Tegnap Bódvalenkén jártunk, élelmiszerekkel és ruhákkal, ahol a 2011-es gárdaakciók és a roma lakosság legnagyobb megfélemlítése közepette, érkezett egy angyali segítség, amely megváltoztatta a falu életét - társadalmi csodát igen, gazdaságit tenni azonban nem tudott -: változatlanul sok az éhező, a település társadalmának jó része fázik.

A BAZ-megyei falu honlapján az első bejegyzés szívszorító: a faluvezetők azt írják, bár nagy utat tettek meg az elmúlt két évben, és a tűzifa is több valamivel, még mindig csak egy szobára való. Kérik a lakosságot, hogy amennyiben valakinek lehetősége van rá, Karácsonykor hívja meg vacsorára a rászorulókat, hogy egy évben legalább egy napjuk legyen, amikor nem nélkülöznek.  

A Budapesttől 244 kilométerre fekvő településre eljutni sem egyszerű. Az instrukció a következő: „Miskolcig, aztán tovább – egészen a szlovák határig”. Számos kistelepülésen és gyönyörű borsodi hegyeken átvágva - mintegy négy órás autózás után -, vadregényes filmeket idéző tábla fogadja az arra járót: BÓDVALENKE FRESKÓFALU.

A demográfiai- és szociális adatok alapján a falu egy átlagos, katasztrofális gazdasági-társadalmi helyzetben szenvedő kistelepülés.

Az útbaigazító tábla után azonban a következő látvány fogadja az embert:

A mélyszegénységben élő, mintegy 200 lelkes település 2011-ben fogott bele a projektbe, melyet a Magyar Református Szeretetszolgálatnak köszönhet, és amely talán képes lesz arra, hogy további munkahelyeket teremtsen, és segítse a falut, hogy a teljes kilátástalanság állapotából, eljusson a kölcsönös bizalom és a társadalmi béke állapotába.

A roma festők művei fontos turisztikai látványosságok, valamint a közösség önkifejező eszközei, melyek segítenek az előítéletek leküzdésében, helyettük pedig – az időközben beindult társadalmi párbeszédnek köszönhetően - azt közvetítik: senkinek sincs mitől tartania. A helyiek igazi csodát tettek önmagukkal, de még mindig nagy a szükség. A faluba érve már egyáltalán nem volt kérdés, minek köszönhető, hogy Bódvalenke számára már csak idő kérdése, hogy megoldjon egy drámai helyzetet, melytől több száz magyar falu szenved hazánkban, azonban nem találják a megoldást.

Igencsak feltűnést keltő furgonnal érkeztünk, és bárki, aki szembe jött, integetett nekünk – barátsággal fogadtak. Az útbaigazítás mellé extrák is jártak, melyek kérdés nélkül zúdultak ránk a fejkendős, mosolygós idős hölgy felől: ő maga nyolcvanöt éves, további szép napot és nagyon boldog Karácsonyt kíván. Úgy köszönt el: „Isten áldja magukat!”

Megérkezve a projektirodához, döbbenetes információt kaptunk a program vezetőjétől, Pásztor Esztertől: a vele készült Klub rádiós interjúnak köszönhetően annyian adakoztak Bódvalenkének, hogy azt kéri, a további adományokat a szomszédos településnek, Tornanádaskának adják. A karácsonyi ünnepség ajándékosztásán azonban arra is fény derült, mi is az a fejenkénti „óriási” adomány, ami után ezek az emberek úgy látják, most már másnak is jusson. Fejenként nagyjából annyi ruha, mellyel jobb napokat látott honfitársaink egy hosszú hétvégés, rövidebb nyaralásra indulnak, egy marék szaloncukor, három tábla csoki, családonként egy zsák krumpli, háztartásonként három-négy liter olaj, és úgy másfél hétre elegendő hús.

Nehéz szavakat találni. Az adományokért kígyózó sor, békés, egymást heccelő, nevetgélő emberekből állt. Mi magunk, némiképp megfáradva az út első felétől is, az aznapi ebédet kihagyva, korgó gyomorral köszöntünk el a helyiektől, no meg Pásztor Esztertől. Úgy ültünk vissza az autóba, hogy fáztunk és éhesek voltunk. Egy órája. És akik a freskófalu projektirodájának lépcsőjén, egymással viccelődve álltak a sorban, szintén fáznak és éheznek. Amióta az eszüket tudják.

Az őket velük karöltve segítő szervezetnek pedig eszébe sem jutott többet elvenni az adományokból, mint ami éppen elég. Hát, valami ilyesmit kellene megtanulnunk mindannyiunknak. Bódvalenke példájából pedig azt: nincs az a szorult helyzet, melyből egy közösség ne tudna kimászni. Hosszú az út, fáradalmas, de ez a mindössze kétszáz ember (többségük halmozottan hátrányos helyzetű roma), nap mint nap bizonyítja be, hogy egyetlen döntés elég az új fejezet nyitásához. Hisznek benne, hogy egyszer elérik a célt: a nélkülözés csak egy rossz emlék lesz minden bódvalenkei számára.

És ha engem valami igazán meghatott a tegnapi napon, akkor azt mondanám, hogy ezek az emberek nap mint nap hisznek a csodában – másként nem járnának azon az úton, amin a freskó-projekt elindította őket -, és amikor egyszer, egy röpke pillanatra, bekopog hozzájuk a segítség, azt azonnal megosztják olyannal, aki – szerintük – még náluk is nyomorúságosabb helyzetben van. Vajon hányan tennék még ugyanezt?

Ma, Körmendi Istvánnal, a Fiatal Liberálisok egyik oszlopos tagjával, a Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Egyesületének (KNOE) ruhaosztásán jártunk. Elgondolkodtató, hogy azok az emberek tesznek másokért, akikkel szemben a kormány súlyos jogsértést követett el: visszamenőleges hatállyal vont meg tőlük jogosítványokat.

A KNOE honlapjának nyitóoldalán a következő két üzenet fogadja a látogatót: „a Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete elkötelezett a demokratikus értékek, az állampolgárokat megillető alapvető jogok valamint az európaiság mellett. A KNOE kiemelten fontosnak tartja a sajtó- és szólásszabadságot, az állampolgári önrendelkezést és a független és szakszerű, igazságszolgáltatást.” Lám, máris el lehet indulni néhány közös ponton.

Csak emlékeztetőül: A főként rendőröket, katonákat érintő korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény egyebek mellett arról rendelkezett, hogy 2012 januárjától az 57 évesnél fiatalabb szolgálati nyugdíjasok az szja-val csökkentett összegű ellátást kapják, ha nem mennek vissza dolgozni a rendőrség úgynevezett szeniorállományába.

A törvényt több magánszemély, jogvédő és szakszervezet, valamint az ombudsman is támadta az Alkotmánybíróságon, egyebek mellett a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, valamint a tulajdonhoz és a szociális biztonsághoz való jognak a sérelmére hivatkozva. Az Ab elutasította kérelmüket. Ezt követően, több európai fórumon igyekeznek bizonyítani az igazukat: visszamenőleges hatállyal vettek el tőlük jogosultságokat. - írta akkor az MTI. 

A mai ruhaosztás helyszínén volt szerencsém beszélni a szervezet elnökével, Kuti Lászlóval. Mint elmondta: megyei szintű nyomozóhivatalt vezetett, kapott hideget-meleget, fizikális-, szellemi- és lelki megterhelést. Azt mondja, rendőrkollégái sokszor meg sem érik az ötvenéves kort. Nem is érti, hogyan alakult ki az a sztereotípia, hogy a rendőrök, kivétel nélkül, naphosszat az irodában lebzselnek és fánkot esznek, amikor az ő esetükben korántsem beszélhet az ember 40 órás munkahétről, – elmondása szerint - sokkal inkább közelebb a 80-hoz, az is olyan történetekkel megspékelve, hogy a legtöbbünk csak rémálmaiban találkozik hasonlóval. 

Fel sem kellett tennem a kérdést, miért a ruhagyűjtés. László azt mondta, ha az ember rendőrként dolgozik, olyan társadalmi rétegek életébe lát bele, melyekkel az utca embere szinte egyáltalán nem találkozik. Talán innen a motiváció, hogy egész álló nap egy utcahőmérsékletű, mindössze két, mobilfűtőtest viszonylagos melegénél szobrozzanak - rászorulókra várva.

Ha az ember felüt bármilyen könyvet, amely arról szól, hogyan éljünk teljes életet, abban a testmozgás, a nevetés, a lazítás, valamint az érintés mellett ott találjuk az önkéntes munkát. És tényleg. Az ember valahogyan egészen máshogy érzi magát, miután tett valamit másokért. Megtiszteltetés, hogy a Magyar Liberális Párt meghívást kapott a rendezvényre! A magam nevében ezúton is nagyon köszönöm, hogy ott lehettünk.

Holnap mi magunk is útra kelünk – pontosabban a Liberálisok „U35-ös válogatottja”, a Fiatal Liberálisok -, remélve, hogy Bódvalenke társadalmának - az általunk gyűjtött ruhákkal – egy kis segítséget nyújthatunk. Alig várjuk! 

Ma reggel házkutatást tartottak Horváth Andrásnál, a NAV-botrány kirobbantójánál, aki november eleji tanulmányában azt állította: ezermilliárd forintnyi ÁFÁ-t csalnak el évente kiemelt adózók, főként áruházláncok. Horváth azt állítja: üzletek polcain tömegével állnak azok az áruk, melyek után azonban nem fizetnek ÁFÁ-t a cégek, vagyis adót csalnak. A Nemzeti Nyomozó Iroda novemberben azt mondta, vizsgálat indul hivatali visszaélés ügyben. Akkor még nem sejtettük, hogy hivatali visszaélés ügyében, éppen a tanulmány szerzője ellen folyik a nyomozás. Ő maga sem.

A kormánypártok szándékosan akadályozták eddig a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, most azonban újabb megoldást találtak – mellyel elodázhatják a politikai szál bevonását: az alkotmányügyi bizottság nemrégiben elfogadott módosító indítványa szerint bizottság csak akkor tárgyalhat ügyet, ha azt az ügyészség eredménnyel zárja le. Miféle takargatni valója van a kormányzatnak ebben az ügyben?

Horváth Andrástól, a ma reggeli házkutatás során elkobozták számítógépének merevlemezét, valamint azt a zöld dossziét, amelyet bizonyítékként tartott a kezében, állítása alátámasztására. Szándékosan nem nevezett meg cégeket, hogy ne sértsen adótitkot. A váratlan fordulat, miszerint a nyomozás ellene folyik, Horváthot is meglepte. Nem tudta, hogy éppen őt gyanúsítják hivatali visszaéléssel, noha a botrány kirobbanását követően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azonnal feljelentést tett Horváth ellen, rágalmazásért.

A ma reggeli házkutatás éppen ugyanolyan megfélemlítés, mint amikor annak idején székházfoglaló egyetemistákat vittek el kihallgatni, anélkül, hogy előzetesen, írásban értesítették volna őket a meghallgatás tényéről, vagy akár bekopogtak volna kollégiumi szobájukba, mielőtt becsörtetnek az ajtón. Elfogadhatatlan, hogy egy jogállamban ez történjen! Az eset kísértetiesen hasonlít a rendszerváltás előtti időszakra, amikor a demokratikus ellenzék különböző szereplőihez akár éjszaka közepén beállítottak, házkutatási paranccsal, vagy éppen elrabosították őket, akár néhány órára, vagy napra.

Szerintem Orbán Viktornak az volna a legrosszabb, ha lejátszanának neki egy filmet azokból az időkből, amikor még az Ellenzéki Kerekasztal egyik résztvevőjeként olyan eszmékért harcolt, mint a jogállam, a piacgazdaság, vagy a Magyar Köztársaság. Kövér Lászlótól származik a mondat – természetesen korai Fidesz-időkből -, miszerint elfogadhatatlan, hogy a jog, a politika szolgálóleánya legyen. Ma mi történik?

Ennek a rendszernek is vége lesz. Hamarabb, mint ahogy a Fidesz egykori alapítói – jelenlegi közjogi méltóságok – gondolnák!

Ma egy harmincfős, csupa fiatalokból álló csapattal találkoztam. Csak egyetlen tagját ismertem a csoportnak előzetesen, és nem tudtam, hogyan fognak viselkedni, igényük-e egyáltalán tájékozódni a világról, ami körülveszi őket, vagy éppenséggel harminc, okostelefonját folytonosan simogató tini közé érkezem. Az eredmény meghökkentő: nincsenek hozzászokva, hogy valaki megkérdezze a véleményüket valamiről. Sőt, van olyan, aki komolyabban még nem gondolkodott el azon, mit is jelent számára az állam, vagy a társadalom, holott áprilisban már ő maga is szavazati joggal rendelkező állampolgár lesz: dönthet jövője sorsáról - még akkor is, ha ő „csak” az összes fülkedöntéshozó – nagyjából - nyolcmilliomod részét teszi ki.

Rövid, egyszerű szabályokon alapuló koncentrációs játék után feltettem nekik a kérdést: „ha egy ilyen egyszerű, néhány szabályt tömörítő játék ennyi nehézséget okoz, akkor vajon hogyan működik egy olyan, elképesztő szabályhálóval átszőtt rendszer, mint az állam?”

Néhányan bátrak voltak, és jelentkeztek, majd körkérdést intéztem, ami alól lehetett kibújni, vagy eltolni a válaszadás lehetőségét egy későbbi időpontra. A kör végére érve azt vettem észre, hogy az állam fogalma, ezeknél a „fiatal fiatalfelnőtteknél” megannyi előítélet és annyi, jelenleg zajló folyamatokkal kapcsolatos negatív érzés kevereg a fejekben, hogy ezek lehámozása nélkül képtelenség feltenni a kérdést: „mi az állam feladata?” A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány választ azok közül, ami még a nulladik kérdésemre érkezett: „mi jut eszedbe akkor, ha azt mondom, állam?” Előre kérem az olvasót, vegye figyelembe, hogy olyan fiatalokról van szó, akik sok esetben a szüleik alkotta szűrőn keresztül érzékelik az őket körülvevő világot, valamint világnézetük még merőben változhat, akár a következő néhány hónap során is.

- védje meg az „őslakosokat”

- gondoskodjon az állampolgárokról

- adjon biztonságot

- teremtsen munkahelyeket

- nekem a csalás jut eszembe róla

- nekem a konfliktus

- parttalan viták

- korrupció

- törvényeket hoz és irányítja az országot

- hatalomgyakorlás

- én nem szeretek ilyennel foglalkozni, mert csak rosszat látok és hallok róla

- passzolok

- visszaélés a hatalommal

Ha megpróbáltok picit elvonatkoztatni mindentől, ami itthon történik, akkor mit mondanátok, hogy mi az állam feladata? Csönd volt a válasz.

Ki mondja azt, hogy az államnak gondoskodnia kell saját állampolgárairól?                                  

- elsöprő többség keze a magasban

És ha úgy kérdezem, hogy egy felnőtt ember - aki elszakad a szüleitől, és igyekszik a saját talpára állni -, felelős-e a sorsáért?

- Felelős. Persze.

Akkor most újra él a kérdés, hogy az államnak feladata-e gondoskodni az állampolgárairól.

- Bizonyos mértékben

- Segítse azokat, akik rászorulnak

- Akinek mondjuk nincsen lehetősége, hogy egyetemre menjen, mert a szüleinek nincs pénze, annak legyen lehetősége államilag finanszírozott helyre mennie

- aki saját magán nem tud segíteni, annak kell segítséget kapnia az államtól

Ezeket a válaszokat kapva, a táblához szaladtam, és felrajzoltam nekik a következő rajzot:

Elmondtam, hogy az államnak nincs több doboza. Három van. De mindenki szeretné látni ezt a meccset. Mi a teendő, ha a három ember előtt egy palánk van? A kék vonal jelöli a palánkot, azalatt nem lehet átnézni. 

- minden dobozt tegyünk egymásra, és álljanak rá mind a hárman!

- vegyük el a dobozt a legnagyobbtól, és adjuk oda a legkisebbnek!

És a középsőnél maradhat a doboz?

- igen!

Amit most megfogalmaztatok, azt úgy hívják: esélyegyenlőség. És én magam nem látok egyelőre jobb megoldást arra, hogyan lehet igazságosabban elosztani hármuk közt ezt a három dobozt.

Megdöbbentett, hogy azok a fiúk és lányok, akik a legtöbb időt fogják még várhatóan eltölteni a Földön felnőttként közülünk – hiszen éppen ezekben hetekben kezdték, vagy kezdik majd el ezt a göröngyökkel tűzdelt pályafutást -, mennyi előítélettel fordulnak az állam felé. Ugyanakkor reménnyel töltött el, hogy – elkönyvelve a sikert, miszerint közösen megtalálták a megoldást ahhoz, hogy az állam rászorultsági alapon ossza el az adófizetők pénzét (ily módon ne adjon annak, akinek nincs rá semmi szüksége, és akinek többre van szüksége, kaphasson többet annál, mintha mindenkinek egyformán járna), mennyire nyitottan lehetett velük arról beszélni, mit is várhatnak el az államtól.

Nehezebb falat volt a kérdés, hogyan viszonyuljon egymáshoz állam és társadalom. Abban kiegyeztünk, hogy nagyfokú bizalmatlanság él bennük az állammal, a politikusainkkal, és úgy általában véve mindennel szemben, amit a híradóhoz kötnek. Kisebb derültséget okozott a teremben, amikor egy 2009-es kutatással hozakodtam elő. (Lám, még a kutatásokban sem bízunk!) A mosolygás főkolomposának megígértem, hogy megkapja a linket erről a felmérésről, de a legmeggyőzőbb mégiscsak az volt, amikor a mindenki számára hihető ténnyel hozakodtam elő: „az Európai Unió határain innen és túl, számos ország bevonásával készült felmérés alapján Magyarország egy olyan ország-csoport tagja, melyben az emberek nem bíznak egymásban és az intézményeikben, nem hisznek abban, hogy kemény munka, vagy a szorgalmas tanulás meghozza a gyümölcsét. Ezek az országok hosszú távon sikertelennek bizonyulnak.” Ez pedig azt mutatja, ha ebben az országban egy perccel sem késne kevesebbet a metró, egy darabbal sem jönne több éjszakai busz, hogy mindenki felférjen rá, aki a megállóban várakozik hajnalok hajnalán, vagy egy fillérrel sem kerülne kevesebbe a mozijegy, de felépítenénk egyfajta bizalomhálót egymás között, akkor már előrébb tartanánk. Bizonytalan, de egyre többek felől érkező bólogatásokkal nyugtázták a megállapítást.

A fennmaradó időben is beszélgettünk, de már ők kérdeztek 

Szerinted mi kell ahhoz, hogy ez a társadalom jobban működjön?

Szerintem a legfontosabb az empátia és az őszinteség. És ez kizárólag alulról induló „kezdeményezés” lehet. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy minden ember, aki szembejön az utcán, arra vágyik, hogy elfogadják. Úgy, ahogy van. Nem akarja, hogy akár a mimikánkkal, vagy a testbeszédünkkel olyan kérdéseket tegyünk fel neki, mint hogy „te miért zselézed a hajad?”, vagy „miért ilyen pólót hordasz?”, „miért nem szereted azt a zenét, amit én szeretek?” A Berlinben töltött három év alatt az fogalmazódott meg bennem, hogy a magyar társadalom engem soha olyan tisztelettel nem kezelt, mint a német. Pedig ott, a társadalom perifériájára sodródhattam volna, hiszen az elején adódtak nyelvi- és sok esetben kulturális nehézségeim is. Egy olyan munkapiacon igyekeztem munkát találni, ahol a korombeli német fiatalok szintúgy versenybe szálltak, mégsem ért hátrányos megkülönböztetés, egyetlen állásinterjún sem.

A németek ezt a páratlan társadalmi intelligenciát annak köszönhetik, hogy a XX. század második felében, minden esetben szembenéztek azzal, amit tettek, vagy ami történt körülöttük. Őszinték voltak önmagukkal és másokkal. A kelet-németek egy nálunk jóval keményebb diktatúrával, jóval alacsonyabb életszínvonallal, és egy sokkal keményebb besúgóhálózattal a hátuk mögött, tudtak önmagukkal őszinték lenni. Széles plénum előtt hevert, kik voltak az ő pártállamuk besúgói és hogy ki mit írt kiről. A rendszerváltást követően mindenki megnézhette, mit jelentettek róla, pontos névvel és dátummal. A mi ügynöklistáink még akkor is titkosak maradnak majd, amikor majd a ti gyerekeitek iskolába mennek. A múlttal való őszinte szembenézéssel együtt lehet csak élhető jelent teremteni.

A másik az empátia. Fontos, hogy bele tudd képzelni a másik helyzetébe magad. Ha valaki neked megy, vállal a Lehel piacon, belerúg a szatyrodba, mert nem figyel, hogy te még ott vagy, és neki nagyobbat kéne kerülnie, esetleg morcosabban szól rád, hogy vedd le a hátizsákot, amikor felszállsz a tömött villamosra. Mindennapi élethelyzetek, és mégis mennyi bosszúságot okoznak, amelyeket aztán cipelünk magunkkal. És ez még csak a fizikális része. Mindenki kis felségterületét sértették már meg, lelkiekben is. Ezeket nem kell feltétlenül magunkkal cipelni. Nem kell utána napokig azon rágódni, hogy a másik megbántott engem. Legközelebb a Lehel piacon gondolj arra, hogy a másik úgy élte meg, hogy te mentél neki, a villamoson veled utazó meg úgy, hogy a hátizsákoddal megsértetted az ő kis saját territóriumát, hiszen arra kényszerítetted, hogy pusztán egy hátizsák miatt kényelmetlenebb testhelyzetet vegyen fel. Minden viszonyítás kérdése.

Itt lejárt az időnk. Összefoglalásként annyit mondtam: az őszinteség és az empátia. Ez a kettő szükséges egy jól működő társadalomhoz. Majd kifelé jövet eszembe jutott a harmadik, amivel észrevétlenül is, kölcsönösen megtiszteltük egymást: a figyelem. Hogy fontosnak tartom azt, amit a másik fontosnak tart. Akár elmondani, akár megtartani magának – hiszen az is egy döntés.

Ők talán közelebb kerültek ahhoz, hogy jövőre felelős állampolgárként viselkedjenek ahelyett, hogy eltolnák maguktól mindazt, amit számukra a politika, vagy az állam jelent, és otthon maradnának – "hiszen úgysem lesz jobb", gondolják sokan -, amikor pedig élhetnének szavazati jogukkal. Én pedig, azt hiszem, közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem, milyen elképesztő nagy hegyet kell még megmásznia ennek a maroknyi embercsoportnak, melyet magyar társadalomnak hívunk.

Ezek az érettségi előtt álló fiúk és lányok, érettségből és nyitottságból példát mutathatnának a náluknál jóval idősebbeknek: képesek voltak újragondolni, amit először mondtak. Pillanatok alatt dobtak el maguktól előítéleteket, és elkezdtek olyan dolgokon gondolkodni, amin előtte sosem tették. Meghallgatták egymást, és egy pillanatig sem látszott rajtuk, hogy úgy vélnék: az egyetlen jó válasz a sajátjuk lehet. Valódi megoldáskeresésre törekedtek, és - még ha időnként derültség formájában adtak is hangot véleményüknek - valódi csapatként működtek együtt a közös cél érdekében: lépjük át a saját árnyékunkat.

A kép forrása: http://www.zoldkoznapok.hu/pics/zoldakcio_2.jpg

Bármelyikőjük szülei helyében nagyon büszke lennék rájuk. Magyarországnak pedig azt kívánnám, hogy bárcsak mindenki olyan éretten tudna viselkedni, mint ezek a gyerekek, akik tiszta lappal indulhatnának, ha nem ültetnénk beléjük megannyi félelmet és előítéletet. No meg: ha valaki őszintén figyelne rájuk és empátiával fordulna afelé, amit mondani szeretnének. Szerintem megérné.

A mai napon forró teát és süteményt vittek a tüntetők a rendőröknek az ukrán fővárosban. A kijevi EU-barát tüntetők ezzel békés szándékuk felől kívánták biztosítani a rendfenntartókat, miután a hozzávetőlegesen félmillió tüntetőt számláló vasárnapi megmozdulásban több százan megsérültek, a rendőri bevetés miatt. A Magyar Liberális Párt ifjúsági szervezete, a Fiatal Liberálisok szimpátiatüntetést szervez az ukrán nagykövetség elé, csütörtökön (december 5-én) 17:00-kor.

Az ukrán miniszterelnök-helyettes azt mondja: nem volt parancs a rendőri brutalitásra, azonban a kormányépületet körülzáró tüntetőket brutális módszerekkel kezdte oszlatni a rendőrség. A tüntetők azt állítják: provokátorokat küldtek közéjük, akik a tömegtől távol álló módszerekkel kezdtek harcolni.

A NATO-főtitkár közleményben szólította fel mindkét oldalt, hogy tartózkodjanak az erőszakos cselekményektől, mert a brutalitás nem old meg semmilyen politikai nézeteltérést. A mintegy félmilliónyi tüntető azért vonult utcára, mert Ukrajna a múlt héten nem írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval. A tüntetők a kormány távozását követelik, jobboldali populisták pedig éljenzik a kormányfőt, aki beintett a nyugatnak, és vigyázó szemeit inkább Moszkvára, mintsem Párizsra kívánja vetni.

A békés tüntetők pontosan tisztában vannak vele, hogy Brüsszel nem Moszkva. Az ukrán demokraták a napokban megmutatták: képesek békével, ellenségeskedés nélkül megharcolni azért, hogy országuk egyre jobb viszonyt ápolhasson az EU-val. Megható volt a mai hír, miszerint forró teával és süteménnyel kínálták az ellenük kivezényelt rohamrendőröket. A rendfenntartó alakulat szégyellősen kérte a médiát, hogy amíg elfogyasztják az ajándékot, kapcsolják ki a kamerákat.

Kísérteties párhuzam a két történet között: a bolgár internet sztárja, amikor a síró tüntető lány arra kérte az egyik rohamrendőrt, hogy ne bántsák őket. A rendőr – az interneten több tízezrek által osztott történet szerint sírva annyit felelt: „tartsatok ki”. A két történet számomra egyet üzen: lehet akármilyen megkergült, akár rendőri brutalitásra is parancsot adó kormánya egy országnak, az emberek, a társadalom józan fele békére vágyik. 

A szabadság elkötelezettjeiként a magyar liberálisok számára egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen az Európa melletti kiállás. Európa a garanciája a kontinens békéjének, gazdasági fejlődésének, a polgárok biztonságának és szabadságának. Ez a jövő Ukrajna polgárait is megilleti. Elítéljük a választóik felhatalmazása ellen cselekvő kormányokat, legyenek azok Ukrajnában vagy Magyarországon.

Ami igaz Magyarországra, az igaz Ukrajnára is. Ahogyan a szabad Magyarország csak az európai integráció keretei között őrizhető meg, mert minden más megoldás zavaros keleti üzleti érdekeknek szolgáltatná ki a nemzetet, úgy Ukrajna számára is az európai integráció jelenti az esélyt a békére és felemelkedésre.

Magyarország és Ukrajna kormánya hasonló politikát folytat: kelet felé nyitni, nyugat felé bezárkózni akarnak, saját hatalmuk bebiztosítása érdekében. Despota rendszert építenek, haverjaiknak osztogatnak trafikokat, és oligarchákat ültetnek állami pozíciókba. Sem a magyarok, sem az ukránok többsége nem kér az ilyen zavaros viszonyokból. Mi Európára és a demokráciára szavazunk.

Csütörtökön, december 5-én, 17:00 órakor, a Magyar Liberális Párt békés megmozdulást tervez Ukrajna Magyarországi Nagykövetségére. Mindenkit nagy szeretettel várunk. Külön öröm számunkra, hogy Radnóti-díjas, Tolerancia csoportos barátaink is csatlakoztak hozzánk. Kérjük, aki teheti, hozzon egy szál virágot, vagy mécsest. Biztosítsuk ukrán demokrata barátainkat szolidaritásunkról!

A nagykövetség címe: 1125 Budapest, Istenhegyi út 84/B. 

„Családvédő mozgalom” buzdít kirekesztésre a horvátoknál – a MOL-botrány után újabb kísérteties hasonlóság országaink között: most éppen a melegek jogait csorbítják, a következő lépés a kisebbségek lehetnek. Nem ezt vártuk egy frissen csatlakozott Európai Uniós országtól.

A magyar Liberálisok sajnálattal értesültek arról, hogy a szélsőséges horvát konzervatívok a horvát egyház támogatásával a kisebbség diktatúráját valósítják meg, amikor a népesség kevesebb, mint egynegyedének támogatásával rákényszerítik avítt nézeteiket az egész társadalomra. A Liberálisok szerint a horvát jobboldali ellenzék a Fidesz 2008-as népszavazásához hasonlóan csapdát állított a horvát társadalomnak saját politikai haszonszerzésük érdekében.

A horvátok viselkedése a friss EU-csatlakozás miatt is érthetetlen, bár a népszavazáson való rendkívül alacsony részvétel (34,84%) talán megmagyarázza a végeredményt - remélem. 

Szinte rímel a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért párt kongresszusáról szóló blogbejegyzésemre az a horvátországi eset, amely ismét megráz egy demokráciát és a kollektív szabadságot a régiónkban. A Horvátországban, melegházasság ellenzéséért kezdeményezett népszavazás - az alacsony részvétel ellenére - több mint eredményesnek és sikeresnek mondható. Most vasárnap válaszadók 65,6%-a rábólintott a melegházasság ellenzésére. Az Alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében a népszavazás kötelező érvényű, vagyis az Alkotmányba bele kell, kerüljön, hogy házasságnak kizárólag egy nő és egy férfi közössége lehet.

Zoran Milanovic horvát kormányfő nemmel szavazott, és homofóbnak nevezte az úgynevezett családvédők kezdeményezését. Elmondta: a koalíció arra készül, hogy benyújtja az élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amely a házassággal minden tekintetben kiegyenlíti az egynemű párok élettársi kapcsolatát.

Zoran Milanovic horvát kormányfő - vajon elég lesz a törvény beterjesztése a folyamat megfékezésére? 

További elképesztő mellékszála a történetnek, hogy a népszavazást kezdeményező, jobboldali populista csoport "sikerén" felbuzdulva, egy másik szervezet, a Stozer za odbranu hrvatskog Vukovara, feltehetően a kisebbségi kívánja majd korlátozni következő népszavazási kezdeményezésében. Egy szerb többségű településen cirill betűkkel is ki vannak írva az utcanevek, helységnév, valamint a fontosabb táblák. Ezek a táblák egyre gyakrabban tűnnek el a helyükről – feltehetően a másik társaság a táblák végleges betiltását kezdeményezi majd a „családvédő mozgalom” sikeres népszavazási kezdeményezésén felbuzdulva. Előremutató hír, hogy feltehetően erre a népszavazásra nem kerül majd sor - annak ellenére sem, hogy az aláírásgyűjtés a finishez ért - mert a kormányfő alkotmánymódosítással kívánja elejét venni annak, hogy kisebbségi jogok kérdésében népszavazást lehessen kiírni.  

A kedvesnek tűnő logó jogsértésre buzdító jobboldali populistákat takar 

November 28 és 30 között rendezték meg a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért párt 34. kongresszusát, Londonban. Az Európai Liberális Fórum és az ALDE párt konferenciáin, szemináriumain Európai Liberálisok és Demokraták – köztük a Magyar Liberális Párt képviseletében magam is -, legfőképp arra kerestük a választ: merre tovább, Európai Unió? A pártelnök, Sir Graham Watson, valamint a párt Európai Parlamenti frakciójának vezetője – Guy Verhofstadt, egyaránt aggodalmukat fejezték ki az Európa szerte tapasztalható populista térnyerésnek.

Az Unió számos országában újjáéledő nacionalizmus és a mind jobb, mind baloldalról emlegetett szociális- és gazdasági problémákra adott egyszerű, hangzatos, ám működésképtelen válaszoknak nincs jövője. Egyetlen megoldás, ha nyitunk egymás felé, élünk a közös piac - a munkaerő, szolgáltatások, szellemi termékek és a tőke szabad mozgásának - lehetőségével, hiszen euromilliárokat profitál a közösség a nemzetközi együttműködésnek köszönhető, együtt teremtett munkahelyek millióiból. Az Európai Unió csak Nagy-Britanniában három millió embernek ad munkát.

Valamennyi tagország pozitív mérleggel zár az EU-tagságnak köszönhetően, még azok az országok is, akik nettó befizetői az Uniónak, hiszen az Európai Unió nem pusztán gazdasági, de fontos érték- és érdekközösség, amely nélkül a kontinens nemzetállamai gyengébbek, és sokkal kitettebbek lennének a világgazdasági folyamatokkal szemben.

Az áprilisban mindössze ötödmagammal alapított – mára azonban közel hatszáz tagot számláló és több mint háromezer pártoló tagot maga mögött tudó - Magyar Liberális Párt elkötelezett az Európai Unió irányában, és minden olyan magyar, vagy más országból érkező hangot elutasít, amely országunkra, vagy a kontinens egészére nézve negatív tényezőként kívánja beállítani az uniós tagságot, illetőleg az Unió létét. Tudjuk, hogy a 2008-ban beköszöntött világgazdasági válságnak még koránt sincs vége. Tisztában vagyunk vele, hogy az Európai Unió nem képes mindenre megoldást nyújtani, és azzal is, hogy az európai intézményekkel, különféle fórumokkal való együttműködés, vagy a jogharmonizáció lassíthat bizonyos munkafolyamatokat, döntéshozatali mechanizmusokat, szemben azzal, ha kizárólag nemzeti szinten hoznánk döntéseket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ki kellene maradnunk e folyamatokból.

Világosan látszik, hogy a fejlett világ valamennyi országát sújtó világválságra a populizmus, az újjáéledő nacionalizmus, valamint az euroszkepticizmus képtelenek jó választ adni. Amennyiben nemet mondunk az egyenlő bánásmódra - legyen szó nemzeti- és etnikai kisebbségekről, bevándorlókról, nőkről, homoszexuálisokról, különböző korosztályokról, vagy akár különféle végzettségű emberekről -, a kollektív szabadságra mondunk nemet.

A kollektív szabadság elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unió tagországai, szoros kapcsolatokat felépítve, egymással békében és hatékonyan dolgozzanak együtt. Első lépésként együttműködő régiók létrehozása volna kívánatos a kontinensen, melyek a mindennapi életünket nagyban befolyásolják. Miért kellene egyedül nekivágnunk egy projektnek, ami partnerországainkkal karöltve költséghatékonyabban megoldható? Erről egyeztettem szlovén és osztrák liberális kollégáinkkal, akik hasonló méretű hazájukban ugyanazokat a politikai és gazdasági folyamatokat élték meg, mint mi, Magyarországon.

Egy tízmilliós ország egyedül túl gyenge és védtelen szövetségesek nélkül. Nekünk nem Azerbajdzsán, Kína, vagy Oroszország a legkívánatosabb szövetségeseink. Nekünk az Európai Unió a legfőbb szövetségesünk: azok az országok, melyek a közép-kelet-európai régión belül hasonló megoldandó feladatokkal néznek szembe, valamint azok a nyugat-európai barátaink, akikhez a 2004-es népszavazás értelmében a magyarok több mint 80 százaléka tartozni kívánt.

Az Európai Liberálisok és Demokraták egyértelműen letették a voksukat egy sokszínű, régiós- és kontinens szinten hatékonyan együttműködni képes, fenntartható fejlődési pályát célként kitűző Európai Unió mellett. Ehhez elengedhetetlenek az olyan témák, mint a környezetvédelem, a tudásalapú társadalom, a globalizált világban való versenyképesség és növekedés, de a fenntarthatóságé a kulcsszerep.  

Az Európai Unió nem pusztán egy közös piacot működtető gazdasági érdekközösség, hanem egy olyan szupranacionális hatalom, amelynek elsődleges célja nem a magas jövedelem elérése, hanem egy olyan élet biztosítása, amelyben helyet kap a megőrzött természet, egy olyan környezet, amelyben minőségi életet biztosíthatunk magunknak. Amiért reggelente megéri felkelni. Amelyben van helyünk és időnk elvonulni a világtól, ha arra van szükségünk. A közeljövőben ebben merül majd ki európainak lenni – ezért küzd a közösség.

Én, a Magyar Liberális Párt egyik alapítójaként egy olyan Magyarországért dolgozom, amely mind szellemiségében, mind gazdasági versenyképességében partnere az Uniónak. Egy olyan Magyarországért küzdünk, amely baráti viszonyt ápol mind körülöttünk élő, mind a távolabbi európai népekkel. A Kongresszuson kiderült, ezzel nem vagyunk egyedül az Unióban: külföldi, liberális és demokrata barátaink hasonló célokat tűztek ki maguk elé.

Osztrák kollégáink a minap vitték véghez a „véghezvihetetlent”: idén szeptemberben bekerültek a Parlamentbe. Tették ezt úgy, hogy a választások előtt 151 nappal a választópolgárok 7 százaléka (!) tudott a létezésükről. Tették ezt úgy, hogy a televízióban nulla percet töltöttek el - szemben a többi párt, átlagos 800 percével. Tették mindezt úgy, hogy egyetlen támogatójuk sem volt, a bankszámlájukon pedig tized annyi pénz sem volt, mint a többi pártén.

De felismerték azt, amit az európai liberálisok mindegyike: a világválság után megborult gazdasági- társadalmi- és politikai berendezkedés elszabadította az indulatokat. Emberek milliói elégedetlenek, frusztráltak. Nem hisznek egy jobb jövőben, nem hisznek a politikusaiknak, és nem bíznak egymásban. Az osztrák liberálisok – csakúgy, mint kontinens szerte dolgozó kollégáik és mi magunk, a Magyar Liberális Párt – rájöttek: nekünk oda kell mennünk az emberekhez. Meg kell hallgatnunk őket. A valós problémákra kell jó válaszokat találnunk. Ez pedig nem megy olyan módszerrel, ahogyan a jelenleg politikai palettánkon szereplő parlamenti pártok operálnak.

Sokan kérdezik, hogyan vonhatunk le messzemenő következtetést, hogy a Magyar Liberális Párt jelöltje, dr. Vargha Nóra 13 százalékot ért el a fóti időközi választáson. Nem tesszük. Egyet mutatott meg ez a választás, minden kétséget kizáróan: igény van a liberális gondolatra. Van igény egy olyan politikai erőre, amely az embert helyezi a középpontba, és amely odamegy az emberekhez.

Egy emberarcú Magyarországért szálltunk harcba, mert mi magunk is egy olyan társadalom része kívánunk lenni, amelyhez jó tartozni. Európai tendencia, hogy újra meg kell küzdenünk egy veszni látszó világért, amelyben miénk, embereké a főszerep. Mi elkezdtük. Jó látni, hogy nem vagyunk vele egyedül. 

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért három napos kongresszusa tegnap kezdődött Londonban. A rendezvény a jövő évi Európai Parlamenti választások kampányhajrájának nyitányaként is felfogható. Az európai liberálisok úgy látják: óriási harcban dől majd el, vajon Európa tovább sodródik-e az újjáéledő nacionalizmus, jobb- és baloldali populizmus irányába, vagy képes lesz megújulni, és egy elfogadó, mindenki számára esélyegyenlőséget biztosító, nyitott szemléletű közösséggé válni, amely valós megoldásokat kíván a világgazdasági válság okozta gazdasági- és társadalmi problémára.

A mai napon Sir Graham Watson nyitotta a sort a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért párt kongresszusán, melyen a legfontosabb kérdés az, vajon képes-e több teret nyerni az európai liberalizmus jelen körülmények között, amikor mind több populista és nacionalista hangot hallat a nemzetközi közösség több tagállama – mondhatni, európai betegséggé nőtte ki magát a véget nem érő, minden realitást nélkülöző ígérgetés. Ennek kíván véget vetni az európai liberálisok alkotta közösség. A Liberálisok és Demokraták Szövetgége Európáért párt vezetői arra kérik pártcsaládjukat: minden eszközzel harcoljanak azért, hogy a jövőben országuk még több liberálist delegáljon az Európai Bizottságba, mert ez a kollektív szabadság biztosítéka.

A közös, szabad piac elengedhetetlen az Európai Unióban ahhoz, hogy megvalósuljon a munkaerő, az áruk- és szolgáltatások, a szellemi termékek szabad mozgása a tagállamok között. Míg nálunk a - Chikán Attila által reálgazdasági nonszensznek nevezett - központosított rezsicsökkentés és az "erős" nemzetgazdaság kiépítése folyik, addig az európai politika arról beszél, hogy egységes európai energiapiac volna a helyes célkitűzés, amely biztosítaná, hogy a posztkommunista országok függetlenedhessenek a Gazpromtól. Miért kéne még mindig egyetlen cégtől függeni? - teszik fel a kérdést az európai liberálisok. Többek közt erről szólt a konferencia tegnap, amikor az erőforrások hatékony elosztásának témaköréhez ért a „Növekedés és Versenyképesség Európában” című értekezleten.

A konferencián felszólalók tudják: óriási feladat hárul Európa-szerte a gazdasági szakemberekre és a politikusokra: talán a valaha volt legnagyobb gazdasági krízis kellős közepén van a világ, és még nincs vége. Ez azonban - ahogyan ők látják - nem lehet korlátja a növekedésnek és a versenyképességnek a kontinensen. Okosan kell költeni, nem visszariadni a beruházásoktól, egyenlő elbánásban részesíteni a munkaerőpiac valamennyi szereplőjét, és legfőképpen nyitni a nemzetközi közösség felé, ahelyett, hogy bezárkóznánk egyetlen nemzetgazdaság határai közé, hiszen egyetlen ország sem képes szövetségesek nélkül úrrá lenni a 2008 harmadik negyedévében ránk zúdult financiális krízisen. Ezt közösen kell megoldani, és kezet nyújtani egymás felé.

A liberalizmus nem pusztán a szabad piacért küzd. A liberalizmus azért küzd, hogy mindenki, aki Európában él, egyenlő esélyekkel indulhasson a pályán. A liberalizmus azért küzd, hogy a populizmus és az újjáéledő nacionalizmus, a végeláthatatlan osztogatás és a tagországok államadósságának növelése ellen egyre erősebben emelje fel a szavát.

Sir Graham Watson, az ALDE párt elnöke elmondta: Európa nem gyógyír mindenre, de ha a liberalizmus nem elég erős, ha a liberalizmus nem kap teret az Unióban, ha úrrá lesz az euroszkeptikus gondolkodás, és megfogalmazódik tagországokban, hogy elhagyják a nemzetközi közösséget, akkor gondoljanak arra, hogy a közös piac több millió munkahelyet teremtett. Euro-milliárdokat profitálunk belőle közösen, és egyenként. Ha az Unió nem fejlődik tovább, akkor a közös piac, a kollektív szabadság, az esélyegyenlőség lehetőségét lopják el a polgároktól a populisták. Sir Watson úgy fogalmazott: „a liberálisok lehetnek a láng Európa gyertyáin”. Hálás, hogy London otthont adott az európai liberálisoknak és demokratának, hiszen ez az a hely - az egész világot egy egészen kis helyen magába foglaló metropolisz -, ahol megszületett Stuart Mill.

„Mindannyian különböző identitásokból állunk” – mondta az Egyesült Királyság liberális miniszterelnök-helyettese, Nick Clegg. A brit Liberálisok és Demokraták elnöke hozzátette: édesanyja holland, édesapja félig orosz. Londonban, ahol évente tízezrével érkeznek a különböző nációk, elengedhetetlen, hogy intelligensen álljanak a bevándorláshoz. Fontos, hogy közösen hozzunk döntéseket, fontos, hogy a legösszetettebb kihívásra, a 2008-as világgazdasági válságra felelős választ és megoldásokat találjunk. A globalizált világban fontos, hogy az Unió vezetői és pártszövetségei felelősséggel tekintsenek feladataikra, és felvegyék a kesztyűt az olcsó populizmussal és az újjáéledő nacionalizmussal szemben. Biztonságot és fenntarthatóságot csak úgy biztosíthatunk az európai polgároknak, ha felelős gondolkodással állunk feladatainkhoz, világosan, tiszta liberalizmus – ez az, amire a nemzetközi közösségnek szüksége van. A ránk nehezedő feladathalmaz kizárólag nyitott szemlélettel oldható meg.

Cecilia Malmström, a belügyekért felelős Európai Biztos elmondta: addig, amíg vannak diktatúrák, addig, amíg van szegénység a világban, lesznek emberek, akik az Európai Unióban akarnak letelepedni. Nap mint nap halnak meg azért, hogy kijussanak saját országuk határain túlra, és új életet kezdjenek az európai nemzetközi közösségben. Hogy új otthonra leljenek, maguk mögött hagyva egy országot, ahol szenvednek. Ez nem egy olyan kihívás, amely elől elbújhatunk – fogalmazott Malmsröm. Ezen felül nem felejthetjük el, hogy az EU társadalma öregszik. Elengedhetetlen számunkra a munkapiacra történő bevándorlás. Az fogja biztosítani a gazdaság fenntartható fejlődését, ha az EU szívesen látja a máshonnan érkező tehetséget, munkát, munkaerőt. Ahogyan ő látja: a hozzáadott érték a közös munka.

A biztos úgy zárta beszédét: a közösségnek minden eddiginél nagyobb szüksége van egy olyan politikai erőre, amely felemeli a szavát a szabadságért, felemeli a szavát az esélyegyenlőségért, felemeli a szavát az Európai Unióért, és az európai ideáért.

A kongresszus hivatalos megnyitójának kétséget kizáróan legnagyobb sztárja, az Európai Liberálisok és Demokraták Európai Parlamenti frakciójának vezetője, Guy Verhofstadt volt. Tőle megszokott, kiváló humorral fűszerezett beszédben ő is ostorozta az euroszkeptikus, populista és nacionalista irány erősödését a kontinensen. Kiemelte: az Európai Unió egyik legnagyobb pénzkidobása, hogy olyan politikusoknak ad fizetést, melyek ellene beszélnek. Egyik javaslata a költségek csökkentésére e politikusok azonnali menesztése. Három millió munkahelyet teremtett az Európai Unió, csak az Egyesült Királyságban. Hogyan beszélhet bárki is arról, hogy nem lenne gond, ha a szigetország elhagyná az EU-t? Hogyan maradna talpon ez a gazdaság e nélkül a három millió pénzkereső nélkül? – tette fel a kérdést.

Verhofstadt aggodalmát fejezte ki, hogy az Európai Unió befolyásából veszített a globalizált világban. Erre nem válasz, hogy óriásira növeljük az állam szerepét egy országban. Nem megoldás, hogy önálló irányt szabunk nemzetállamoknak. Egyetlen egy tagállam sem képes egyedül választ adni a 2008-as világválság óta fennálló kérdésekre és problémákra. Kizárólag egy hatékony, eredményes, demokratikus, fenntartható Európai Unió keretein belül lesz elérhető a válságból való kilábalás. Felhívta a figyelmet, hogy még mindig tart a válság, a különutas megoldás pedig veszélyezteti az adott ország kilábalási esélyeit.

A fóti időközi polgármester-választás a finishez közeledik. Másfél órája kezdődött a kampányzáró buli. Ezt nem csak a fótiak, de a kampánycsapat is megérdemli. Nem akármilyen hetek állnak mögöttü(n)k. És egy valamiben vagyunk egészen biztosak: Dr. Vargha Nóra Máriával, a Magyar Liberális Párt bájos, rátermett jelöltjével már számolnak a városban.

A Magyar Liberális Párt először méreti meg magát választáson. A tét – annak ellenére, hogy pusztán tízhónapos hivatali időről van szó – nagy. Fót egy nagyra nőtt falu. Nagyra nőtt falu, mert az utak állapota tragédia. Nagyra nőtt falu, mert az egész városban alig van egy zebra, holott az átmenő forgalom óriási. Nagyra nőtt falu, mert a járda olyan állapotban van, hogy a babakocsik kereke tönkre megy bele, és mert a parkolónak nevezett, lesalakozott, útszéli részen akkora vízmosások vannak, ha az ember nem óvatosan, egyesével engedi bele a kerekeket, akkor bizony megsínyli az alváz. Nincs játszótér, a Gyermekvárossal úgy elmérgesedett a viszony, hogy bravúros tárgyalássorozat szükségeltetik hozzá, hogy egy picit közeledhessenek az álláspontok és szövetségesként tekinthessenek egymásra a felek.

Ilyen Fótra érkeztünk meg ezelőtt néhány héttel, amikor megkezdtük az ajánlószelvények gyűjtését dr. Vargha Nóra Máriának, a Magyar Liberális Párt első önálló jelöltjének. Békéscsabán közösen állítottunk jelöltet a többi demokratikus ellenzéki erővel. Kovács Kati a valaha volt legszélesebb körű ellenzéki összefogás jelöltjeként, egy jogtechnikai hiba miatt nem indulhatott el a választáson, de ez már a múlt.

Itt, Fóton nem kerestek bennünket a többiek. Sem az MSZP, sem az Együtt, sem a DK. Nem tudtak rólunk, vagy csak nem akartak rólunk tudomást szerezni. Mindegy is. Belevágtunk egymagunk, és megcsináltuk az első csodát: összegyűjtöttük a jelöléshez szükséges kopogtatócédulák 125 százalékát, ezzel biztosítva, hogy a szabadelvű fóti szavazók jó szívvel húzhassák olyasvalakire az ikszet, aki bizton őket képviseli.  Hogy azóta mi történt, mivel támadnak bennünket, és miért kiabálnak kígyót-békát a Liberálisokra, csak azért, mert úgy döntöttünk, járjuk a magunk útját? Véleményem szerint az is mindegy.

Ami fontos, hogy mi egy emberi Magyarországért küzdünk. Amit az ellenzék művel, az nem kevésbé embertelen, mint amit a kormány. Van választás. Csak körül kell nézni. A "liberális haszonleső", "az MSZP-t alázó, vérmes, utálni való fóti kampányfőnök", Rózsa Mihály a következő szöveggel posztolta ezt a képet: "Ezt a képet külön meg akarom osztani veletek. Mert ez a kisemberke, Dr. Vargha Nóra kisfia, nagyon kedves lett nekem. Haverok lettünk a kampány során és egy tüneményes fickó. Ahogy írtam már, büszke vagyok arra, hogy Nóra és párja megtiszteltek a barátságukkal. Ha lehet ilyet mondani, arra meg még büszkébb, hogy a gyerekeik is." 

Ez a kampány, a szó szoros értelmében, szeretetből épült fel. Mert barátai lettünk egymásnak, és kiállunk a másikért. Mert nem volt baj, ha szakadt az eső, vagy ha pillanatnyi feszültségünkben, ordítottunk egymással a telefonban, mert mi már ütőképes csapattá verbuválódtunk. És bármi is történik Vasárnap, én már hálás vagyok a történtekért és azért, hogy a része lehettem ennek a kampánynak! Megcsináljuk jövőre a 106 Fótot! És akkor különleges csapat leszünk. Bármi lesz is.

Nóri ma reggeli interjúja, ahol az elképesztő, többhetes menet, a 2-3 órás alvások és a három gyerkőc mellett - akikről a feszített tempójú kampány ellenére is 120 százalékosan gondoskodott -, megmutatta, hogy már nem "csak" igazi ember, de valódi politikus és felkészült polgármester-jelölt. Nóri és a kampánycsapat, emberfelettit teljesített. Időközben az atlétát – amiben elkezdtük az ajánlószelvények gyűjtését, a gyönyörű, októberi indián nyárban -, csizmára, kabátra és sapkára cseréltük. És csak egyet tudunk egészen biztosan mondani: számolni kell velünk! No meg azt, ha valaki végre fejlődést szeretne Fóton, most vasárnap, szavazzon dr. Vargha Nóra Máriára. 

Hajrá Nóri! Hajrá Liberálisok!

A teljesség igénye nélkül, néhány fotó a kampányról. A galériát bővítem majd! 

Egyetlen hét leforgása alatt égettek könyvet, kidöntötték és összetörték Radnóti Miklós abdai szobrát és megtámadták Csillag Ádámot. A Jobbik rendezvényére való érkezése előtt és szó szerint ezt mondták neki: „a zsidó fejeddel együtt foglak levágni, te buzi.” Azt gondolom, ez több mint sok egy ország életében.

Radnóti Miklós abdai szobra, és ami megmaradt belőle a döntés után - közúti baleset ügyében nyomoz a rendőrsé

A Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet, jó valószínűséggel a kristályéjszaka évfordulóján égetett – többek közt – Radnóti kötetet. Honlapjukon azt írják: "Amikor a Mozgalomnak szenteltük életünket, akkor önként vállaltuk, hogy Krisztus Urunkhoz méltó életet fogunk élni, és törekszünk önmagunk megjobbítására, számos emberi hibánk elhagyására." Számukra az erkölcsi megtisztulás kimerül abban, hogy Radnóti Miklós műveit, valamint felnőtt tartalmú újságokat égetnek, csoportosan. Logójuk igencsak hasonlít a nyilas-kereszthez – mondhatni, annak a modern változata.

A könyvégetők

Radnóti Miklós özvegye, Fanni most is él. A Pozsonyi úti múzsának, tavaly száz léggömböt engedtek a levegőbe, századik születésnapja alkalmából. Egy évvel ezelőtt így írtak az „érettségi tétel feleségéről”: Bár Fanni asszony szinte már nem lát, korához képest jó egészségnek örvend, két segítője is van. A nyilvánosság előtti csendjének talán az is oka, hogy nem akarta a mártír költő özvegye szerepét felvenni. Mindannyian tudjuk, hogy mi történt, ő nem beszél róla. Azt hiszem, sohasem bocsátotta meg a sorsnak, hogy Miklós úgy ment el, ahogy elment. Nem perelt, nem vádaskodott, csak néma maradt, és ez a csend nemcsak érthető, de mélységes tiszteletet is érdemel.

A könyvégetők úgy vélik, egy FHM és egy Radnóti-kötet azonos kategória: tűzre való mindkettő...

Miért van az, hogy ebben az országban az hiszi győztesnek magát, aki hangosabban kiabál? Miért van az, hogy ebben az országban az gondolja erősebbnek magát, aki bántani akarja a másikat? Miért van az, hogy ez a gazdasági-, társadalmi- és ki tudja még, mi minden problémával küzdő országban többen vannak, akik a társadalom kohéziójának megszűnését úgy kívánják orvosolni, hogy tudatosan bele akarják tolni az országot egy olyan helyzetbe, ami Szálasi alatt kialakult?

Az oldal, amelyik békére vágyik, nem fog kiabálni. Szólni fog. Akár a némaságával, akár azzal, hogy tartósan külföldre távozik, akár azzal, hogy minden esetben tollat ragad, ha úgy érzi: baj van. Most nagy a baj. Annál is nagyobb, mint amit el tudunk képzelni. Tettlegességig fajult Csillag Ádám vegzálása a buszon, mialatt Árpád-sávos, bakancsos embereket látott a Kosztolányi Dezső térre vonulni, és úgy döntött: megörökíti őket.

A minap lefejelt egy ügyvédet, és betörte az orrát egy fideszes polgármester. Azt mondja: magánügy. A múlt héten, egy országos tisztséget viselő, Hallgatói önkormányzati vezető irodájában fényképeztek le Horthy-képet. Azt mondja, magánügy. Én szeretném elmondani, hogy egyik sem az. És Orbán Viktornak, valamint kormányának sem magánügye az, hogy nincs egy szava, hogy ebben az országban, embereket származásuk alapján ismét megkülönböztetnek. Sőt, nekik addig jó, amíg a közvélemény ezzel van elfoglalva, mert ezek a szörnyűségek már régen elfeledtették a tizenötezer embert kisemmiző trafiktörvényt, a minden szolidaritást nélkülöző negyedik alkotmánymódosítást, a földtörvényt, a magánnyugdíjak államosítását, és még hosszan sorolhatnám, de a lényeg ugyanaz marad. Aki jelen helyzetben hallgat, nem demokrata.

Ha valaki mély álmából ébred – mert hogy ez a társadalom, minden kétséget kizáróan átaludta az elmúlt három évet -, és azt veszi észre, hogy közben kisemmizték, minden bizonnyal lépéseket tesz majd azért, hogy visszaszerezze mindazt, ami az övé volt. Ennek a társadalomnak azzal kéne kezdenie, hogy az emberi méltóságát visszaszerezze. Aztán, jöhet a nemzetgazdasági károk helyreállítása. 2014-ben lesz rá lehetőség.