Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere egy konferencián azt találta mondani: az új családjogi törvénybe nem kellene olyan fogalmakat csempészni, mint az abortuszhoz való jog. Hivatkozott arra, hogy ahhoz, hogy a magyar társadalom öregedését megfékezzük, és fenntartható fejlődési pályára állítsuk a gazdaságot, az egy főre jutó, átlagos gyermekszámnak nem 1,3-nek, hanem 2,1-nek kéne lennie. A cél nemes, az eszköz azonban gyalázatos volna.

Tisztában vagyok az öregedő társadalom problémájával. Azt is látom, hogy Európa szerte fejfájást okoz ez a jelenség mind a gazdaságpolitikusoknak, mind a társadalom változásaira és új kihívásaira választ kereső szociálpolitikusoknak. Idehaza különös jelenség zavarja meg az amúgy is sötét képet, a nyugdíjfinanszírozás terén: a Ratkó-gyerekek hamarosan nyugdíjba vonulnak, akikre egyelőre nem nagyon látszik keret a központi költségvetésben.

Azt is értem, hogy Balog Zoltánnak mi a célja ezzel. Nyilvánvalóan mindenki szeretne boldog családokat látni az utcán, kiegyensúlyozott, fejlődésképes gazdaságot, szűkebb, vagy nem létező társadalmi szakadékot. Azonban a javaslata – amely a későbbi, minisztériumi helyreigazító kérelemből kiderül – nem minősül ajánlattételnek. (Feltételezésem szerint inkább nem voltak ínyére a reakciók, ezért visszakozott a nevében az EMMI sajtóosztálya.)

Néhány tényező mellett a miniszter sem mehet el. Az ellátórendszerek már így is elégtelenül működnek. Mi lenne, ha egy újabb „Ratkó-generációt” szabadítanánk a bölcsődékbe, óvodákba, ráadásul, feltehetően csupa olyan gyerekből, akiket egyébként nem vállaltak volna a szüleik, ha dönthettek volna az abortusz mellett? Balog Zoltán mindemellett arról is megfeledkezett, amikor ezt a kijelentést tette, hogy minden ember maga rendelkezhet saját testével és életével, éppen ezért káros ezt a jogot korlátozni. Az abortusz szigorítása valójában a szabadság elleni fellépés: az anyák döntési lehetőségeinek szűkítése.

A Fidesz-kormány arról ismerszik meg, hogy alapvetően a bizalmatlanság rendszerét építi, döntésképtelen, felelősségvállalásra csak korlátozottan képes alattvalókat nevel a fiataljainkból – a gyalázatos közoktatási rendszerünk „vívmányain” keresztül –, holott éppen az volna a cél, hogy felelősségteljes állampolgárokká legyünk, amikor betöltjük a tizennyolcadik életévünket.

Szinte már természetes, hogy egy így gondolkodó kormányzat minisztere felveti: az abortusz tilalma kívánatos egy ilyen országban. Én azonban, liberálisként bízom az emberekben. Hiszem, hogy mindenkinek joga és kötelessége a saját életéért és döntéseiért felelősséget vállalni. Éppen ezért vallom, hogy a törvényi szabályozásnak az abortuszra nézve is az alapvető szabadságjogokat tiszteletben tartva kell működnie.  

Nem feledkezhetünk meg a tényről, hogy egy nő egyébként is éveken át – talán élete végéig – küzd önmagával, ha elvetet egy babát. Sosem tudhatjuk, mi készteti erre a döntésre. Éppen emiatt léteznek a jelenlegi abortusz-szabályozásban (elméleti) fékek, mint a kötelező konzultáció és a gondolkodási idő. Amennyiben az motiválna, ami Balog miniszter urat, először a saját házam táján kezdenék el először söprögetni, és feltenném a kérdést: ha jól működik a rendszer, vajon miért van, hogy puszta formalitásként működik a „tájékoztató”? A magzati élet védelme fontos. Erre kellene helyezni a hangsúlyt, de ez láthatóan nem sikerül. Miért nem fordulnak vissza ilyenkor nagyobb arányban nők, és döntenek az örökbe adás mellett, amikor számos pár vár arra, hogy végre édes gyermekeként szerethessen egy adoptált babát?

Az abortusz kérdése más szempontból is rendkívül kényes. Ha a törvényi szabályozás nem biztosít lehetőséget egy nőnek arra, hogy legális keretek között megszakítassa nem kívánt terhességét, a törvényhozás gyakorlatilag életveszélybe sodorja azokat a nőket, akik minden áron el akarják vetetni a gyereküket. Illegálisan elvégzett abortuszok tömkelege következik – csakúgy, mint számtalanszor a történelem során. Ez 2014-ben nonszensz volna.   

Ha az a cél, hogy tudatosabban tervezzünk családot, megelőzzük a nem kívánt terhességeket, illetve abortusztól eltérő döntésre késztessük a nem kívánt terhes nőket, akkor úgy gondolom, mindenekelőtt nagy hangsúlyt kell fektetni a nyolcadik osztályosok szexuális felvilágosítására. Azt kérem a minisztertől, mielőtt bűnözőnek kezdene el kezelni nőket, akik meg akarnak szabadulni a magzatuktól, nézzen bele egy biológiakönyvbe, amely jelenleg azt tanítja 14 éves lányoknak, hogy hogyan szőrtelenítsék a lábukat és hogyan szedjék a szemöldöküket.

A pubertáskoruk elején lévő gyerekek előtt lehet álszenteskedni, és úgy csinálni, mintha a szex egyáltalán nem érdekelné a néhány éven belül nem kívánt terhesség szempontjából leginkább érintett korosztályt, a gazdasági mutatók és a szociális ellátórendszerek elégtelensége mellett azonban már nehéz elmenni. Nincs ez másként az egészségüggyel sem. Ahelyett, hogy a kormánytagok közül minden hónapban elmondaná valaki, hogy a nőnek a bölcső és a tűzhely mellett a helye, tennie kell az esélyegyenlőségért, és azért, hogy a fiatal magyar nők gyermekvállalást követő munkapiaci visszailleszkedése zökkenőmentes legyen.

Egy könnyebben élő társadalom fiatal párjai előszeretettel terveznek még egy babát, könnyebben házasodnak (ha nem a mindennapi megélhetés a gondjuk, hanem az, hogy melyik ruhát kölcsönözzék ki a nagy napra, és hová menjenek nászútra) – elvégre ez a cél, ha jól értem a miniszter urat. Hiszen felteszem, hogy Balog Zoltán csak kiutat keresett a zsákutcából. Ez szép dolog.

A feladat adott. A labda nem a nőknél pattog.