Te mit tennél, ha kitörne a háború?

A cikk szerzője kivételesen nem én vagyok. Egy fiatal, lelkes párttársammal, Haladi-Bús Balázzsal történt az alábbi, igen tanulságos eset. Balázs maga is tudja, milyen megkülönböztetettnek lenni, sokszor a saját életében is találkozik ilyesmivel, mégsem azt az utat választotta, hogy begubózik, és elmenekül a világ elől. Büszkén vállalja önmagát, és éjt nappallá dolgozik azért, hogy senkit se érhessen negatív diszkrimináció. A tegnap vele megesett történet jól mutatja, micsoda szükség van a munkájára.

A tegnapi napomat úgy terveztem, hogy délután 16.00-tól 20.00-ig egyik párttársammal, Gyöngyivel fogok aláírásokat gyűjteni a Rendszerbontó Népszavazás kiírásához, de a 16 órás kezdés nem jött össze: egy kisebb csoport menekült szorult – látszólag kisebb – segítségre a közlekedésben. Nem haboztam. Ami viszont utána történt, mélységesen felháborított.

68-as busszal utaztam, amikor felszállt egy férfi, akiről egyből gondoltam, hogy menekült. A férfi épp jegyeket szeretett volna vásárolni, de a sofőr nem értette, hogy mit mond, ezért alkalmi tolmácsnak álltam. Több társával együtt érkezett, és a Keleti-pályaudvarra szeretett volna eljutni. Mohamad-nek hívják.

menekultek_haladi-bus_balazs.jpg

Fotó: Haladi-Bús Balázs. A kép a csoport hozzájárulásával készült. A történetük megírására szintúgy engedélyt adtak, mert érzik, hogy ahogyan velük ez a társadalom bánik, nem normális. 

Az út alatt elmesélte, hogy Hamából, Szíria egyik városából érkeztek. Mohamad-nek kész volt az élete. Volt háza, családja, egy étterme és egy szibériai husky kutyája, akit sajnálatos módon ilyen hosszú útra nem tudtak magukkal hozni, ezért elbúcsúzott tőle és szélnek eresztette. Egyik nap a házukat, amiben éltek egy repülőgép lebombázta. Vele együtt az éttermük is megsemmisült. Mindenük odaveszett, ezért elhatározták, hogy egy békésebb helyet keresnek, mert a háború okozta károk miatt nem maradt semmijük, csak néhány személyes értéktárgy, ruha és némi készpénz.

Kőbánya-Kispesthez érkeztünk és sejtettem, hogy tovább szeretnének utazni a Keleti pályaudvarig, ezért szerettünk volna jegyeket vásárolni.

A számomra minősíthetetlen élmény csak ezután következett:

Egy jegy a Keleti pályaudvarig fejenként 350 forint, és hat éves kor alatt az utazás díjmentes.

A BKK ügyfélszolgálaton a sorszámkihúzó gépből a 025-ös számot kaptuk és a hármas számú ügyfélszolgálati pulthoz kerültünk. Az ott dolgozó férfinak feltűnt, hogy miért jöttem be az ügyfélszolgálatra, már sejtette is, hogy mi a helyzet, ezért megosztotta velünk a véleményét, amit csak én értettem, eközben végezte a munkáját. Ezt sajnos nem tudtam elmondani az első ügyfélszolgálati pultban dolgozó hölgyről, aki kicsit sem jóindulatúan tette fel a kérdést azzal kapcsolatban, hogy vajon a hat éven aluli gyerekeknek akkor is jár-e a díjmentes utazási kedvezmény, ha nem EU-s állampolgárok? Sebtiben rávágtam, hogy igen, de ezt valószínűleg ő is nagyon jól tudta.

A következő meglepetés a metró bejáratánál ért bennünket, mivel 15 darab jegyet vásároltunk és még volt velünk négy, hat éven aluli kisgyerek, ezért segítettem a jegyellenőröknek, mert a magyaron kívül nem beszéltek más nyelvet.

Már készültünk felszállni a metróra és lesétálni a lépcsőn, amikor az egyik jegyellenőr megkérdezte, hogy miért segítek nekik. Mondtam, hogy csak a Keletiig segítek nekik eljutni. Ez után bicskanyitogató hangon megjegyezte, hogy: „Hozzon ide még 100.000-ret, csak hogy legyünk még többen.” Erre én: „Kérem, kíméljen meg a személyeskedő megjegyzéseitől és inkább végezze a munkáját, ahelyett, hogy megjegyzéseket tesz és feltart minket az utazásban. A jegyeket megvásároltuk, Ön kivételesen ellenőrizte a kezelt jegyeket, azt hiszem, hogy Önnek eddig terjed a munkája.”

Ezek után hangos nem tetszésüket fejezték ki – majd a gyűlölködők lépten-nyomon hallható érvei jöttek elő -, hogy vajon segítek-e másoknak is a menekülteken kívül? Válaszoltam, hogy igen, mert segíteni annak kell, akinek szüksége van rá. Egyből arra gondoltam, hogy az helyes, ha segítek egy magyar állampolgárnak, de az már nem, ha egy bajbajutott embereknek segítek eljutni A-pontból B-pontba?

Szeretném hangsúlyozni, hogyha személyeskedő megjegyzések nélkül kérdeznek bármilyen témával kapcsolatban, akkor szívesen válaszolok, mert így normális. Ugyanakkor nem vagyok köteles semmilyen személyeskedésre. Az efféle játszmák nem visznek előre és minden szereplőt a mélybe húznak. Nem vagyok hozzájuk partner.

Mélységesen felháborítónak tartom, hogy a munkáját végző jegyellenőrnek mi köze van ahhoz, hogy én éppen kinek segítek? Ez nem tartozik rá, ő azért van ott, hogy ellenőrizze a jegyeket, nem azért, hogy megjegyzéseket tegyen – főleg nem munkaidőben.

A jelenlegi magyar társadalom problémáját abban látom, hogy idehaza milliókból hiányzik a megértés, a szolidaritás és a segítőkészség. Sajnos sok honfitársunkon érzékelem, hogy közömbösek fontos témákkal kapcsolatban, csak ettől nem fognak megoldódni a problémák, és a sült galamb senkinek sem fog a szájába repülni.

Az elmúlt napokban hallhattunk arról az esetről, hogy egy teherautóban 71 ember vesztette életét. Eközben az egyik nyilvános csoportban az alábbi párbeszédet olvashatjuk:

„Nem kár értük! Megdöglik egy tyúk, kár, de nem baj! Ugyanez történik 50 menekülttel? Baj, de nem kár!”

„Na és?”

„Kevesellem.”

„Már valami elkezdődött!”

„Nem volt kár egyért sem, azt kapták, amit kerestek és megérdemelték!”

„Ezek szerint nem csak a tengeren lehet…”

menekultek_mti_kovacs_tamas.jpgFotó: MTI/Kovács Tamás

Bárki kerülhetett volna annak a 71 embernek a helyében, mert nem vagyunk különbek egymástól. Azért, mert olyan szerencsések vagyunk, hogy nem kerültünk még ilyen helyzetbe? Ez nem érv. Ez egy mentség a gyűlöletre. De arra – szerintem – különben sincs mentség.

Az egyenlő bánásmód mindenkit megillet, ezért fejezzük ki szolidaritásunkat az önkéntesek munkája, a menekültek tragikus helyzete mellett és üzenjünk a magyar kormánynak, hogy elég volt a gyűlöletkeltésből és mások hibáztatásából!

Jöjjetek el ti is szerdán, mert a Magyar Liberális Párt tagjai is ott lesznek a tüntetésen

Emberek vagyunk és tudunk tenni a változásért, a változás bennünk van!

Meg kell értenünk, hogy ezek az emberek segítségre szorulnak. A jelenlegi kormány csak uszít és gyűlöletet kelt. Bűnbakokat keresnek az elesettek, a kisebbségek és a másként gondolkodók között, holott a bajt, a gazdasági- és társadalmi hullámvölgyet ők maguk okozták.

Az EU-s pénzeket elszórja egy életveszélyes, haszontalan kormánypropagandára, drótkerítésre, ami alatt a felnőttek simán átbújnak, viszont a gyerekek súlyosan megsérülhetnek. Ezen kívül elszórják a pénzt plakátokra, amelyet magyarul írtak, tehát nyílván nem a más nyelveken beszélőknek szól, ezzel csak a szavazótáborukat szeretnék növelni, nem segíteni ezeknek az embereknek.

Képzeld el, hogy a te utcádat bombázzák le, a fél családodat megölték, de még van némi készpénzed, egy okos telefonod és az út egyelőre még szabad nyugat felé.

ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI!

EURÓPA, SZOLIDARITÁS, EGYÜTTÉLÉS, EMPÁTIA! Aki nem így gondolja, nincs helye az Európai Unióban. Ez itt a szabadság és a szolidaritás közössége. Csatlakozni kívántunk hozzá. Most, hogy először állít bennünket kihívás elé az értékközösség, amelynek tagjai lettünk, megfutamodunk? Igazán gyáva magatartás volna.

A szerző a Magyar Liberális Párt Egyenlő Bánásmód Munkacsoportjának vezetője