Az Orbán-kormányt áthatja az áporodott szagú, huszadik század közepét idéző szellemiség: megfélemlítés, idomítás, dezinformáció a bűvös trió. Az oktatási rendszer egyértelműen az autoriter vezetés fenntarthatóságát hivatott szolgálni, és már sajnos egyáltalán nem meglepő, hogy megjelent a „hazafias testnevelésóra” gondolata. Az EMMI a megvalósíthatósági tanulmányra el is különített nyolcmillió forintot. Minden okunk megvolna rá, hogy lemondóan bámuljunk magunk elé, de ilyenkor kell a leginkább tiltakozni.

Az egész alapja nem más, mint az iskolai lőterek kialakításáé: „ha már úgyis fenyeget bennünket az egész világ – különös tekintettel a menekültválságra -, ez a töketlen Európai Unió meg úgysem képes semmire, hát majd megvédjük magunkat. Erre pedig ildomos időben felkészülni” – gondolja a kormány.

a kép forrása: orankivul.blog.hu 

A legfőbb gond azzal van, hogy az oktatási rendszert mindig úgy kell összerakni, hogy tervezői a jövőbe tekintsenek, ne a múltba, hiszen a jövőben való kihívásokra kell majd választ találniuk a jelenlegi iskolásoknak. Radó Péter szigorúan a témánál maradva azt mondta: „a hazafias testnevelés alatt korábban a katonai előképzést értették. A 19. és a 20. század első felének tömeghadsereg-ideológiája alapult azon, hogy az ország védelméhez nagy mennyiségű, elkötelezett, képzetlen katona kell, akiknek pár hét alatt meg lehet tanítani, hogyan használják a kezükbe adott puskát. A modern hadsereg viszont nem ilyen, oda magasan képzett szakemberek kellenek, amihez nem hazafias testnevelés kell, hanem jó színvonalú középfokú közismereti oktatás. A felderítő szakasz eltéved, ha nem tudja értelmezni a műholdról kapott adatok tömkelegét a laptopján.” Kirívóan kínos tehát, hogy amennyiben a kormány célja valóban az, hogy egyszer majd megvédhessük magunkat, mert – szerintük - NATO és EU tagokként nem számíthatunk majd senki másra, még esélyt sem adunk arra, hogy ez sikerülhessen.

A jelenbeli hatások még elkeserítőbbek. Az iskolának ma arról kell szólnia, hogy megtalálja a gyerekhez az utat. Már nem válnak be a régi vágású metódusok: egy poroszos szemléletben oktató tanár maximum közutálat tárgyává válik a suliban, ennél többet nem ér el. Nem tud változtatni a gyerek viselkedésén, nem lesz rá hatással, nem tudja terelgetni, nem fogja lenyűgözni. A tanár-diák viszonyban az hozza a legcsodálatosabb eredményeket, ha kapcsolatuk együttműködésen alapszik, és a felnőtt is kész tanulni a gyerektől. Ekkor tanárt a diák önszántából követi. Ez az elmúlt évszázad diktatúráiban kialakított oktatási szemléletben nem sikerülhet. Ezt nehezére esik megérteni ennek a kormánynak: lényegében nekilátott az iskolarendszerünk baltával való szétbarmolásának.

Nem teremtő rombolásról beszélünk

Ma egy olyan oktatási rendszer kezd megmerevedni itthon, ahol az iskolapolgárok mindegyike rosszul érzi magát. A diák, a szülő, a tanár, az intézményvezető… mindenki. A kozmetikázó lépések mind azért következtek be, mert az oktatásügyért felelős aktuális tisztségviselők látták ugyan, hogy baj van, mégsem volt birtokukban működőképes recept, hogyan lehetne javulni. Minden dimenziót tekintve elment mellettük az idő, a megrendelő – maga Orbán Viktor – világismeretét és emberképét tekintve évtizedekkel van elmaradva attól, ahogyan az euroatlanti szövetségi rendszer szebb napokat látott tagországaiban tekintenek polgáraikra. A miniszterelnök úgy tekint a gyerekekre, ahogyan a Horthy-korszakban volt szokás, emiatt csúszik szét minden.

a kép forrása: mek.oszk.hu

A világ és a gyerekek is megváltoztak. Nem lehet kalodába zárni a fejüket, nem lehet megfenyegetni őket. Ha valaki megpróbál velük erőszakosan bánni, csak irányíthatatlanná válnak. A legjobb az volna – mind fiziológiás mind pedagógiai értelemben -, ha az alsó tagozatos testnevelésóra a szabad mozgásról, a gyerekek saját ötleteiből születő játékokból állna nagyrészt, amelyeket tarkítanának az egyébként elsajátítandó mozdulatsorok, feladatok. A „hazafias testnevelésóra” ennek totális ellentéte. Nevetséges is beadni a gyereknek, hogy azért fut, rúgja a bőrt, mászik kötélre, vagy lóg a bordásfalon, hogy egyszer majd megvédje a hazáját. Az itthoni sorkatonaság emlékét sokan őrzik még az emlékezetükben. A középiskola utáni teljes szellemi lepusztulás és az elégtelen környezetben való túlélés terepévé váltak a laktanyák, nem a fejlődésé.

Nem értik, hogy nem ez az irány

Amennyiben valaki már az iskolai tornaórán azt akarja üzenni a gyerekeknek, hogy fel kell készülnünk önmagunk megvédésére, az tovább akarja erősíteni az elszigeteltséget, az Európai Unión belüli fekete bárányságot, a két világ közti lebegést, és azt az érzést egy alig tízmilliós társadalomban, hogy erősek vagyunk. De itt, félúton Kelet és Nyugat között, egy ilyen kicsi nemzetnek éppen abban rejlenének lehetőségei, amit ez a kormány egyáltalán nem akar erősíteni. A kreativitás támogatása, az önálló gondolatok szárnyalása, az informatikai szaktudás – amelyen keresztül előbbi kettő leginkább kamatoztatható ebben az évszázadban -, valamint az együttműködésre való készség fejlesztése, a csapatmunka, az asszertív kommunikáció… ezek mind elengedhetetlen képességek ahhoz, hogy az ember megállja a helyét a jelenben. Feltehetően erről szól majd a következő pár évtizedünk is.

a kép forrása: Coworker.com

Nem hinném, hogy találunk épeszű embert ebben az országban, aki örömmel rábólintana arra, hogy a gyereke azért hajtsa végre a tornagyakorlatokat, hogy egyszer majd a hazáját is megvédhesse. Szánalmas azt gondolni, hogy egy XXI. századi esetleges háborúban bárki is érni fog még valamit a partizánkúszásával. Nem itt tart már a világ. Az a kormány, amelyik itt tart, egyetlen dolgot akar elérni: állampolgárai úgy féljenek valamitől, hogy közben azt hiszik, hogy fapados – és módfelett elégtelen - felkészülésük még felsőbbrendűvé is tette őket a többi nemzethez képest. Ez a kezdeményezés nem pusztán szánalmas, de talán minden eddigi oktatásügyi rombolást felülmúl.