozva lángba borították az MTV-székházat. Orbán Viktort Sztálinhoz hasonlítani éppen ugyanolyan, mint Gyurcsány Ferencet Rákosi Mátyáshoz, vagy azokhoz, akik az ’56-os forradalmat vérbe fojtották.

Vagy tévedek, és talán az a demokrata, aki barna kabátot adva Orbán Viktorra, elfűrészeli a vádliját, majd lerántja a földre, hogy az egyik hasonszőrű belerúghasson a ledöntött „szobor” fejébe? Milyen alapon kiáltunk mi ördögöt, amikor a másik oldalról Molotov-koktélokat dobálnak? Tán lógni akarjuk látni a miniszterelnököt? Vagy arra várunk, mikor jut Ceaușescu sorsára, hátha egyenes adásban nézhetjük végig? Ez volna az európai Magyarország? Ez volna az ország, amely Európa közepe? Ahol Európa szíve dobog? Vagy ilyen szív ez? Gyűlölettel teli? Már azon sem lepődnék meg, ha a legelszántabb baloldaliak bepakolnának hátizsákjaikat, és odaköltöznének a Kossuth térre, ahogyan tették azt a kormányellenes tüntetők 2006-ban.

Ez, amit vasárnap a Szolidaritás mozgalom, kézen fogva az Együtt-PM szövetséggel, véghezvitt, maga a gyalázat. Elfogadhatatlan, ami történt. Ha így megyünk tovább, a baloldal semmiben sem fog különbözni a jobboldaltól. Ilyenformán nem kell meglepődni, ha a 2014-es választás annyi változást hoz majd az ország életébe, hogy újabb félmillió magyar indul szerencsét próbálni egy olyan, valóban európai országba, ahol megtanulták már, hogy a béke nem a konfliktus hiánya, hanem a sikeres konfliktuskezelés eredménye.

Nyugat-Európára várunk. Hogy mikor hozza ide nekünk végre valaki. Sokat úgy döntöttek – jó időre magam is -, ha Nyugat-Európa nem talál ide a Kárpát-medencébe, majd mi elébe megyünk. De van egy hírem: amíg mi magunk nem kezdünk európai ember módjára viselkedni, teljesen mindegy, hol élünk. Amit vasárnap láttunk, az pontosan a legrosszabb irány. Amolyan Kaukázuson túli.

Az index.hu tudósítása az esetről: http://index.hu/belfold/2013/09/29/ledontottek_a_hungarocell_orbant/ - az alábbi hírforrás az általam felhasznált kép forrása is.