Bősz Anett blogja

2014.nov.22.
Írta: Bősz Anett komment

A nap, amikor az „ünnepelt” utcára vonul

Kizárólag azok a gazdaságok képesek hosszútávon fenntartható fejlődést produkálni, amelyeknek mindenkori kormányzatai különös tekintettel vannak az oktatási rendszer fejlesztésére. Finnország, néhány évtizeddel ezelőtt egy szegény, mezőgazdasági ország volt, amikor az ország vezetői úgy határoztak: a tanárok fizetését előkelő szintre húzzák fel, amelyből biztos egzisztenciát tudnak teremteni, valamint megkezdik az oktatási rendszer átfogó, strukturális átalakítását – ezzel kezdődött meg az a töretlen menetelés, amely lehetővé tette, hogy Finnországot mára szinte minden OECD-felmérés az élbolyba sorolja. Ezzel éppen ellenkező trendet tapasztalunk Magyarországon. A helyzet több mint aggasztó.

Amikor valaki miniszterelnökként azt gondolja: egy társadalom büntetlenül megteheti, hogy nem törődik a felnövő generációk megfelelő fejlesztésével, véleményem szerint nem hibát, bűnt követ el.

Orbán Viktor nem sokkal a jövő évi költségvetési keretszám-tervezetek napvilágra kerülését követően azt nyilatkozta: „2015 a szakképzés éve lesz”. Ezzel a kijelentéssel anélkül is probléma volna, ha nem lenne a magyar szakképzési rendszer katasztrofális állapotban – hiszen a modern gazdasági húzóágazat a szolgáltatás szektor, nem pedig a mezőgazdaság, vagy az ipar, ily módon, egy egészséges ütemben fejlődő társadalomnak egyre több diplomásra van szüksége.

felsooktatas.jpgA középiskoláktól közel 69 milliárd forintot von meg a büdzsé, ami annál is inkább szomorú, mivel évek óta folyamatosan csúszunk le a használható tudást mérni hivatott PISA-felmérésekben – hogy csak néhány alapproblémát említsek a számos elhibázott lépésből, amelyet az Orbán-kormánynak köszönhetünk. A kompetenciateszteken a diákjaink egyharmada kap egyes, vagy kettes minősítést, de még mindig nem értünk a szóból.

A helyzet nem fekete és fehér. A rendszerváltást követő két és fél évtizedben hazánk igen lomhán reagált a világ változásaira. A ’90-es évek által körülölelt évtized sikeresnek tekinthető, azonban az ezredforduló mintha eltüntetett volna minden fejlődésre való képességünk. A III. Magyar Köztársaság közélete éppúgy szürkült el, mint ahogyan a társadalom: a pillanat, amikor régiós szomszédaink elrugaszkodni látszottak (és némelyikőjüket még a 2008 III. negyedévében jelentkező világválság sem tudta igazán feltartóztatni a fenntartható fejlődés pályáján), a mi országunk gyarapodása elkezdett lassulni, végül, 2010-ben – társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági értelemben is - negatívba váltott át.

A munkaerőnk nemzetközi versenyképessége esett, amit nagyban köszönhetünk az oktatási rendszerünk elégtelenségének. (Az alábbi ábrán láthatjuk azt, amint a korábban nálunk jóval rosszabb gazdasági helyzetben leledző Lengyelország is utolér minket, 2012-ben - majd le is hagy -, hogy az évek óta Euróval fizető szlovákokról már ne is beszéljünk...) A külföldi beruházó ugyanis nem azt a munkaerőt keresi, amely olcsóbb, hanem azt, amelynek az ár-érték aránya jobb. Ez pedig a nyelveket beszélő, képzett, kreatív és önálló munkavégzésre képes emberek esetében tud a leginkább teljesülni. Lényegtelen, hogy diplomásról, szakmunkásról, vagy a kettejük közt húzódó, színes és széles réteg bármely tagjáról beszélünk.

ho1-20140326_1.pngAz elmúlt évek kormányzása alapján ki merem jelenteni: Orbán Viktor teljes generációkat nem ért. Nem érti az idők szavát sem. Nem látja, hogy mi az, amit a XXI. század elvár egy munkavállalótól, nem látja, mi az, ami versenyképessé tesz egy pályakezdő fiatalt. Ez jól látszik abból, hogy úgy gondolja: a szakmunkásoknak puszta végrehajtóvá kell válnia, akik nem beszélnek idegen nyelven, nem áll rendelkezésükre a matematika eszköztára, valamint képtelenek a számítógép készségszintű használatára – holott ezek a képességek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy ember eligazodjon a mai világban. Nem értem, milyen közoktatási államtitkár az, aki el tud menni a tény mellett: a szakmunkásképzők heti órarendje egyetlen angol, egyetlen matematika és egyetlen informatika órát ír elő.

A legdrámaibb változtatások egyike egy októberi miniszteri rendeletből derül ki, amely a két tannyelvű iskolákat sodorja nehéz helyzetbe. Ezek azok az intézmények, amelyeknek köszönhetően a korábbi 10%-ról 50%-ra nőtt egy-egy évfolyamon azoknak a nagykamaszoknak a száma, akik az érettségi bizonyítvány mellé nyelvvizsga bizonyítványt is szereztek. Egyúttal ezek azok az iskolák, amelyek azon családok gyerekeinek biztosították a magabiztos nyelvtudás megszerzésének lehetőségét, akik számára szüleik nem tudtak magánnyelvtanárt, vagy drága magániskolát finanszírozni. Itt újra megjelenik a szemlélet, amelyet régen tapasztalunk az orbáni vezetés részéről: „akinek nincs pénze, annyit is ér”.

Az összes intézkedés a jelenleg is óriási méreteket öltött társadalmi szakadék bebetonozását eredményezi. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerek számára marad a színvonaltalan szakképzés, egyúttal szüleik társadalmi helyzetének újratermelése. Nincs kitörési lehetőség, holott látjuk, hogy a diplomások jelenleg, átlagosan 170%-kal keresnek jobban, diplomával nem rendelkező társaiknál.

Szociológiai felmérésekből tudjuk, hogy a diplomások elismerésre méltó hányadára az is igaz, hogy nem csak saját életük kiegyensúlyozottabb (önbevallásos alapon adott válasz a kérdésre, elégedett-e az életével, illetve boldognak tarja-e saját magát), de gyermekeiket is tudatosabban nevelik, s belőlük emiatt nagyobb valószínűséggel lesz sikeres felnőtt. Ezen a tendencián a szakképzés, illetve az alacsonyabb iskolai végzettséget adó intézmények oktatási színvonalának növelésével is lehetne javítani, amelyre szintúgy nem törekszik a kormányzat: jelenlegi közoktatási rendszerünk nem tanít gondolkodni és eligazodni a világban. 

A szakképzéssel kapcsolatosan tovább súlyosbítja a helyzetet egy elhibázott társadalmi vélekedés. A diplomák (és a diplomások) kultiválásának szemlélete azt eredményezte: aki szakmát tanul, kevesebbet is ér, mint az, aki magasabb iskolai végzettségre tesz szert, emiatt ismét kényszer szüli majd a döntések nagy hányadát: "szakmunkás leszek". Németországban egész kampányt építettek e szemlélet lebontására a szakszervezetek. (Rendkívül szellemes kisfilmjük, amelyben több tiszteletet kérnek a szakmunkásoknak, itt megtekinthető.) Amíg nem érkezik meg az a gondolat a társadalomba, hogy mindannyian ugyanannyit érünk – függetlenül attól, menyit keresünk, milyen papírt szereztünk tanulmányaink során, vagy hogy mivel foglalkozunk -, az oktatási rendszerünk sem lesz egészséges. Ennek visszatükröződése az a folyamat, amelyet Orbán Viktor kormányának intézkedéscsomagjaiban látunk megtestesülni. 

Régóta húzódó problémát lett volna képes ekkora erővel bíró kormányzat megoldani az oktatásban: az erőszakos központosítás, a tankönyvpiac államosítása, a tankönyvek jó részének átideologizálása helyett a kompetencia-fejlesztésre használható óraszám növelése, érzékenyítő programok, kis korban elkezdett önfejlesztő gyakorlatok kerülhettek volna fókuszba. Ezek azok, amelyekben a magyar diákok hosszú évek óta gyengén teljesítenek, és éppen emiatt determinált a katasztrofális jövőkép: a felnövő generációk munkapiaci versenyképessége elenyésző lesz nyugat-európai (de most már közép-európai) kortársaikhoz képest (is), ez pedig úgy fékezi a magyar gazdaság fejlődési lehetőségét, akárcsak a behúzott vészfékkar egy amúgy is igen lassan haladó vonatszerelvényét.

pedagógus tüntetés 02.jpgTörténelmi lehetőséget baltázott el a 2010-ben megválasztott kétharmad, mert történelmi felelősségét fel nem fogva halad egy olyan irányba, amely társadalmi és gazdasági katasztrófához vezet. Erről sok szakember beszámolt már. Érdemes volna odafigyelni rájuk. Talán még nem késő – bár beszédes, hogy a mai pedagógustüntetésen részt vevő tanárok előzetesen azt nyilatkozták: a magyar közoktatás napján nem önmagukért, a gyerekekért mennek utcára. Újfent egy olyan helyzet, amikor az próbál adni, akitől már mindent elvettek. 

Beszéljünk a tegnapi tüntetésről

A tegnap esti, Kossuth téri tüntetés szónokai többek közt az elmúlt 25 év eltörléséről, saját rendszerváltásról és a teljes politikai elit bukásáról beszéltek, amelynek tagjai – ahogyan ők mondják – mindannyian felelősek az elmúlt két és fél évtized kudarcaiért. A tüntetés szervezői, a hivatalos program befejeztével magára hagytak egy több tízezres tömeget, majd nemsoká megkezdődött a kordondöntés, lökdösődés és a rendőrök kiszorítósdi játéka. Mit is várunk, ha a néhány hete még fegyelmezett (és véleményem szerint hatalom számára ijesztő) tömeg helyett egy olyan tüntetést éltünk meg, amelyre könnyedén süt bélyeget a kormányoldal? És – sajnos – még igazuk is lesz.

tüntetés 03.jpg

Szép is lehetett volna - a képet köszönöm a NOL.hu-nak 

Túl azon, hogy mit gondolok arról, hogy mennyire alter, mennyire újbaloldali CCCP-s pólóban megjelenni (mert úgy látom, csak egy szubkultúra divatja akar lenni, és semmi rosszat nem feltételezek róla, még csak ideológiai irányvonalat sem látok bele), szerintem a konferanszié ne jelenítse meg önmagát, ha a szervezők odacsődítettek több tízezer embert, "a végre eljövő egység" reményében. Ha ő konferanszié, akkor adja át a mikrofont azoknak, akik meg azért jöttek, hogy saját álláspontjukat adják elő a tömegnek, és ne jelenítsen meg önálló véleményt - pláne, ha ez ennyire furcsa üzenet -, vagy váljon szónokká, és képviselje a CCCP-pólósokat. Majd jönnek a sajtkészítők, meg nagyorrúak is (persze, ez verekedés közben már nehezen derül ki, hogy ki micsoda - erről is megvan a véleményem). 

CCCP-s póló.jpgHa az a célja ennek a tüntetéssorozatnak, hogy megjelenítsen egyfajta civil, ellenzéki egységet, akkor nem kell feltűnő üzenetet hordozó pulcsiban érkezni. Megjegyzem, szerintem sem bazmegolni nem kell, sem nem eltörölni az elmúlt 25 évet. Nem lenne baj, ha az új ellenzék tanulna a régiek hibáiból. Mert az eltörlés nem kifejezetten ezt célozza.

Néhány szónoknál az jutott eszembe, amikor a Jobbik hevesen hangoztatta, hogy – hatalomra jutásuk esetén - a kereskedelmi tévék el lesznek dózerolva. És akkor itt egy tömeg, ami meg mást akar eldózerolni. 

Az egész kép olyan, mintha a Magyar Nemzet rendelte volna. Sokszor eszembe jutott, hogy mikor kapja el egy újabb önjelölt forradalmár a bömbit, hogy "gyerekek, tudjátok mit? Költözzünk ide a térre, és ne menjünk el addig, amíg nem mond le az Orbán Viktor, meg nem takarodik a büdös ****ba az egész rohadt kétharmad". Aztán meg majd a készenléti rendőrök megtalálják a zoknijukba dugott Molotov-koktélokat, néhány hét múlva, a sátrukban.

tüntetés 01.jpgHa már váltás, akkor olyannak képzelem, mint a Romániában kialakult helyzetet, ahol a győztes azt mondja, hogy itt nem a bosszúállás és a megtorlás kormányzása következik. Valószínűleg éppen ezért szavaztak rá a magasabban iskolázott, fiatalabb, jellemzően városban, vagy külföldön élő rétegek. Ott legalább egy körre összeszedte magát a progresszív irány.

Meglátjuk, mire mennek vele – de talán nem is kell ennyire előreszaladni.  Idehaza elszigetelt, egymást gyűlölő csapatokból áll ez az egész - ha létezik egyáltalán haladó szellemű irány. Már kételkedem benne. Mi még várunk a saját Klaus Iohannisunkra. Így nem fog megjelenni a színen. No meg politikai fókusz és politikai pártok nélkül sem. 

Itt nem Dávid és Góliát küzdelme, hanem egy ebihal harca zajlik a bálna ellen  

Egyre kínosabb a magyar Külügyminisztériumnak és az egész magyar kormánynak, ami az USA-ból kitiltott honfitársainkkal kapcsolatban zajlik. Valamiért, mintha csak egyre erősödne Orbán Viktor azon gondolata, hogy mindig harcolni kell valami, vagy valaki ellen. Egyet felejt el a magyar kormányfő, itt nem a hős Dávid küzd a nagy Góliáttal, csupán az ebihal harcol a bálna ellen - ahelyett, hogy meglátná: ők ketten nem konkurensek.

Az egészben a legdöbbenetesebb az, hogy miközben az elmúlt évek legnagyobb botrányai mellett a magyar közvélemény jó része elment, valahol, valakik mégiscsak vezették a bűnlajstromot – az ellenzéki pártokon és civil szervezeteken kívül is. A minap az USA nagykövetsége egy kétoldalas dokumentumot adott át a Külügyminisztériumnak. A dokumentum az alábbi, kritikus pontokat tartalmazza:

  • a trafikrendszer átalakítása
  • a mezőgazdasági áfacsalások
  • egy amerikai mezőgazdasági cég által felvetett korrupciós gyanúra
  • a NAV inkább az áfacsalási botrányt kirobbantó Horváth Andrást vizsgáltatta
  • a mezőgazdasági áfacsalás
  • az intézményesült korrupció
  • a külföldön folytatott korrupt üzelmekről szóló törvény (FCPA) be nem tartása
  • Kiemelt Adózók Igazgatóságát, a KAIG-ot megszüntették 2013 januárjában („módszeresen ellehetetlenítették és feloszlatták″ – írja a dokumentum egy forrásra hivatkozva).

Orbán Viktor reakciója nemes egyszerűséggel annyi volt: „ha nem lenne angolul, azt hinném, egy ellenzéki párt írta”.

Obama_Orban.jpgLehet, hogy a magyar miniszterelnök egy fecninek érzékeli a világ egyik legnagyobb politikai- és gazdasági hatalma által összeállított kritika áradatot, de nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a dokumentumban ismét előkerül a demokratikus intézmények elégtelen működése, a fékek és ellensúlyok rendszerének sérülése, a médiaszabadságot károsító fejlemények és a rendszerbe mélyen beleivódott korrupció. Sokatmondó ezen felül az, hogy a minisztérium több mint egy héten át elhallgatta a dokumentumot a közvélemény elől – csakúgy, mint az önkormányzati kampány alatt napvilágot látott új KSH adatot: egy év alatt 100.000-rel nőtt a szegények száma itthon.

Magyar Levente, külügyi államtitkár a következő szavakkal illette a dokumentumot – amelyről több külügyi szakértő is azt állította: a diplomáciában létezik a pecsét és aláírás nélkül is hiteles és hivatalos irat. Persze, ismét itt egy könnyen emészthető kormány-üzenet, a feltétlen hívek felé: „komolytalanok ezek az amerikai diplomaták”, csakhogy a magyar kormány feje ismét súlyos diplomáciai baklövést követett el kijelentésével.

Miközben a kormány egy baloldali kampányhecchez hasonlítja a dokumentum átadását, a kormányfő arról beszél, hogy az ember a barátaitól szívesen fogad el kritikát, de ami sok, az sok. Az a probléma, hogy nekünk már Keleten vannak a barátaink. Bárhogyan igyekszik Szíjjártó Péter – rendkívül cinikusan - a magyarok euro-atlanti barátságát és a térséggel ápolt jó viszonyát hangsúlyozni, azért ez mégiscsak furcsa, egyetlen nappal az után, hogy az azeri elnök jelenlétében – magyar miniszterelnök szájából - elhangzott mondat alapján: számunkra Azerbajdzsán mintaállam.

orbán aliyev.jpgA legnevetségesebb cselekményszál azért mégis a CÖF-é (ki másé lehetne), amely az amerikai ügyvivőt diplomáciai mentességéről való lemondásra szólítja fel. Ismét készenlétben állt a pálinkáért és kolbászért utcára vonuló százezres tömeg, de ezúttal megelégednek azzal, hogy a vezetőség feljelenti Goodfriendet. Ez is egy megoldás.

Hazánk területén kevesebben élnek, mint Londonban, a mérhetetlen szereptévesztésünk mellett van azonban egy sokkal nagyobb problémánk: kiskirályok és hatalomgyakorlók erdejében elvesznek az ügyek. Elveszik a fejlődésre való képességünk. Elveszik az arra való képességünk, hogy békés kapcsolatot ápoljunk a szomszédainkkal (akik közül Románia éppen a harmadik osztályosoknak járó, iskolai használatra bocsátott táblagépek finanszírozását dolgozza ki, miközben mi államosított tankönyvpiaccal vágunk neki a botrányok övezte tanévkezdésnek). Nincs ez másként a tőlünk távolabb élő, európai népekkel sem.

Elvesztettük az összes nyugati szövetségesünket. Eljutottunk odáig, hogy nem csak a hagyományosan nagy gazdasági- és diplomáciai erővel rendelkező nemzetek nem kérnek belőlünk, de a velünk egyébként baráti viszonyt ápoló, térségbeli nemzetekre sem támaszkodhatnánk, egy esetleges nemzetközi konfliktusban.

Elment mellettünk a világ. Elvesztegettünk egy egész évtizedet. És amikor erre valaki felhívja a figyelmünket, mi partra vetett, egyre nevetségesebbé váló ebihalként tiltakozunk azok ellen, akiket egykor a barátainknak – és követendő példának - tekintettünk. Mindeközben egy külügyekről szóló konferencián elhangzik az a mondat: „Azerbajdzsán azért csinálja jól, mert kinyitotta a határait – szemben a Kádár-rendszerrel, amely kapun belül tartotta a saját ellenzékét. Baku így biztosítja, hogy sosem lesz ott rendszerváltás.” Attól tartok: nálunk is ez a cél. A legjobb úton haladunk efelé.  

1000 év dohszaga az EMMI-ben

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere egy konferencián azt találta mondani: az új családjogi törvénybe nem kellene olyan fogalmakat csempészni, mint az abortuszhoz való jog. Hivatkozott arra, hogy ahhoz, hogy a magyar társadalom öregedését megfékezzük, és fenntartható fejlődési pályára állítsuk a gazdaságot, az egy főre jutó, átlagos gyermekszámnak nem 1,3-nek, hanem 2,1-nek kéne lennie. A cél nemes, az eszköz azonban gyalázatos volna.

Tisztában vagyok az öregedő társadalom problémájával. Azt is látom, hogy Európa szerte fejfájást okoz ez a jelenség mind a gazdaságpolitikusoknak, mind a társadalom változásaira és új kihívásaira választ kereső szociálpolitikusoknak. Idehaza különös jelenség zavarja meg az amúgy is sötét képet, a nyugdíjfinanszírozás terén: a Ratkó-gyerekek hamarosan nyugdíjba vonulnak, akikre egyelőre nem nagyon látszik keret a központi költségvetésben.

Azt is értem, hogy Balog Zoltánnak mi a célja ezzel. Nyilvánvalóan mindenki szeretne boldog családokat látni az utcán, kiegyensúlyozott, fejlődésképes gazdaságot, szűkebb, vagy nem létező társadalmi szakadékot. Azonban a javaslata – amely a későbbi, minisztériumi helyreigazító kérelemből kiderül – nem minősül ajánlattételnek. (Feltételezésem szerint inkább nem voltak ínyére a reakciók, ezért visszakozott a nevében az EMMI sajtóosztálya.)

balog_zoltan.jpgNéhány tényező mellett a miniszter sem mehet el. Az ellátórendszerek már így is elégtelenül működnek. Mi lenne, ha egy újabb „Ratkó-generációt” szabadítanánk a bölcsődékbe, óvodákba, ráadásul, feltehetően csupa olyan gyerekből, akiket egyébként nem vállaltak volna a szüleik, ha dönthettek volna az abortusz mellett? Balog Zoltán mindemellett arról is megfeledkezett, amikor ezt a kijelentést tette, hogy minden ember maga rendelkezhet saját testével és életével, éppen ezért káros ezt a jogot korlátozni. Az abortusz szigorítása valójában a szabadság elleni fellépés: az anyák döntési lehetőségeinek szűkítése.

A Fidesz-kormány arról ismerszik meg, hogy alapvetően a bizalmatlanság rendszerét építi, döntésképtelen, felelősségvállalásra csak korlátozottan képes alattvalókat nevel a fiataljainkból – a gyalázatos közoktatási rendszerünk „vívmányain” keresztül –, holott éppen az volna a cél, hogy felelősségteljes állampolgárokká legyünk, amikor betöltjük a tizennyolcadik életévünket.

Szinte már természetes, hogy egy így gondolkodó kormányzat minisztere felveti: az abortusz tilalma kívánatos egy ilyen országban. Én azonban, liberálisként bízom az emberekben. Hiszem, hogy mindenkinek joga és kötelessége a saját életéért és döntéseiért felelősséget vállalni. Éppen ezért vallom, hogy a törvényi szabályozásnak az abortuszra nézve is az alapvető szabadságjogokat tiszteletben tartva kell működnie.  

my choice - abortusz.jpg

Nem feledkezhetünk meg a tényről, hogy egy nő egyébként is éveken át – talán élete végéig – küzd önmagával, ha elvetet egy babát. Sosem tudhatjuk, mi készteti erre a döntésre. Éppen emiatt léteznek a jelenlegi abortusz-szabályozásban (elméleti) fékek, mint a kötelező konzultáció és a gondolkodási idő. Amennyiben az motiválna, ami Balog miniszter urat, először a saját házam táján kezdenék el először söprögetni, és feltenném a kérdést: ha jól működik a rendszer, vajon miért van, hogy puszta formalitásként működik a „tájékoztató”? A magzati élet védelme fontos. Erre kellene helyezni a hangsúlyt, de ez láthatóan nem sikerül. Miért nem fordulnak vissza ilyenkor nagyobb arányban nők, és döntenek az örökbe adás mellett, amikor számos pár vár arra, hogy végre édes gyermekeként szerethessen egy adoptált babát?

gyogyulj-abortusz-utan-tajtekozva-tamadt1.jpg

Az abortusz kérdése más szempontból is rendkívül kényes. Ha a törvényi szabályozás nem biztosít lehetőséget egy nőnek arra, hogy legális keretek között megszakítassa nem kívánt terhességét, a törvényhozás gyakorlatilag életveszélybe sodorja azokat a nőket, akik minden áron el akarják vetetni a gyereküket. Illegálisan elvégzett abortuszok tömkelege következik – csakúgy, mint számtalanszor a történelem során. Ez 2014-ben nonszensz volna.   

Ha az a cél, hogy tudatosabban tervezzünk családot, megelőzzük a nem kívánt terhességeket, illetve abortusztól eltérő döntésre késztessük a nem kívánt terhes nőket, akkor úgy gondolom, mindenekelőtt nagy hangsúlyt kell fektetni a nyolcadik osztályosok szexuális felvilágosítására. Azt kérem a minisztertől, mielőtt bűnözőnek kezdene el kezelni nőket, akik meg akarnak szabadulni a magzatuktól, nézzen bele egy biológiakönyvbe, amely jelenleg azt tanítja 14 éves lányoknak, hogy hogyan szőrtelenítsék a lábukat és hogyan szedjék a szemöldöküket.

szrtelenites.jpgA pubertáskoruk elején lévő gyerekek előtt lehet álszenteskedni, és úgy csinálni, mintha a szex egyáltalán nem érdekelné a néhány éven belül nem kívánt terhesség szempontjából leginkább érintett korosztályt, a gazdasági mutatók és a szociális ellátórendszerek elégtelensége mellett azonban már nehéz elmenni. Nincs ez másként az egészségüggyel sem. Ahelyett, hogy a kormánytagok közül minden hónapban elmondaná valaki, hogy a nőnek a bölcső és a tűzhely mellett a helye, tennie kell az esélyegyenlőségért, és azért, hogy a fiatal magyar nők gyermekvállalást követő munkapiaci visszailleszkedése zökkenőmentes legyen.

Egy könnyebben élő társadalom fiatal párjai előszeretettel terveznek még egy babát, könnyebben házasodnak (ha nem a mindennapi megélhetés a gondjuk, hanem az, hogy melyik ruhát kölcsönözzék ki a nagy napra, és hová menjenek nászútra) – elvégre ez a cél, ha jól értem a miniszter urat. Hiszen felteszem, hogy Balog Zoltán csak kiutat keresett a zsákutcából. Ez szép dolog.

szegenyseg_140613.JPG

A feladat adott. A labda nem a nőknél pattog. 

A falakat ledöntik, ugye?  

25 éve omlott le a Berlini Fal.

1989. november 9-én olyasmi történt, amit negyven éve nem látott a német közvélemény: egy sajtótájékoztató úgy zajlott, hogy mind a közszereplők, mind a tévénézők, mind az újságírók ugyanazt akarták: lebontani a Berlini Falat, valamint megszüntetni a Kelet- és Nyugat-Németország között húzódó határt.

Nem tudni, hogy a hirtelen jött újságírói kérdés tette-e, de az új szabályozás bejelentése után – miszerint az NDK állampolgárai privát- és egyéb utazásokat a jövőben szabadon tehetnek -, a bejelentést tevő politikus nem talált időbeli hatályt meghatározó pontot a frissen bejelentett törvényen (bármennyire is keresett), így végül kibökte „ahogy én látom, ez mostantól így van”. 

Az erről készült videó szavak nélkül is rendkívül megindító.

A híradót követően a határőrök nem tudták visszatartani a tömeget Kelet-Berlin utcáin, és kénytelenek voltak megnyitni előttük a határátkelőket, Nyugat-Berlin felé. A több tízezres tömeget addig visszatartó rendőrség és katonaság egy csapásra békés tömegterelgetővé vált, és arról gondoskodott, hogy a hír hallatára megindult kelet-berlinieket biztonsággal engedje át a kapukon. Ahogyan több korabeli híradásban elhangzik: kontrollálhatatlanná is váltak ezek a folyamatok, és a hatóságok embereinek nem volt más választása.

A villáminterjúkat adó járókelők a legtöbben ugyanazt a választ adták a kérdésre, „hová mennek?”: „sehová, én csak hallottam a híradóban, és elindultam, gondoltam, kipróbálom. És működött!” A helyiek szótárába ekkor került bele a manapság mindennapi életben őket ért kellemes meglepetésekre használt, „Berlini Csoda” kifejezés. Akinek véletlenül nem sikerült a föld fölött átjutni a falon, egyszerűen felszállt a metróra, és megtette az addig elképzelhetetlent: átutazott nyugatra. Amikor a szerelvény elérte a huszonkilenc éven át határátkelőként szolgáló Friedrichstraße megállóhelyet, a vezető a helyi tömegközlekedési vállalat nevében szívélyesen üdvözölte az utasokat Nyugat-Berlinben. Aki föld fölött végigállta a sort Trabantjával, vagy bármilyen kelet-német rendszámú autóval, azokat a határon pezsgővel és virággal köszöntötték. 

02.jpgA többi már történelem. No meg, itt van nekünk a szívet melengető jelen: Berlin megrázta magát, elfogadott mindenkit, akit arra fújt a szél, és Európa nem hivatalos kulturális fővárosává emelkedett, mindössze két évtized alatt.

Berlinben az utca embere nem keres különösen sokat. Nincsenek is nagy igényei. A helyi fiatalok gyakorta azért járnak biciklivel, mert bérletre már nem telik. (Persze, a bérlet árából akár 10-szer el lehet menni a barátokkal sörözni - talán ez túl nagy alternatív költség.) A berlini ember nem kertel. Persze, sok esetben a szókincse sincs meg ahhoz, hogy ezt megtehesse, de valahogyan ott a magyarázkodásnak, a szabadkozásnak és a köntörfalazásnak nincs terepe. Mintha csak a „Berlin” táblánál ki volna függesztve egy használati útmutató a városhoz: legyél nyitott, egyenes, toleráns és elfogadó. Nincs más esélyed, ha egy boldog társadalom apró fogaskerekévé szeretnél válni. A berlini ember nem frusztrált, még csak pillantásával sem tesz fel olyan kérdéseket az másiknak: „te miért vagy ilyen furcsa?” „miért így beszélsz németül?” „mit keresel itt, ahol csak németeknek szabadna lenni?”

01.jpg

Hát, Isten éltesse Berlint ezen a különös napon, amely annyi fordulatot hozott a világ életében! Ma két szülinapost is ünneplünk Németország fővárosában. Abban a fővárosban, amely a rendszerváltást követő, első össznémet parlament szavazása során, kis híján lemaradt arról, hogy betölthesse ezt a posztot, mert a jelenlevő képviselők elismerésre méltó hányada úgy vélte: az egykori Harmadik Birodalom fővárosa nem méltó arra, hogy a szabad világ jelentős központjává váljon.

05.jpg

Talán a berlini utcák, a parkok, a városon végig kacskaringózó folyó, de legfőképp maguk a berliniek meghallották a Bundestagban folyó heves vitát, és éppen emiatt igyekeznek megmutatni mindenkinek: lehet tanulni a történelemből. És lehet ezt másként is csinálni.

Isten éltesse őket! Negyed évszázad után. 

A köszöntést a U2 is megtette - a huszadik évforduló alkalmával. Szép volt. 

 

 

 

Nyolcadikos biológiakönyv - szerintem

Az Orbán-kormány úgy gondolja, az alábbi képeknek kell szerepelnie egy nyolcadikos kamaszt tájékoztató biológia tankönyvben, amely testének és életének fontos kérdéseiről értekezik.

szemoeldoeksmink.jpg

szrtelenites.jpgVéleményem szerint az alábbi képek, valamint a hozzájuk tartozó magyarázat, az önmagával és a kamaszok fejlődési ritmusával tisztában levő, tanítványait ismerő, nyitottan beszélő tanárra van szükség, aki előítéletektől mentesen képes elfogadni azt a tanítványt is, aki picit talán türelmetlenebb, meg azt is, amelyik egy darabig inkább még maradna gyerek. Egyben viszont minden kiskamasz egyforma: előbb, vagy utóbb az alábbi képek és az általuk hordozott információ nélkül nagyon rosszra fordulhat a sorsuk.

Tanítani felelősség. Oktatási rendszert tervezni annál is nagyobb. Köznevelést központosítani, tanórát hasztalan dologra fecsérelni, és nem megismertetni a diákokat elengedhetetlen információkkal - pusztán azért, mert talán zavarba ejtő az első pár percben néhány tizennégy éves kuncogása - bűn.

Egy tinédzserek fejlődését szolgáló képsorozat - ránctalanító- és szőrtelenítő tippek helyett - valahogyan így néz ki:

Ovszer-felhelyezese1.jpg

lactacyd femina.jpg

product_img_0000002073_th_600.jpg

hpv1.jpg000044629_mellvizsgalat-l.jpg

graph_body_11.png

magzatvédő vitamin.jpg

12863_pozitiv_terhessegi_teszt.jpg

Orbán úr, ugye, milyen rossz lenne, ha a fentiekkel valamelyik lánya nem lenne tisztában? De el kell ismerjem,  mindegyikőjük szemöldöke nagyon jól sikerült!

 

 

Orbánnak mennie kell

Gazdasági és társadalmi katasztrófa fenyegeti Magyarországot, ez mind a gazdasági mutatókból, mind a közhangulatból jól látszik. Orbán Viktor kormányának négy éve alatt páratlan méretűre duzzadt a szegénység – általuk unortodoxnak nevezett, valójában viszont -, inkompetens emberek által irányított, csapni való gazdaságpolitikájával nem hogy fékezte volna, erősítette a világválság okozta visszaesés következményeit. A magyarok legnagyobb tragédiája azonban az, hogy éppen sorsdöntő pillanataikban nem érezhetik magukat embernek, holott ezek az egész életet meghatározzák: a születés, az iskola, a munkába állás, munkapiacról való kiszorulás utáni visszakerülésért folytatott küzdelem, esetleg a betegség, vagy a halál. Az oktatási- és egészségügyi rendszerünk egész egyszerűen nem embernek való, az elesettekkel és a kisebbségeinkkel barbárok módjára bánik az Orbán-kormány, és itt a legújabb, agyament koncepció.

"Drasztikus eszközöket vet be a kormány a szegénység kezelésére. Ez a megoldás sem kerül kevesebbe, mint a jóléti társadalom, csak többen esnek ki a rostán, vagyis többen lesznek olyanok, akik egyetlen fillér legális jövedelem nélkül tengetik az életüket. Az állam gyakorlatilag elengedi félmilliónyi ember kezét."

(...) "A miniszterelnök az elmúlt hetekben már pedzegette, hogy a mostani kormányzati ciklusban megszüntetik a jövedelempótló támogatásokat. Azzal érvelt, hogy "az ország csak akkor nyerhet, ha munkába áll", a jólét alapja csak a munka lehet, és azt is előrevetítette, hogy ennek nyomait már látnunk kell a költségvetési törvényjavaslatban." - írja a VS.hu

Ezzel a hírrel új értelmet nyer a kijelentés, miszerint nem a netadó az, amiért utcára kell menni. A '89-es, konszenzusok garmadája teremtette Alkotmányt ezek az emberek összegyűrték, és kidobták az ablakon, majd saját világnézetük képére formált, oktrojált alaptörvényt léptettek hatályba. A médiaszabadság kérdésében az EU folyamatosan a körmünkre néz, hiszen ma, Magyarországon nem valósul meg a sajtószabadság – bármit is állítanak a kormánypártok. Az USA egyes honfitársainkat kitiltja országának területéről, a páratlan méretűre duzzadt, magyar korrupció miatt, mindeközben pedig heves (gyakorta belpolitikai) botrányok rázzák meg az Ukrajnát elkerülő Déli Áramlat megépítését – amely jelentősen növeli majd észak-keleti szomszédunk Oroszországtól való függőségét. Ez a sokadik, igen jelentős külpolitikai esemény, amelyet elfedni igyekezett a kormány, a septiben bejelentett, majd pár napon belül, kutyafuttában visszavont netadóval.  

A Tusnádfürdőn elhangzott, '68-asokkal, egyéni szabadságjogokkal, liberális demokráciával, Nyugat-Európával és alapvető, társadalmi békéhez elengedhetetlen értékekkel szembemenő beszéd volt az, amelyben megismerhettük Orbán Viktor valódi jövőképét. Mondhatnám, hogy koncot dobott az értelmiségnek, de a bejelentett intézkedésekből világosan kirajzolódik, hogy korántsem erről van szó. A miniszterelnök bizony új szintre emeli a gazdaságpolitikai ámokfutás fogalmát. 

orbán viktor tusványos.jpgMindezek mellett barbár társadalmak azok, amelyek olvasatában úgy lehet bánni a kisebbségekkel és az elesettekkel, ahogyan ebben az országban. A szegregáció és a negatív diszkrimináció mindennapos. Ez a kormány több magyar embert alázott meg négy év alatt, mint a rendszerváltást követő kormányzatok együttvéve. De nem kell elesettnek lenni ahhoz, hogy az embernek megaláztatásban, vagy embertelen bánásmódban legyen része: a magánorvosra költeni képtelen család szülése egészen máshogyan alakul, mint jómódú társaiké. Nincs ez másként a haldokló emberi méltóságával sem, sőt, akinek nincs pénze, még halála után is megszégyenítik. Emlékeznek még a szociális temetés dermesztő ötletére, a „temetés folyamatában részt vevő" családtagokkal?

túltömött kórterem.jpgAz is árulkodó, hogy a kormányzat egy olyan oktatási „reformot” indított útjára, amelyben a tankönyv kinyilatkoztat – ahelyett, hogy a világot megismerni igyekvő gyerek felfedező útját segítené -, és az olvasott, vagy hallott szöveg feltétel nélküli elfogadására, kételkedés (és gondolkodás) nélküli létre készíti fel a jövő alattvalóit. Egy olyan világban, amilyet a Fidesz és a KDNP kéz a kézben építenek, másra nincs is szükség, mint uniformizált, világról egyáltalán nem gondolkodó emberekre.

integrált oktatás.jpgOrbán Viktor illiberális állam építéséről beszél, és miközben az a kifejezés hagyja el a száját, hogy "munkaalapú társadalom" - ami alatt ő kétkezi munkásokat, nem pedig szolgáltatás szektor által húzott, modern összetételű piacgazdaságot és fenntartható fejlődést ért (hiszen utóbbi egy érthetetlen világ számára) -, páratlan méretűre nőtt a szegénység hazánkban. Milliók élnek létminimum alatt, a lakosság közel fele nem tudja rendesen fűteni a lakhelyét. Egyetlen év lefogása elég volt, hogy százezerrel nőjön a szegények száma - amely adatot a KSH csak az őszi, önkormányzati választás után mert nyilvánosságra hozni. Arról a megállíthatatlannak tűnő folyamatról már csak civil szervezetek beszélnek, hogy naponta két honfitársunk veszíti el a fedelet feje fölül.

A kormányfő szemmel láthatóan azt sem érti, hogy a közfoglalkoztatás hosszú távon nem hatékony: több kárt okoz, mint hasznot, ezen felül jóval drágább, mint a munkanélküliség kezelésére bevethető, egyéb fiskális eszközök, esetleg egy hatékonyan működő szociális háló, amely kizárólag rászorultsági alapon oszt segélyt, azt is jól ellenőrzött, korrupciónak teret nem engedő módon.

munkanelkuliseg-kezelese-1-1-png.exact729x857.jpgA képet köszönöm a VS.hu-nak. 

Munkahelyteremtő beruházásokról évek óta alig beszélhetünk, hiszen az országban nincs jogbiztonság, emiatt életveszélyessé vált beruházni. A vállalkozó egyszerűen azt sem tudja, jövő hónapban milyen adóterhek, esetleg újabb, szektorális szabályozások vesznek ki súlyos százezreket, vagy milliókat a zsebéből. Ezt a külföldi beruházók hamar átlátták, s néhányan vannak csak a hazai és a külföldi befektetők között, akik képesek valamilyen, - sok esetben összemutyizott - kedvezményeken alapuló, biztos lábakon álló munkahelyteremtő projektbe fogni. Sajnos az is igaz, hogy a magyar munkaerő – az oktatási- és szakképzési rendszerünk színvonaltalan alakulása és modernizálásának elmaradása miatt – régen elvesztette nemzetközi versenyképességét, szemben a régió többi országával. Ennek – és az infrastrukturális beruházások elmaradásának – következményeként, az sem kedvez a hazai munkapiacnak, hogy Nyíregyháza helyett könnyebb Brnot, Nyitrát, vagy Marosvásárhelyt választani, amikor egy nemzetközi cég kelet-közép-európai célpont mellett dönt, termelése kiszervezésére.  

munkanelkuliseg-kezelese-2-1-png.exact729x766.jpg

A képet köszönöm a VS.hu-nak 

A páratlan méreteket öltött, főképp Észak- és Kelet-Magyarországot sújtó munkanélküliség és szegénység elért egy olyan szintet, ahonnan csak nagyon hosszú, tudatos építkezésen keresztül van kiút. Ha a holnapi napon átvenné egy menedzser szemléletű, stabil többséggel rendelkező, demokrata az ország vezetését, nem pusztán törvénygyárrá kéne alakítania az országgyűlést (hogy enyhítse az elmúlt négy év, jogrendben bekövetkezett pusztítását), hanem beruházások megkezdéséhez szükséges engedélyek tömkelegét kéne átfuttatnia a rendszeren: feszített tempóban kéne dolgoznia négy éven át ahhoz, hogy elkerüljük a gazdasági és társadalmi katasztrófát - és itt még mindig csak az Orbán-kormány okozta gödörből való kilábalásról beszélhetnénk. 

Ebben az országban ma félmillió gyerek nem eszik rendesen. Tíz évet töltöttünk el az Európai Unióban, és mára eljutottuk odáig, hogy - míg nyugat-európai társaink számára a szegénység fogalma valami olyasmit jelent, hogy a „pénztelen” embernek egy öreg, csúnya autóval, vagy biciklivel kell járnia, esetleg ritkán sincs pénze moziba, vagy étterembe menni, addig - idehaza azt jelenti szegénynek lenni, hogy már hó elején sincs mit tenni az asztalra.

szegenyseg1.jpgKözel egy évszázad elteltével újra ugyanolyan hosszú a sor, ha ételosztást hirdetnek. 

Ami Magyarországon történik, elfogadhatatlan, de mindenekelőtt fenntarthatatlan. Ha egy európai országban, 2014-ben minden harmadik ember képtelen arra, hogy elégséges színvonalon lássa el magát és a családját, ott nagyon nagy a baj. Emellett az, hogy a kormányzat visszavonja-e a netadót, édesmindegy. 

A felelőtlenség országa

Ugyan a választási kampány már némiképp bemutatta őt, most mégis úgy kezdem: szeretném, ha megismernének valakit. Balogh József egy Baranya megyei falu liberális polgármester-jelöltje volt, és ugyan a végső dicsőség nem lett az övé, azért mégiscsak megér egy misét Patapoklosi „kényszerpolitikusa”. (Ő nevezi így saját magát.)

Ugyan liberális polgármester csak egyetlen egy lett ebben az országban – a szintén Baranya megyei – Besencén, Ignácz József személyében, Patapoklosin mégiscsak ünnepelhettünk egy közgyűlésbe bejutott képviselőt, aki a Magyar Liberális Párt színeiben mérette meg magát (de nem ő áll e bejegyzés reflektorfényében).

Balogh József.jpgBalogh Józsefet egy olyan összejövetelen ismertem meg, ahol a Liberálisok polgármester-jelöltjeivel közösen elemeztük ki a kampányt, és persze, egy picit lazítottunk is – másfél év után először. Józsi megragadta a figyelmem, amikor a bemutatkozásának részeként elmondta: „nyerhettem volna, de nem nyertem – ez az én hibám”. Milyen nagy tett a mai Magyarországon felelősséget vállalni valamiért!

Hogy manapság hányféle formáját mutatja a felelősségvállalás hiánya idehaza, talán leginkább a történelmünkhöz való viszonyunkon lehet lemérni. Ritka az olyan társadalom, amelynek szinte minden tagjának családját megsebezte az elmúlt évszázad, de még ritkább az olyan ország, ahol ezeket a problémákat a szőnyeg alá söpörni igyekszik a hatalom, és - legyünk őszinték -, a történelemkönyveink is.

A leginkább innovatív ötleteiről, fáradhatatlanságáról, céltudatosságáról és alázatosságáról megismerhető Balogh József ma a következő cikket juttatta el hozzám, és arra kért, ha tehetem, szerezzek neki nagyobb nyilvánosságot, mert erre senki sem figyel.

Következzenek az ő szavai: egy rendkívül szorgalmas, eszes, jó szívű cigányember megrázó írása.   

„70 -éve történt.

1944. október 16-án, a nyilas hatalomátvétel másnapján a déli hadműveleti terület kormánybiztosa elrendelte, hogy a cigányok tartózkodási helyeiket nem hagyhatják el, aki ezt teszi, az büntetendő és internálandó (147/HdM Korm. Bizt./1944. Szombathely). A rendelet betartását a helyi csendőrség és a nyilas fegyveres pártszolgálat biztosította.

Bár javában folyt már a cigányok helybeli mészárlása több helyen is az országban, a gépesített intézményes és törvényes Porrajmos, azaz a tömeges cigány deportálás Magyarországon, 1944. november 3-4-én a Belügyminisztérium VII. osztálya és a Honvédelmi Minisztérium Hajnácskőy László csendőr alezredes irányítása alatt "országos razziát szervezett a romák összeszedésére és németországi rabszolgamunkára való átadására”.  

November 2-án Budapest környékén, Rákospalotán, Csepelen, Pesterzsébeten, Soroksáron, Kispesten, Pestlőrincen, Nagytétényben, Budakalászon, Újpesten.porrajmos-4.jpg

November 3-án az országos razzián összefogott Vas, Zala, Pest, Nógrád, Baranya, Tolna, Somogy, Fejér, Győr, Komárom, Veszprém megyei romákat vasúton a komáromi Csillagerőd cigánylágerébe szállították. Ezt az erődöt Komáromi Magyar Királyi Katonai Internáló Tábornak nevezték. Innen kiválogatva kerültek külföldi koncentrációs táborokba. Kezdetben vagonokra pakolták, végül gyalogmenetekben hajtották egyenesen a halálba.

A deportáltak és áldozatok számáról ma sincs teljes adat, hisz’ még feltárásra vár. Családomból 3 áldozat és 4 túlélője volt. Többször írtam a túlélőkről és emlékeikről, de van még nálam kevés mozzanat és pár történet azokról a siralmas napokról, melyeket még nem írtam le, s talán teljesen ismeretlen forrással szolgálhat.

A Nemzetközi Holokauszt Emléknap január 25. (Auswitz 1945. január 25 -én szabadult fel.) Ennek ellenére a Magyar Holokauszt Emléknap mégis április 16, mert 1944 -ben ezen a napon kezdődött ténylegesen és törvényszerűen a gettósítás, Észak-Magyarországon. Augusztus 2. a Porrajmos Nemzetközi Emléknapja. (1944. augusztus 2-3 Birkenau II. cigány tábor elpusztítása). Ezzel szemben Magyarországon, 1944. november. 2-3. a cigányok deportálásának tényleges időpontja.porrajmos - 01.jpg

Egy kérdésem lenne minden olvasómtól és érintettől: ha a nemzetközi Porrajmos napja augusztus 2-án van, miért nincs Magyarországon, november 2-3-án megemlékezés napja, a tényleges magyarországi Porrajmosról?”

Attól tartok, Józsi kérdésére jó darabig nem kapunk majd választ. 

Fal mellett osontatott demokraták

A tegnapi tüntetés egy szép történet lehetne. Szép történet lehetett volna, de még sincs jó szájízem. Nem csak a Lendvay utcai székháznál történt vandalizmus miatt. Nem csak a fociultrák miatt, akiket messziről meg lehetett ismerni fekete, kapucnis melegítő fölsőjükről, és arról, hogyan durvult el a tegnapi, békés tüntetés. Ők voltak azok, akiknek közük nem volt a József nádor térről érkező tömeghez: ők célirányosan a Fidesz-székházhoz érkeztek.

Néhány párttársammal úgy gondoltuk: a jelenlegi helyzetben nem engedhetjük meg magunknak, hogy "pusztán" az internetadó ellen tüntessünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy miközben magyarokat azért tiltanak ki az Egyesült Államok területéről (akiknek kilétét még mindig homály fedi), mert példátlan méretűre duzzadt a hazai korrupció, ezzel párhuzamosan pedig Navracsics Tibort az Európai Parlament illetékes szakbizottsága az eredetileg neki szánt tárca vezetésére nem tartotta alkalmasnak, mindezek tetejében még nyilvános, brüsszeli meghallgatás is kezdődött a magyar sajtószabadság csorbulásának ügyében. A meghallgatáson még az a néppárti képviselő sem állt ki a magyar kormányért, aki annak a pártcsaládnak az EP-frakciótagja, amelynek Orbán Viktor 2012 decemberéig maga is alelnöke volt. 

1391530_1568445083378208_1624592945188306300_n.jpgA nyilvános meghallgatást arra a napra tűzték ki, amikor az Európai Parlament plenáris ülésen tárgyalta hazánk ügyét. Az események alig egy hete történtek.

Ezek a Brüsszellel vívott harcok a kormány alapvető, rögeszmés gondolatából adódnak, miszerint, hogy hadakoznunk kellene egy olyan közösség ellen, amelynek többek között azt köszönhetjük, hogy felzárkóztatási támogatások és gazdaságfejlesztési célzattal, magyar vállalatokra elköltött, hallatlan mennyiségű (7000 milliárd forintnyi) transzfer érkezett hazánkba, mióta az Unió tagjai vagyunk. Ezek nélkül most 10 százalékkal lennénk szegényebbek. Amikor az EU – noha csak időlegesen – befagyasztja a magyarországi kifizetéseit, óriási pánik kerekedik – nem véletlenül -: hirtelen nincs, aki állná a számlát.

Az Uniónak jelenleg nincs helyettesítő terméke a magyarok számára. Függünk a közösségtől. Aki az ellenkezőjét állítja, nem mond igazat. Egy olyan országban, ahol 2013-ban a beruházási ráta még a pótlásra sem volt elég, ott szembeszegülni a beruházások legnagyobb finanszírozójával – s közben azt kommunikálni róla, hogy a közösség rosszat akar a magyar nemzetnek - egész egyszerűen érthetetlen, szűk látókörű és módfelett becstelen dolog.

1467286_1568444850044898_3254734033128752750_n.jpg

Arról már nem is kezdek el beszélni, hogy az Európai Unió nem pusztán egy óriási pénztárca, amelyet az elmúlt tíz évben már magunk is kinyithattunk. Számos olyan kulturális, oktatási, társadalmi vívmánya van, amelyek értéke felbecsülhetetlen. Hogy csak egyet említsek, a legszemléletesebbek közül: mióta megnyílt az Erasmus-ösztöndíj lehetősége a magyar egyetemisták és főiskolások számára, Mosonmagyaróvárnyi fiatalunk látogatott uniós országokba, hogy olyan tapasztalatokkal gazdagodjon, amelyeket idehaza sosem szerzett volna meg. Ösztöndíjas státusszal, fejenként mintegy havi 100.000 forintot zsebeltek be az EU közös kasszájából Erasmus-hallgatók tízezrei, amely nyelvtudáshoz, kapcsolatépítéshez, tudáshoz, talpraesettséghez, ezeken keresztül pedig egy későbbi, magasabb ívű karrierhez segítette őket.

Ennek a nemzetközi szervezetnek a központja az, amelyet a magyar kormány az egykori szovjet vezetéshez hasonlít, miközben Moszkvával és az önkényuralmat, társadalmi szakadékot, oligarchák oázisát, fékek és ellensúlyok nélküli működést töretlenül építő Putyinnal barátkozik, valamint, közösködve az orosz medvével, olyan titkosított szerződést hoz tető alá, amely két emberöltőre kényszerpályára állíthatja a magyar gazdaságot.  

10402732_1568444966711553_7998166983859912370_n.jpg

Ezek miatt is utcára kell menni.

És ezek azok az ügyek, amelyek alig egy-két ezer embert mozgattak meg eddig. Részben ezért a rossz szájíz. Nem értem, eddig miért nem jöttek? Eddig hol késett a több tízezres, fegyelmezett tömeg?

Ez az, ami miatt az egyik ismerősöm mondata – hallatlan szellemességgel, egyúttal érzékeltetve a helyzet drámaiságát – így szólt a kormány újabb, vérlázító tereléséről, az internetadóról: „amikor már nagyon büdös van, a kormány bevezeti a lábszagot”. Ez a Fidesz kottája. Hogy menjenek utcára az emberek az internetadó ellen, addig meg jól eltusoljuk a nemzetközi botrányainkat és a gazdasági problémáink sokaságát.

10402715_10205049731147813_5914212754449435420_n.jpg

10659170_10205049736907957_2480925200879728350_n.jpg

Ez az, amiért mi, a Liberálisok fiataljaival a tegnapi napon nem kizárólag az internetadó ellen tüntettünk. Tüntettünk a pálfordulás ellen. Tüntettünk az Európában elfogadhatatlanul kulturálatlan formában előadott nacionalizmus ellen, tüntettünk az épülő önkényuralom ellen, tüntettünk a példátlan mértékű hazugságáradat ellen, tüntettünk azért, hogy legalább egymásban, demokratákban tartsuk a reményt – ebben a jogállamiságtól megfosztott országban -: lesz még újra köztársaság.

10752075_10205045967293719_1687559041_n.jpg

10749436_10205045967933735_1889845316_n.jpg

Aztán előkerültek a fekete kapucnisok…

A hivatalos tüntetés végén, megjelentek olyan emberek, akik nem az Andrássy úton, nyugodtan, jókedvvel tüntetve vonultak végig a tömeggel.  Amíg megérkeztünk a Hősök terére, addig ez egy Európa-barát, jó kedvű, jogaiért kiálló, békés tömeg volt. Ezt senki sem veheti el tőlünk.

Amit elvettek a híradások, az minden, ami a Fidesz-székház épületén és kerítésén esett rongálás előtt történt: hogy itt utcára vonult 40.000 ember. Hogy itt nem lehetett átjutni a József nádor téren, de később a Hősök terén sem. Hogy itt az emberek egy újabb önkényes döntés ellen vonultak utcára, és hallatták a hangjukat.

Az öncélú rongálástól és a zavargásoktól elhatárolódom. De nem tudom elfogadni, hogy maroknyi huligán miatt újra arra kényszerüljenek jó érzésű demokraták, hogy a fal mellett osonjanak. Nem tudom elfogadni sem a rongálást, sem azt, hogy összemossanak bennünket valakikkel, akiknek annyit jelentett a tegnap esti tüntetés, hogy ki lehetett dönteni egy újabb kerítést.

Mi kedd este is ott leszünk. Tudjuk, hogy aki a demokrácia pártján áll, előbb, vagy utóbb, mindig a történelem jó oldalán találja magát. És ezért ott kell lenni. Tömegben. Békében.  

Repedező Fidesz-falak?

Még le sem csengett az amerikai korrupciós botrány, máris újabb nemzetközi szégyenbe keveredett az Orbán-kormány. Alig, hogy napvilágot látott azoknak a magyaroknak a névsora, akiket a páratlan méreteket öltött magyar korrupció miatt nem engednek be az Egyesült Államokba, itt a következő pofon: Brüsszelben kíméletlenül elmarasztalták a hazai sajtószabadságot – pontosabban annak csorbulását. A kabinetért még az a pártcsalád sem állt ki, amelynek Orbán Viktor tíz éven keresztül alelnöke volt. Mindeközben egyre leplezetlenebbül dúl az Orbán-Simicska párharc, és a Fidesz most már nem mentes egyéb belső konfliktusoktól sem. Vajon meddig húzza a rendszerváltás óta legrégebben talpon levő politikus alatt düledező szervezet?

Orbán Viktor és Simicska Lajos közt pattanásig feszült a viszony. Miközben a miniszterelnök a valaha volt legerősebb magyar kormány látszatát igyekszik kelteni, a konfliktus kirobbanása előtt is világos volt: egyikőjük nélkül nem létezik a másik, és viszont. Néhány hónapja láttak napvilágot az első jelek arra, hogy mintha a királycsináló hirtelen megelégelte volna a most már minden határon átgázoló kormányfőt, de azt gondolom, nem kizárt, hogy hamarosan trónkövetelők is belépnek majd ebbe a játszmába. 

simicska sufniátadása.jpgA korábban sajtófotósok kerülésére kínosan ügyelő Simicska hirtelen úgy gondolta: átad egy lovardát. lovas kocsit. szekeret. fűcsomótlétrát. (Igazából mindegy.) Különös, hogy nem írta ki a twitterére: "megjöttem"...  

Mindeközben a Heti Válasz súlyos belső konfliktusokról ír, legújabb számában: az egyébként csöndes és higgadt bennfentes, Lezsák Sándor ütközött meg a felsőbb vezetéssel, és bár hetilap holnap nyomtatásban is kapható száma azt írja, Lezsáknak kockáztatnia kellett hozzá, rögtön azt is leszögezi: nyert. Vannak, akik szakadárokról beszélnek, véleményem szerint csak a józanész keresi a kiutat az eddig megdönthetetlennek tűnő vasbeton erődítményből. Talán most kezdett el szivárogni egy másfajta hang, az egyelőre még hajszálnyi repedéseken. Egy biztos: Lezsák már azt is ki merte mondani: „Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a hatalmas sikereknek a hordaléka is jókora. A győztesek körül mindig megjelenik a siserehad, amely nem munkára jelentkezik, csak pozícióra és koncra hajt. A három választás után érdemes lesz átvizsgálni a rendszert, és rendet teremteni.” 

A magyar sajtószabadság ügyében tegnap lezajlott nyilvános meghallgatáson sem remekelt a kormánypárt (de ezen Navracsics ügye után meg sem lepődünk): képviselőjük még csak a megszólalás jogával sem élt – figyelembe véve, mennyire egyedül lett volna a véleményével, talán nem is csoda.

A meghallgatás részleteiről az RTL II készített összefoglalót.

„Már többször mondtam fideszes kollégáimnak, és továbbra is fogom nekik mondani, hogy egy nagyon, de nagyon veszélyes úton járnak. Nem vagyok kommunista, nem vagyok zsidó, nem vagyok magyarellenes, szóval nem vagyok tagja annak a konspirációs elméletnek, amelyet a Fidesz épít. Szeretném kiemelni, hogy a magyar nemzet egy nagy európai nemzet, amely túlságosan sokat szenvedett történelme során. Trianon igazságtalan volt, de ez nem ok arra, hogy 6-7 millió ember nagy Magyarország matricával az autóján rohangáljon. Ez nem módja annak, hogy problémáikat megoldjuk.” Ezek Frank Engel szavai. Ő az Európai Néppárt – vagyis a Fidesz pártcsaládjának - frakciójában ülő, Európai Parlamenti képviselője.

A reklámadóval kapcsolatosan elmondta: „ha egy 13%-os piaci részesedés esetén az összes adó 80%-át ők fizetik – mármint az RTL -, akkor ez nem az én konspirációm Magyarország ellen

Frank Engel - EP.jpgA nyilvános meghallgatáson az EBESZ képviselője, valamint az összes EP frakció hangot adott aggodalmának, a felszólalók gyakorta a kormány jelenlevő képviselőjének, Kovács Zoltánnak, a nemzetközi sajtóért felelős államtitkárnak címezték a mondanivalójukat, aki reagálhatott volna a felmerült témákra, de csak az MTI-nek nyilatkozott - az eseményt követően.

A megtámadhatatlanság látszatát keltő, ereje teljében leledző monolit tömb mintha repedezni kezdett volna az elmúlt napokban. Az USA nem bírta tovább, hogy az EU nem lép a Koppenhágai Kritériumokat (fékek és ellensúlyok rendszere, demokratikus intézményrendszer biztosítása, egyenlő bánásmód, vallási- és etnikai kisebbségek jogainak biztosítása, esélyegyenlőség, szólás- és médiaszabadság…) jelen pillanatban szinte minden ponton megsértő kis országgal szemben, és lépett. Beutazási tilalmat vezetett be hat magyar – köztük a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője és Orbán Viktor egyik közvetlen munkatársa – ellen.

rohadó narancs 01.jpgMessze még a vége, de nem annyira, mint ahogyan azt az újabb kétharmad megszerzése után hittük. A kormányváltáshoz az is kell, hogy az ellenzék felépítse magát, különben társadalmi katasztrófához vezet az új választás: a Jobbik lesz a váltópárt, amely fenekestül forgatná fel az országot, elmélyítve a jelenleg is tátongó társadalmi szakadékot, súlyosbítva az esélyegyenlőség hiányát, növelve a konfliktusokat az Európai Unió és hazánk között.

A szabad világ össztüzet zúdít a magyar kormányra. Mi, akik itt élünk, és a saját életünkről van szó, ideje, hogy elkezdjünk hinni abban, hogy a kormány leváltható. Hamarabb, mint gondolnánk. Ennyi demokratikus alapelvet, ennyi társadalmi csoportot és ennyi erkölcsi normát nem lehet megsérteni anélkül, hogy ne legyen következménye. 

süti beállítások módosítása